A Magyar Hírlapban beszélgetés jelent meg Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának elnökével:
Újra módosultak a határok Európában, bár ezúttal nincs szükség a térképek átrajzolására. A december 21-i „határbontás” következményei mégis talán a legszétszabdaltabban élő magyar nemzetrészeknek a legjelentősebbek. Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint ebben a történelmi helyzetben a felvidéki magyarság autonómiatörekvései is más megvilágításba kerülnek, noha a torz nemzeti politika ma is ki akarja taszítani őket a szlovák társadalomból.
Szlovákia egyike annak a néhány uniós tagállamnak, amelyik ellenzi Koszovó függetlenségét. Ennyire fél Pozsony, hogy a példa ragadós lesz a felvidéki magyarság körében?
Szlovákia már visszatáncolófélben van, de egyértelmű, hogy a pozsonyi politika nem tud mit kezdeni a helyzettel. Sajnálatos, amikor azt mondják, hogy a Szlovákiában élő magyar közösség miatt kényszerülnek erre a furcsa álláspontra. A parlament elfogadott egy nyilatkozatot, amelyik elvileg megkötné a külügyminiszter és a kormány kezét. Ők eddig a szerb beleegyezéshez kötötték Koszovó önállóságának elismerését. A parlamenti döntés ellen szavazó MKP a vitában megint egyedül maradt a nyugati országok platformján, míg a szlovák politika inkább az orosz érdek szerint gondolkodik. Ám jó hír, ha az Európai Unió védnökséget vállal Koszovó fölött, és ha a koszovói albánok már nem Szerbiával, hanem az unióval kötnek megállapodást a függetlenségről, akkor Szlovákia mégis hajlandónak mutatkozhat elismerni Koszovó függetlenségét.
A felvidéki magyarok önállósodási törekvésére hivatkozással különösen anakronizmus Szlovákia részéről megtagadni egy új európai ország függetlenségét. Emlékezzünk, Magyarország Csehország és Szlovákia szétválásakor elsőként sietett elismerni a korábban nem létező Szlovákia szuverenitását.
Egy politikustársam szerint a szlovák külpolitika mindig aszerint változik, hogy éppen ki jön látogatóba Pozsonyba, vagy hová, melyik fővárosba utazik a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök. Ezt némi malíciával mondta, de úgy néz ki, van benne igazság. Szlovákia még mindig keresi a helyét, a legnagyobb probléma az identitászavar. Az elmúlt 17 évben nemcsak a politikusok, de a szlovák értelmiségiek sem találták igazán a helyüket. Sajnálatos módon a társadalom, az értelmiség és a politikusok egyaránt negatív szemszögből határozzák meg önmagukat, s ez magyarellenességet, bizonyos fokig csehellenességet jelent, torz pályára kényszerítve a közgondolkodást. Ezért is szólítottam fel a szlovák értelmiséget, hogy próbálja meg pozitívabban szemlélni a világot és határozza meg végre, hol a helye és mi a szerepe a szlovákságnak Európában.
A magyar–szlovák elhidegülés, a csúcstalálkozók halogatása milyen következményekkel járhat a szlovákiai magyarság életére?
Nem jó a mostani helyzet, mert a szlovák politika nem tud mit kezdeni velünk, de önmagával sem. Egész Európa fanyalogva fogadta, hogy egy ultranacionalista párt lett a kormánykoalíció része, amelyik azt teszi, amihez egyedül ért: magyarellenes indulatokat gerjeszt. Ezt nagyon sajnálom, de kibírjuk. A szlovák nemzeti gondolattól túltengő politikusok rendre azzal gyanúsítják a szlovákiai magyar politikusokat, köztük engem, hogy Magyarország felé fordulunk. Már ezerszer elmondtuk, ha békejobbot nyújtanak nekünk, ha normális viszonyokat teremtenek, akkor természetes, hogy otthon akarjuk érezni magunkat ebben a társadalomban, mert ez a mi szülőföldünk. Ám ha egy buta, torz nemzeti politika jegyében állandóan ki akarnak taszítani bennünket, a magyarok egy része másutt keres támaszt.
Ön szerint ki a felelős a két ország közti viszony lehűléséért? Egy magyar nyelvű szlovákiai internetes újság felmérése alapján a többség szerint ön a hibás. Állítólag amióta ön az MKP elnöke, csökkent a párt támogatottsága és politikai súlya, és a két ország közötti politikai jégkorszakért is önt hibáztatják.
Manipuláltnak tartom az említett közvélemény-kutatást, a valóban szavahihető intézetek ugyanis egészen más eredményre jutottak. Eszerint még a teljesen szlovákok lakta régiókban is úgy vélekedett a megkérdezettek 54 százaléka, hogy vagy a szlovák kormány, vagy Pozsony Budapesttel közösen felelős az elhidegülésért.
Még mindig nem szűnt volna meg a feszültség az MKP-ban az után, hogy Bugár Béla önnel szemben alulmaradt az elnökségért folytatott küzdelemben?
Béla barátom mindmáig valóban nehezen tudja feldolgozni a neki kedvezőtlen eredményt, pedig immár a párt országos tanácsában is fehéren-feketén láthatóvá váltak a megváltozott erőviszonyok.
Milyen a Bugár Béla és az ön tábora közti arány?
Már nem nagyon beszélhetünk arányokról, nincs is értelme. Sok mindenen keresztülment a párt, ezért középre húz. Senki nem akar torzsalkodást, főleg nem egy ilyen helyzetben, amikor egy nacionalista kormánykoalíció áll velünk szemben.
Tízéves szünet után újabb különös nyelvtörvény van születőben Szlovákiában. Azt tervezik, hogy a magyar helységnevek kizárólag szlovákul szerepeljenek a történelemkönyvekben, és a sajtó is így használja azokat. Az MKP nemzetközi fórumok elé viszi az ügyet?
Az Európa Tanács és az európai szocialisták már foglalkoznak ezzel a kérdéssel, az Európai Parlamentben is felvetnénk ezt a súlyos problémát. Elsősorban itthon szeretnénk megállapodni, ám nincs rá fogadókészség. A gond az, hogy a magyarság és a szlovákság közti viszony alapja a Szlovákiában élő magyarok és a kormány között megromlott viszony. Nekünk nincs bajunk a szlovák polgárokkal. Azzal a hatalommal van gondunk, amelyik primitív módon viszonyul hozzánk, Fico pedig a kilencvenes évek belpolitikai gyakorlatát próbálta újjáéleszteni. A cél az, hogy leválasszanak minket az európai politikáról. Azért támadnak engem és az MKP-t, hogy ne vigyük nemzetközi színtérre problémáinkat, holott az emberi jogok és a kisebbségek helyzete nemzetközi ügy. A másik céljuk, hogy leválasszanak bennünket Magyarországról, s miután elszigeteltek bennünket, akkor már azt csinálnak velünk, amit akarnak. Csak a magyarországi és az európai politikán múlott, hogy a nekünk állított csapda nem működött.
Nyoma sincs a közös magyar–szlovák történelemkönyvnek. A magyar kutatók már rég elkészültek a munkával, de a szlovák történészek késlekednek. Elképesztő, hogy mennyire más a két felfogás. A szlovákok szerint például Magyarország a múlt század előtt nem is létezett.
A probléma ott van, hogy a szakmai és a politikai gondolkodás viszonya eltérő a két országban. Szlovákiában a politikusok és a történészek meghatározó része még mindig a mítoszokban keresi a nemzeti gyökereket, kapaszkodókat, márpedig ez ingoványos terület. A szlovák közélet szereplőinek el kell jutniuk odáig, hogy szembenéznek önmagukkal. Mint említettem, az identitászavar a legnagyobb probléma Szlovákiában, ebből fakadnak a magyarok elleni torz fellépések is. Nem hinném, hogy a szlovákok rosszak lennének, és bántani akarnának bennünket. Sokkal inkább gátlásaik vannak, és félnek tőlünk, de nem tudni, miért. Márpedig ha a többség fél a kisebbségtől, az nem egyéb, mint paranoia, a „szlovák perpetuum mobile”, amelynek a létezése egyedül a politikusok érdeke. Azért nincs még közös történelemkönyv, mert ha lenne, tiszta vizet önthetnénk a pohárba, és a diákok fejét többé nem lehetne mítoszokkal tömni történelem helyett. A Slota-félék magyarellenes megjegyzései sem hatnának ennyire a szlovák társadalomra.
Mit szól hozzá, hogy Pozsonyban évről évre koronázási ünnepségeket tartanak a magyar Szent Korona másával?
Még mint miniszterelnök-helyettest, azzal hívott meg a pozsonyi főpolgármester, hogy meglepetéssel kíván szolgálni nekem a szilveszteri ünnepségen. Éjfélkor aztán lézerrel felrajzolták a Szent Koronát a városháza falára. Ez is mutatja, hogy nem szabad egy kalap alá venni a szlovákokat, az értelmiség egy része ugyanis ragaszkodik a közös történelemhez. Most már minden szilveszterkor kivetítik a korona sziluettjét a falra, a várban ott van a Szent Korona másolata, és Pozsonyban profi színészekkel évről évre eljátszatják az egykori koronázási ünnepséget. Szlovákiában egyértelműen civilizációs küzdelem zajlik, olyan, mint amilyen nálunk, magyaroknál, már ezeregyszáz évvel ezelőtt lezárult. A szlovák társadalom egy része elfogadja az európai értékrendet, a nyugati integrációt, és elfogadható viszonyra törekszik Magyarországgal. A társadalom másik része azonban egyfajta szellemi pánszlávizmus bűvkörében él, és a szlovákságot az egyik legrégibb szláv népnek tartva a kelleténél erőteljesebben kacsingat Moszkvára.
A schengeni határok eltűnése mit jelent a felvidéki magyarságnak?
Az egész szlovák nemzeti ijedelmet, amelynek tanúi voltunk az elmúlt hónapokban, egy cseh újságcikk okozta. Ebben azt vizionálta az újságíró, hogy miután megszűnik az államhatár, csendben „elúszik” Szlovákiától Dél-Szlovákia, és visszakerül Magyarországhoz. Ez természetesen nem igaz, de súlyos félelmeket váltott ki még a parlamentben is. A határbontás nekünk óriási örömünnep, ez a politikusi tevékenységem egyik legszebb ajándéka, ezért dolgoztunk csaknem két évtizedig. Az, hogy mostantól nő a szabadságunk, egy történelmi igazságtalanság részbeni kompenzálása. Ki kell használnunk a határnyitás előnyeit, de félve mondom, számolnunk kell a hátrányokkal is. Amíg be nem léptünk az Európai Unióba, nem volt jellemző a magyarok elvándorlása, 2004-től kezdve sajnos ez másként van, és nem Magyarország a célország. Falvainkban megjelent a betelepedés, az ipartelepítéssel fellazult a szlovákiai magyar szülőföld szerkezete. Nagyon jelentős változások történnek, a schengeni rendszer életbelépése után a szabadsággal együtt valószínűleg az elvándorlás is felgyorsul, ezért mielőbb értelmiségi megtartó programokra lesz szükségünk.
Varjú Frigyes, Magyar Hírlap
