Tokár Géza a mindentudó magabiztosságával értékeli, bírálja és sorolja be az ellenszenves személyiségek kategóriájába Magyarország három hónapja beiktatott köztársasági elnökét, Schmitt Pált (Új Szó, 2010. nov. 2.). Mi a célja ennek a különös méltatásnak? Felvidéki magyarságunk szemében lejáratni az új köztársasági elnököt?
Azt a nemzetközileg is elismert és nagyra becsült egyéniséget, akit a Fidesz óriási támogató táborán keresztül az ország nagy többsége hosszú évtizedek óta jól ismer, és nagyra értékeli eddigi tevékenységét?! Aki vitathatatlan érdemeket szerzett Magyarországnak elsősorban nemcsak a sport (kétszeres olimpiai bajnok vívásban), hanem a sportdiplomácia területén is. Az ország nagyköveteként is helytállt. Később, bekapcsolódva a legfelsőbb politikába, országgyűlési, illetve európai parlamenti képviselőként is azon politikusok közé tartozott, akik cselekedeteikben és felszólalásaikban egyértelműen kiálltak nemcsak a Kárpát-medencei magyarság (így a határon túli magyarok) érdekei, hanem az uniós, illetve az európai értékrend szigorú betartása mellett is (pl. elismert érdemei vannak Horvátország EU-s tagságának szorgalmazása és egyengetése, valamint a fiatal nemzedék sportolásának és egészséges életvitelének uniós támogatása és szabályozása területén). Nem véletlenül választották meg Schmitt Pált 2009-ben az EP alelnökének. Széleskörű tapasztalatokkal, jó fellépéssel és szónoki képességekkel bír. Sőt a határon túli magyarok sorsának javítását és jogbiztonságának növelését elsőrendű feladatának tekinti – az egyetemes magyarság érdekeit tartja szem előtt.
Tény és való, hogy az alkotmányjogi és nemzetközi jogi téren szakképzett, és a köztársasági elnöki jogköröket következetesen tágító, határozott magatartást tanúsító Sólyom László államfő után a jelenlegi egyértelmű magyarországi erőviszonyok között, nem egyszerű feladat az új elnök számára a független magatartás. Ennek ellenére megdöbbentő, sőt felháborító, hogy a szerző merész határozottsággal egy szintre süllyeszti, egy kosárba teszi Schmitt Pált Szlovákia köztársasági elnökével, Ivan Gašparovičcsal, aki a szlovákiai politikai színtér egyik „legsötétebb” közjogi méltósága. Meggyőződésem, hogy felvidéki magyarságunk nagy többségének azonos a véleménye: a két elnököt nem lehet egy napon emlegetni. Mindannyiunk számára sértő, és kategorikusan el kell utasítani ezt a nézetet, illetve megállapítást.
Mi a célja a szerzőnek, az ilyen és hasonló írásoknak sorozatosan helyet adó egyetlen napilapunknak? Már hosszú ideje látjuk, hogy az Új Szó örömmel és készségesen teret ad a magyar öntudatot és összefogást lejárató megnyilvánulásoknak. A magyarországi történéseket és helyzetet elemző írások nagyon is összecsengenek a szlovák politikai színtér rettegéseivel, amely nehezen viseli el, és nem tud mit kezdeni a Fidesznek a magyarországi parlamenti és helyhatósági választások utáni hatalmas erőfölényével, Európában példátlan sikerével. Annak ellenére, hogy Szlovákiában az egyedüli magyar politikai erő a Magyar Koalíció Pártja, amely a Fidesz egyértelmű szövetségese az Európai Néppártok (EPP) tömörülésében, a napilap a napnál is világosabban a Mostnak a szekértolója. Annak a nehezen definiálható politikai erőnek, amely egyre szorultabb állapotba kerül, mert érezhetően nem tudja hiánytalanul teljesíteni a szlovákiai magyarság elvárásait. Különös, én-hasadásos állapotban leledzik az Új Szó. Az elmúlt évtizedek alatt, minden igyekezet ellenére, nem sikerült elérni az elődpártoknak, majd az MKP-nak a napilapnál azt, hogy közös erővel, szoros együttműködéssel, a felvidéki magyarság érdekeit szolgálja, arra törekedve, hogy minél nagyobb létszámú parlamenti képviseletünk legyen, erősödjön közösségünk önazonosság- és nemzeti öntudata. A napilap és a magyar pártok szembenállása csakis közösségünk kárára volt. Jelenleg pedig azt a Mostot favorizálja, amelynek élén az a Bugár Béla áll, aki kilenc éven keresztül az MKP elnökeként nap mint nap küzdelmet folytatott az Új Szó bennünket gyengítő praktikáival.
Elszomorító, hogy a jelenlegi megosztottság egyre ziláltabb állapotba sodorja felvidéki magyar közösségünket. Ez a célja T.G. megdöbbentő cikkének is?
Duka Zólyomi Árpád, Felvidék Ma
