A római Magyar Nemzeti Zarándoklat második napján az ezerötszáz magyar az egykori római városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikát kereste fel.
A Szent Pál-bazilikában Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese mutatott be misét.
Udvardy György homíliájában hangoztatta, hogy “Jézus Krisztus személye és tanítása igaz, és ez kötelez bennünket”.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/04/szent-pal_bazilikaban_udvardy-700x465.jpg)
Emlékeztetett, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatása során több alkalommal kapunyitásról és hídépítésről beszélt.
“Látogatása feladatot jelölt ki számunkra, azt, hogy az embert szolgáljuk” – mondta Udvardy György.
***
Ferenc pápa tavalyi látogatása a magyar katolikusokhoz szólt, de az egyházfő az egész ország képviselőivel találkozott, így most a nemzeti zarándoklat során igyekszünk az egész nemzetért imádkozni Rómában – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek szerdán magyarországi és határon túli zarándokok kíséretében.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/04/szent-pal_bazilikaban_erdo-peter-700x465.jpg)
Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a nemzeti zarándoklatra Rómába érkezett népes magyar közösség jelenléte erősíti a világegyházhoz való tartozást. Hangsúlyozta, hogy ez nem kizárólag a történelmi múlt részét képezi, hanem ma is nyitásra sürget.
„A mostani nemzeti zarándoklat válaszol Ferenc pápa tavalyi magyarországi látogatására. Ebből is látszik, hogy a nemzet fogalma az utóbbi évszázadban erős változáson ment keresztül: a pápa a magyar katolikus közösséget látogatta meg, a hívő emberekhez ment. Emellett azonban a hivatalos intézmények vezetőivel is találkozott, mintegy az egész országgal. A nemzet ebben az értelemben is megjelent” – mondta Erdő Péter.
Kifejtette: a zarándoklatnak szintén kettős a vetülete, a katolikusok és az ország is képviselteti magát.
„Azt hiszem, hogy ilyen értelemben igyekszünk mi mindannyian mindenkinek a javáért imádkozni Rómában a zarándoklat során bemutatott miséken” – nyilatkozott.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/04/Szent-Pal-bazilika_Beres-Ferenc-700x465.jpg)
Erdő Péter megelőlegezte, hogy csütörtökön Ferenc pápa fogadja a zarándoklat résztvevőit a vatikáni audienciateremben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) érsekeivel és püspökeivel. Azt követően a bíboros misét mutat be a Szent Péter-bazilika úgynevezett Katedra-oltáránál, amely a főoltár mögött található.
Arra a felvetésre, hogy nem ez az első alkalom, hogy a Szent Péter-bazilikában misézik, Erdő Péter úgy válaszolt, a mostani alkalom rendkívüli lesz, hiszen a Ferenc pápával való közvetlen találkozó után, népes magyar közösség előtt vezeti a szertartást.
„Beszédem a hálaadásról szól majd, és üzenet kíván lenni a világegyházhoz való tartozásunk erősítéseként. Tudatosítanunk kell azt, hogy nem csak a történelemben, hanem ma is világszerte él az egyház, és mi ennek a nagy közösségnek a tagjai vagyunk” – szögezte le Erdő Péter.
(mti/Felvidék.ma)