Orbán Viktor (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán, archív)

A béke magától nem jön el, béke akkor lesz, ha valaki megcsinálja – jelentette ki a miniszterelnök az ukrajnai háború kapcsán, pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarországnak soros elnökként nincs arra mandátuma, hogy az Európai Unió nevében tárgyaljon, „eszembe se jut”.

A kormányfő azt mondta: fel tudja viszont tárni a helyzetet, hogy melyik fél meddig tud elmenni, és ha ezt feltárta, akkor utána a 27 európai uniós tagállam vezetője döntést hozhat, azt követően pedig az arra feljogosítottak fognak majd tárgyalni. De ez még nagyon messze van, a békéhez vezető útnak csak az első lépéseit tudjuk megtenni – fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta: Európának a béke és az emberiesség, az emberséges gondolkodás, emberséges külpolitika iránytűjét kellene a kezében tartania és valószínűleg többet is tudna tenni azért, hogy a béke felé mozduljanak el.

Európának többet kellene tennie a békéért az európai emberek véleménye szerint – szögezte le.

Orbán Viktor kifejtette: mindenfajta felmérést lehet olvasni, miután Európa úgy döntött, hogy „bevonódik” Ukrajna oldalán a háborúba. A háborúról való beszéd és felmérés is a háború részei, tehát manipuláltak vagy legalábbis nehezen tud hinni nekik – mutatott rá.

A miniszterelnök felidézte berlini, római és párizsi látogatását, amelyek a magyar uniós elnökség előkészítését célozták, majd a kijevi útját, amelyeken nemcsak politikusokkal, döntéshozókkal beszélt, hanem átlagemberekkel is.

Kifejtette, hogy két dolgot lát: egyrészt van egy morális nyomás, az emberek úgy érzik, Európa a békéről szólt eddig. Ezért Európának, ha a szomszédságában kitör egy háború, aminek meg sem kellett volna történnie, akkor többet kellene tennie, hogy a háborús feszültség enyhüljön. A másik, amit tapasztalt, hogy az emberek aggódnak a háború Európai gazdaságra gyakorolt hatása miatt – közölte a kormányfő.

(MTI/Felvidék.ma)