Fotó: a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala

A Hlas-SD érvényesnek tekinti a kormánypártok által aláírt koalíciós szerződést, nem lát okot a módosítására, sem a kormány átalakítására – jelentette ki a kabinet szerdai ülése előtt Richard Raši beruházási, régiófejlesztési és informatizációért felelős miniszter, a Hlas-SD alelnöke.

„Nem áll szándékunkban módosítani rajta, és nincs is erre semmi okunk” – ismételte meg a Hlas-SD álláspontját.

Azt is hangsúlyozta, arról sincs tudomása, hogy a koalíciós partnereik terveznének minisztercseréket. „Nincsenek információim arról, hogy valamelyik kormánypárt le akarná cserélni saját miniszterét” – szögezte le.

A házelnök ügyében is változatlan Raši és a Hlas-SD álláspontja. „A poszt a koalíciós szerződés szerint a Hlas-SD-t illeti” – tette hozzá.

Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter szerint sincs napirenden a kormányátalakítás. „A nyári szünet alatt is találkoztam a miniszter kollégákkal, de ez nem volt téma sem a Hlasban, sem a kormánykoalícióban” – tette hozzá.

Richard Takáč (Smer-SD) földművelési és régiófejlesztési miniszter mesterségesen táplált politikai témának tartja a kormányátalakítást, amit az ellenzék és a média terjeszt. Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter szintén úgy nyilatkozott a kormány ülését követően, hogy a kormányátalakítás csupán újságírói találgatás.

(TASR)