Fotó: elobolygo.hu

A My sme les kezdeményezés és a Prales társulás (OZ) követeli a Murányi-fennsíkon élő siketfajd élőhelyein történő alkalmi fakitermelés betiltását. A természetvédők szerint a siketfajd élőhelyeinek nagy részét nem védik kellőképpen a fahasznosítási célú kitermeléssel szemben. A Környezetvédelmi Minisztérium erre úgy reagált, hogy nem fogja tétlenül nézni a szlovákiai erdők szél és betűzőszú okozta pusztulását, és a csapások kezelését szakszerűen, a hatályos jogszabályoknak megfelelően fogja végrehajtani.

A természetvédők attól tartanak, hogy a Murányi-fennsíkon tervezett széleskörű fakitermelés a fahasznosítási célú kitermelés ürügyén károsíthatja vagy akár tönkreteheti a siketfajd élőhelyeit. Azt is megállapították, hogy épp azért, mert nincsenek eléggé védve a siketfajd élőhelyei a fakitermeléssel szemben, az elmúlt évtizedekben csökkent ennek az állatfajnak a száma.

„A kéreg alatti rovar eltávolítása csak úgy lehetséges, ha eltávolítjuk az erdőt. Sajnos, ez már Szlovákia több védett területén is megtörtént. Erre a siketfajd fizetett rá más további fajokkal együtt. A következmények, egyre súlyosbodó árvizek és aszályok formájában, minket, embereket sem fognak elkerülni. Nem hagyhatjuk, hogy a Murányi-fennsík legyen a következő megnyomorított nemzeti parkunk, amelynek helyreállása több száz évig fog tartani” – közölte Ondrej Kameniar, a My sme les kezdeményezés tagja.

A zöldtárca szerint „a civil szervezetek és álaktivisták siránkozásáról van szó, akik megszokták, hogy a semmittevésükért állami pénzeket kaptak”. Megállapította: a betűzőszú jelenléte miatt kiszáradt fák veszélyeztetik a turisták biztonságát, és növelik az erdőtüzek kockázatát. A minisztérium azt állítja, hogy nem fogja tétlenül nézni, hogyan teszi tönkre a betűzőszú az ország erdőit.

A fahasznosítást szakszerűen és a hatályos jogszabályokkal összhangban fogja végezni.

„A környezetvédelmi tárca a Murányi-fennsík Nemzeti Park felújítása során együtt fog működni a környezetvédőkkel, az erdészekkel és az akadémiával. A sérült fák hasznosítása után a nemzeti park igazgatósága egy egészséges és ellenálló erdő létrehozásán fog dolgozni. A haldokló, betűzőszúval teli erdőket a megtisztítást követően olyan fákkal fogjuk betelepíteni, amelyek ellenállnak az éghajlatváltozásnak és a rovarkártevőknek” – közölték.

A My sme les a Prales társulással közösen panaszt nyújtott be a Breznóbányai és a Nagyrőcei Járási Hivatalhoz, amelyben a véletlenszerű fakitermelés betiltását követelik a Murányi-fennsíkon élő siketfajd élőhelyein. Már mindkét hivatal megkapta a beadványt.

(TASR/Felvidék.ma)