Mifelénk, tájainkon igenis emlékeznek rá. Dinnyés Jóska dalénekes megzenésített műveiben sokszor idézte őt az egykori nyári táborokban, de fellépésein is, bárhol jártak. Nem véletlenül. Oly korban élt, és oly szenvedéssel teli élet jutott neki, amely naggyá tette. Azt a sorsot örökítette meg, amelyet egy korszak hatalmi rendszere megnyomorított nemzedékeknek. S ez a korszak a mai, teljesen „új világban” is visszaköszön az új nemzedékeken.
Ezért sem felejtik őt egykori kortársai, tisztelői és emlékének hordozói Nagykállóban, ahol élt. Életrajzából egy kivonat, amely a kor jellemzőjeként talán még annak is érthető, aki fogékony a mély gondolatra, szóra.
Ratkó József 1936. augusztus 9-én született Budapesten (Pestszenterzsébeten) Ratkó Lajos vándorszínész, később szögezőlakatos és Dobrovszki Margit harmadik gyermekeként. Pesterzsébeten, majd Budaörsön laktak. 1948 és 1949 között „lelencként” különböző településeken és családoknál élt, így Miskolcon, Parasznyán, Putnokon és Erdőbényén. E helyeken végezte általános iskolai tanulmányainak egy részét is. 1949 szeptemberében meghalt az édesanyja, a gyermek Ratkó József és több testvére állami gondozásba került. 1954-től az Állami Kossuth Lajos Általános Gimnázium tanulója. 1952-ben megvásárolja József Attila verseinek kötetét a nyíregyházi ócskapiacon. 1953-ban két verse megjelenik a Szabolcs-Szatmári Néplapban.
1956. május 26-án három verse elhangzik gimnáziuma jubileumi ünnepségén. 1956 júniusában szerződést köt Emberi dolgok című első kötetének megjelentetésére a debreceni Alföldi Magvető Könyvkiadóval, de az intézmény 1957-ben megszűnik, így tervezett könyve kéziratban marad.
1956 szeptembere és 1959 februárja között először magyar-történelem, 1957-től pedig magyar-olasz szakpáron a szegedi egyetemen végez tanulmányokat. Már egyetemi éveinek első szakaszától megfigyelés alá helyezik az állambiztonsági szervek.
1959 februárjában tanulmányi ügyeiben beadott kérelmeinek sorozatos visszautasítása miatt – amelynek hátterében az említett versei állnak – távozik az egyetemről. 1959-ben Battonyára költöznek felesége szüleihez, ezután 1960 februárjáig Budapesten és környékén próbál állandó munkát és lakást találni.
Kapcsolatrendszere gazdagodik és elmélyül budapesti alkotókkal, különösen Sánta Ferenccel, Csoóri Sándorral, Nagy Lászlóval, Szécsi Margittal, Váci Mihállyal és az irodalomtörténész Czine Mihállyal. Személyesen már 1957-ben találkozik Illyés Gyulával.
1960 februárjától 1964 kora őszéig családjával együtt a Szabolcs-Szatmár megyei Berkeszen él, előbb a helyi gyermekotthon munkatársa, majd az általános iskola tanára.
1964 derekától a nagykállói járási könyvtár igazgatója lesz, családjával együtt ide költözik, és haláláig, 1989-ig vezeti a könyvtárat. 1966-ban végre elhagyja a nyomdát Félelem nélkül című első verseskönyve. Költői ismertsége egyre fokozódik, különösen az Alföld, a Tiszatáj, az Új Írás, a Szép versek kötetei és a Magyar Rádió révén. 1967-től elismert tagja a Hetek alkotói közösségének. 1968-ban Fegyvertelenül című második kötete is eljut az olvasókhoz.
(Fotó: Nagykálló, Facebook)
Az 1970-es évek második felétől Nagy László, Csoóri Sándor, Kósa Ferenc és Balczó András társaként erőteljes szellemi harcot folytat a Béres Cseppek elismertetéséért.
Nagykállóba költözésétől haláláig író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, olvasótáborok szervezésével, folklórgyűjtéssel és minden más lehetséges módon országosan ismert szellemi központtá emeli a nagyközséget és a könyvtárat.
1987. szeptember 27-én jelen van a Magyarság esélyei címmel Lezsák Sándor által szervezett I. Lakiteleki Találkozón, ahol aláírja a Lakiteleki Nyilatkozatot, majd 1988. szeptember 2-án részt vesz a Magyar Demokrata Fórumot létrehozó II. Lakiteleki Találkozón is. 1989. február 1-jén Nagykállóban az ő irányításával alakul meg az MDF helyi szervezete. Haláláig, 1989. szeptember 13-ig – míg betegsége meg nem akadályozza – közéleti szerepet vállal.
Ratkó József születésének 90. évfordulója alkalmából emléknapot és szoboravatást tartottak augusztus 9-én Nagykállóban.
A költő életének és munkásságának meghatározó helyszínén rendezett ünnepségen a megjelentek nemcsak a 37 éve elhunyt Ratkó Józsefre emlékeztek, hanem szellemi öröksége előtt is tisztelegtek.
A megemlékezés a Kállai Kettős Rendezvény- és Konferenciaközpontban vette kezdetét, ahol az ünneplőket, hozzátartozókat és tisztelőket a néhai költő saját hangján megszólaló Jutok majd című verse köszöntötte.
Az ünnepi eseményen elhangzott köszöntőjében Juhász Zoltán, Nagykálló polgármestere hangsúlyozta: a város számára mindig fontos volt Ratkó József szellemi örökségének ápolása és megőrzése. Mint fogalmazott, a mindenkori városvezetésnek úgy kell vigyáznia erre az örökségre, „mint a saját szeme fényére”.
(Fotó: Nagykálló, Facebook)
Ünnepi beszédében Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság elnöke Ratkó költészetének máig érvényes üzenetére hívta fel a figyelmet. A költő egyik versének soraival arra kereste a választ, vajon a mai világban meghalljuk-e még azokat a gondolatokat, amelyek őszinteségre, bátorságra és a valósággal való szembenézésre tanítanak.
„Az arcodat ne fedd el,
akárhogy fúj a szél.
Se kendővel, se köddel,
akárhogy fúj a szél.”
A megemlékezés különleges mozzanata volt a Nagykálló és Heves közötti együttműködés bemutatása is. Sveiczer Sándor, Heves polgármestere elmondta: a két település közös gondolkodásának eredményeként született meg a szoborcsere gondolata. A korábban Nagykállóban álló Kő Pál-szobor Hevesre kerül, Nagykállóban pedig Borbás Márton hevesi szobrászművész Ratkó Józsefet ábrázoló alkotását állították fel.
Sánta Ferenc szerint „Ratkó nem individuális lény, hanem univerzális személyiség”, akinek költészetében az emberi jóság, az igazság és a közösség szolgálata egyszerre volt jelen.
Sajnos nekem személyesen nem sikerült a költővel találkoznom.
Verseivel, életrajzával való találkozásom az egykori hazai művelődési táborokban örök tiszteletet, szeretetet és példaértékű emberi magatartást sugárzott nekem, s bizonyára sok-sok tisztelője felé is.
Egyetlen színházi darabját, a Segítsd a királyt! az esztergomi Várszínházban sikerült megnéznem pár évvel ezelőtt. Történelmünk egyik legfontosabb fordulópontjáról, a Szent István által alapított állam megmaradásáról szól Ratkó műve.
S egyik kedvenc versét, melyet Illyés Gyulának írt, pedig ünnepeinken sokszor mondatom ifjú versmondókkal:
Mégiscsak ők
Mégiscsak ők tartják a földet,
drága halottaink.
Csont törik, izom kékül, foszlik
rajtuk a hús, az ing.
Szép szemük behorpad, pedig
vannak már annyian,
mint az égen a csillag, annyi
szülém, lányom, fiam.
Közöttük küszködik, feszül
elsőhalott anyám.
Tapossuk ágyékát, gerincét,
járunk a derekán.
Ház épül rájuk; tartanak
falat, falut, hazát.
S jövőnk ha van, ők cipelik
még ezer éven át.
Mert mindent elbírnak, hiszen
mi vagyunk a teher.
Vagyunk mi olyan gyöngék, árvák –
minket is vinni kell.
Halandó – egyrangú velük
csak az lehet, aki
oly kemény, legalább magát
meg tudja tartani.
Ratkó József 500 oldalas Versek I. című kiadványa 2000-ben jelent meg. Versbarátoknak is ajánlott, sok-sok mára is vonatkozó versével.
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma
