„Ez is református” mottóval egész éves tájékoztató kampányt indít a Magyarországi Református Egyház, hogy bemutassa, milyen hitéleti és társadalmi szolgálatot végeznek itthon és a határokon túl.
Közleményükben úgy fogalmaztak, „2024-ben nagyon régóta nem tapasztalt megrázkódtatások érték a Magyarországi Református Egyházat”.
Azzal indokolták a főként az online térben megjelenő kampány elindítását: remélik, hogy az idén sikerül újra az építkezés útján folytatni a szolgálatot.
„Ez is református” – ezzel a mottóval igyekeznek 2025-ben az egyház szolgálatára irányítani a figyelmet.
„Az egész éves ismeretterjesztő, tájékoztató kampányból a széles közönség is megismerheti azt a hol hídépítő, hol gyógyító, hol az elesetteket felemelő munkát, amelyet a reformátusok végeznek” – írták.
Példaként említették, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat rászorulók százezreit segíti szerte a Kárpát-medencében, az ukrajnai háború kitörése óta pedig több mint 400 ezer menekült számára nyújtott segítséget.
A Bethesda Gyermekkórházban évente 190 ezer fiatalt gyógyítanak keresztyén lelkülettel.
A különféle missziók pedig már eddig is több tízezer embernek segítettek szabadulni valamilyen függőségükből.
A református óvodákban, iskolákban, egyetemeken szintén tízezrével tanítják, nevelik a jövő nemzedékét, a hátrányos helyzetűeknek létrehozott Bárka Táborokban elképesztő nélkülözésből érkező gyermekek találkoznak az élet örömeivel és Isten szeretetével – sorolták.
„Az egyház ezek mellett természetesen missziós feladatának tekinti, hogy az Istenhez vágyódó, de a Hozzá vezető utat még kereső, az életeik nagy kérdéseire választ váró tömegeknek erős támasza legyen” – áll a közleményben.
Idézték Steinbach Józsefet, az egyház zsinatának lelkészi elnökét, aki azt mondta:
2025 a református egyházban az ifjúság szolgálatának éve.
„Csak hiteles élettel, elkötelezett szolgálattal lehetünk méltók példává válni a következő generációk számára” – vélekedett a püspök,
aki hozzátette: „azért imádkozunk és cselekszünk, hogy Isten fordítsa javunkra a megpróbáltatásokat, újítson meg bennünket”.
(mti/Magyarországi Református Egyház/Felvidék.ma)