2018-ban, életének 59. évében, május 6-án délelőtt hosszú betegséget követően hunyt el Pogány Erzsébet közgazdász, a Felvidék.ma hírportál alapítója, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója. Éppen anyák napja volt.
Pogány Erzsébet 1959. december 19-én született Pozsonyban. 1997-ben a pozsonyi Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát. A rendszerváltozás után az Együttélés politikai mozgalom központi irodájának vezetője volt. 2001-ben alapította meg a Szövetség a Közös Célokért társulást, mely többek között 2005-ben elindította az első felvidéki magyar hírportált, a felvidek.ma-t, melyet 2010-ben Teleki Pál Érdeméremmel, 2014-ben az Esterházy Emlékéremmel ismertek el.
Közben irányította a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaságot. Közéleti tevékenysége elismeréseként 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével, 2016-ban az Ex Libris Díjjal tüntették ki.
„Nyilván nem véletlen, hogy Duray Miklósra is gondolunk, ha Pogány Erzsébet neve kerül szóba, hiszen – a saját szavai szerint – a közéletben Duray Miklós háttérembereként határozta meg magát. Ennél valójában sokkal több volt, hiszen számos nagyszerű kezdeményezés felkarolása fűződik a nevéhez. Akaratereje óriási kreativitással párosult, ennek köszönhetően rengeteg személyes ismerőse volt” – írta Oriskó Norbert a tavalyi meg nem élt hatvanötödik születésnapjára.
Halálát követően életpályája iránti tiszteletből a SZAKC létrehozta néhai igazgatójának emlékére a Pogány Erzsébet-díjat, amelyet évente adományoz a kuratórium annak, aki ezt a megtiszteltetést tevékenységével magának kivívta.
Legyen áldott az emléke!
HE/Felvidék.ma