(Fotók: Szalai Erika)

A komáromi Újvár Szent Borbála lőporraktárában nyílt tárlat tegnap délután – egyelőre ideiglenesen – a komáromi hajógyár alapításának 125. évfordulója alkalmából. A hajógyár fénykorában 37 hektáron terült el és Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb ipari üzeme volt, amely közel ötezer embert foglalkoztatott.

A kiállításon paneleken olvasható a hajógyár története, amelyet gazdag képillusztráció kísér, illetve hajómakettek, használati tárgyak, eszközök is kiállításra kerültek a hajógyár életéből. Mint Ozimy Andrej, a város műemlékvédelmi osztályának referense elmondta, a tárlat anyagát a Duna Menti Múzeumból és a Nyitrai Állami Levéltárból kölcsönözték ki, illetve a kiállításon megtekinthető a Komáromi Városi Televízió saját készítésű, a hajógyárat bemutató dokumentumfilmje.

A megnyitón köszönetet mondott Keszegh Béla polgármester a kiállítás szervezőinek, többek között Gráfel Lajos műemlékvédelmi szakembernek és testvérének, Gráfel László mérnöknek, aki évtizedeken keresztül dolgozott a hajógyárban.

Magyarics József, a hajógyár utódjaként működő Stroje a Mechanizmy (SaM) vállalat vezérigazgatója köszöntőjében nemcsak a hajógyártásról beszélt, hanem a több ezer embert foglalkoztató hajógyári életről, a hajógyári életérzésről is szólt. „Az az érzés, amellyel nap mint nap ezrek jártak dolgozni, hajót építettek és egyéb gépgyári termékeket, azok egy örök életre megszabták a viselkedési formát is, az egymáshoz való viszonyulást, amely örökre a múlté lett” – fogalmazott, hozzátéve, a hajógyári munkások zárt és komplex közössége 1950 és 1990 között megalapozta egy egész régió ipari munkásságát, műszaki intelligenciájának a nevelését is.

Az utóbbi 30 év kapcsán elmondta, a hajógyártás nem élvez támogatást, a vízi logisztika semmilyen fejlesztést nem remélhet. Megjegyezte, Komáromban él még egy kisebb közösség, amelyik képes megvalósítani a hajógyártáshoz szükséges megrendeléseket, amit a piac generál. Jelenlegi munkáik közül kiemelte, hogy Budapestre készítenek egy állóhajót és IV. Károly, az utolsó magyar király tiszteletére annak nevét fogja viselni.

(Szalai Erika)