Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz–amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne – mondta Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott a Fox News amerikai televízió Hannity című műsorában hétfőn.
Witkoff az ukrajnai rendezésről és az orosz–amerikai kapcsolatokról tárgyalt Putyinnal Szentpéterváron múlt hét pénteken.
A megbeszélés mintegy négy és fél órán át tartott, az elnöki különmegbízott azt mondta, hogy
meggyőző volt a találkozó, és lehetőséget lát arra, hogy „átformálják az orosz-amerikai kapcsolatokat néhány nagyon meggyőző kereskedelmi lehetőségen keresztül”.
Elmondta, hogy a békemegállapodás rendkívül összetett, és területi, biztonsági és egyéb kérdésekről is egyeztettek. Witkoff úgy véli, hogy ez a régiónak is valódi stabilitást fog majd nyújtani.
„A szövetségek stabilitást teremtenek”
– jelentette ki a különmegbízott.
Beszámolt arról is, hogy a tárgyaláson végül azt is kimondta az orosz elnök, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a találkozó alatt a sajtónak nyilatkozva nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy Putyin és Donald Trump amerikai elnök az eszmecserét követően telefonon kapcsolatba léphet egymással.
Witkoffnak ez már a harmadik látogatása volt Oroszországban, legutóbb március 13-án járt Moszkvában, akkor a különmegbízott magas rangú tisztségviselőkkel találkozott, és Putyin is fogadta.
Február elején pedig a különmegbízott azért repült Oroszországba, hogy tárgyaljon a kábítószer-csempészetért és -birtoklásért elítélt amerikai Marc Vogel kicseréléséről, majd Rijádban részt vett a magas szintű amerikai–orosz tárgyalásokon.
MTI