Dunaszerdahely, kis túlzással, de a XXI. század egyik történelmi eseményének a helyszíne volt azzal, hogy itt kerül megrendezésre az első magyar nyelvű videós találkozó október 27-28 között. A Z és az „alpha” generáció tagjai nagy várakozással érkeztek a terembe, ahol a legnépszerűbb magyarországi videósok luckeY, DoggyAndi, OwnMcKendry, zsDav, IceBlueBird, Jánosik Gergő és BENIIPOWA várták őket.
Ne keseredjünk el, ha nem a Z generációhoz tartozunk, akik 1995 és 2009 között illetve a 2010 után születettek „alpha” generációjának a születettjei vagyunk, akkor feltehetően nem ismerjük ezeket a népszerű fiatalokat, akik videojátékokhoz készítenek nagy sikerrel felhasználói ötletekről, tanácsokról szóló video tartalmakat.
Az említett generációk tagjai azonban, mint láttuk, rajonganak értük. Olykor több órát töltenek naponta a számítógép előtt, őket nézve és hallgatva.
Megváltozott világunkban már nem a tévékészülék előtt ülnek gyermekeink, hanem az internet adta szórakozást választják. Ez azonban nemcsak szórakozási forma, hanem egyfajta tanulási folyamat része is. Ezért a videósok gyerekekre gyakorolt hatását a szülők nem vehetik félvállról.
Hiszen természetes, hogy napjaink sztárjaiként a stílusukat, kommunikációs módjaikat példaképnek tekintik.
A hét videóst felsorakoztató találkozó témája a Minecraft videojáték volt, ami 2011-ben került a piacra és most már tudjuk, hogy alapjaiban változtatta meg ezt az iparágat. A videojáték jellemzője, hogy a játékos szabadon, kreatív módon változtathatja a teret az új blokkok kitörésével, bányászásával, illetve a lerakásával, barkácsolásával.
A játék népszerűségét mutatja, hogy Dunaszerdahelyen két nap alatt hat időpontban az utolsó székig megtöltötték a termet a rajongók. Egy-egy alkalommal közel 350-en, jellemzően nyolc és tizennégy év közötti fiúk és lányok vettek részt a rendezvényen.
Először kérdezni lehetett a videósoktól, majd speciális találós kérdésekre válaszoltak, interaktív kvízjátékban mérették meg magukat különleges ajándékokért. Végül a legizgalmasabb program, a dedikálás következett. A hosszú, tömötten kígyózó sorban álldogáló gyerekek türelmesen várták az értékes aláírások megszerzését, miközben a shopban kedvenc videósuk saját márkás termékeire és egyéb értékes relikviákra tehettek szert.
A rendezvényen Pankotai Zsolt ügyvezetővel beszélgettünk, aki elmondta, hogy nagy álmuk vált valóra azzal, hogy hosszas tervezgetést követően, Erdély után, most először a Felvidéken is meg tudták szervezni a találkozót.
Arról is beszélt, hogy a találkozó videósai ebben a közegben sztárnak számítanak, de hétköznapi fiatalok, akik tudatosan, több év kemény munkájával kialakították, felépítették azt a video csatornát, amit követni lehet, fel lehet rá iratkozni és ma már többüknek főállásban a megélhetési forrást jelenti.
Kérdeztük a szülői felelősségről is, hiszen látjuk, hogy a gyerekeket mennyire vonzzák ezek a video tartalmak. Pankotai gyakorló szülőként felhívta a figyelmet arra, hogy elzárni nem tudjuk a modern világ hatásai elől gyerekeinket, ezért tanácsolja, hogy a szülők beszélgessenek a gyermekekkel, figyeljék, kiket néznek, követnek, hallgassanak bele egy-egy videóba, mert sajnos az internet világában olyan videósok tartalmával is szembesülhetnek, akik stílusa nem elfogadható. Tanítsák meg szelektálni a gyerekeket és akkor a játék öröme mellett a videókból tanulhatnak, fejlődhet a kreativitásuk és a megoldási képességük.
Kíváncsi lettem és utánanéztem, számokban mit jelent ez a népszerűség. Meglepődtem. Átlagban 20-30 perc hosszúságú video, a fent említett videósok körében akár 450-500 ezer vagy még több megtekintést is mutat a video megosztó csatornán.
A találkozóról további felvételek megtekinthetők ITT.