Kormányértékelő körútjának mai stációján Robert Fico miniszterelnök Marek Maďarič kulturális tárcavezető tevékenységét értékelte. Kijelentette: a kormányprogram hiánytalanul teljesült.

„Négy év után is akcióképes a tárca – mondta –, ráadásul a kényes témákat sem kerülte. A miniszter megtette, amit a múltban egyik elődje sem mert meglépni.” Fico a sajtótörvény és az államnyelvtörvény módosítását emelte ki, mivel mindkettőről viharos viták folytak. Hangsúlyozta: utólag kiderült, hogy mind a két törvény alkotmányos, a nyelvtörvény pedig a nemzetközi elvárásoknak is megfelel.
Robert Fico szóvá tette, hogy ennek ellenére „valakik még mindig megpróbálnak tiltakozó akciókat szervezni az államnyelvtörvény ellen, pedig az a kisebbségek nyelvhasználatát nem korlátozza”. Elítélte az egyetemi hallgatók tervezett komáromi tiltakozó nagygyűlését is, azt ajánlotta nekik: ne politizáljanak, inkább tanuljanak meg rendesen szlovákul.
Fico dicsérte az audiovizuális alap és a Szlovák Sajtóiroda reformját, kiemelte, hogy sikerült egyensúlyt teremteni végre az egyházakkal fenntartott kapcsolatokban, s arra is kitért, hogy a tárca interaktív múzeumot akar létesíteni Szereden a holokausztról. Nagyra értékelte a Szlovák Nemzeti Színház befejezését, a Szlovák Filharmónia részleges felújítását, illetve a könyvkiadásban tett lépéseket. A jövő szempontjából az idegenforgalmi hatáskörök sikeres átvételét nevezte a legfontosabbnak, amely a kulturális tárca gazdasági jelentőségét fogja növelni.
Marek Maďarič miniszter viszont azt emelte ki, politikai támogatás nélkül nem lehetett volna ilyen sikeres, a kényes témákhoz pedig ő sem nyúlhatott volna.

Felvidék Ma, gy