A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretete okán a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által várt Mikulás-ünnep is. A Mikulás-kultusz a Szent Miklós nagylelkűségéhez fűződő történetek nyomán alakult ki. (A Mikulás egyébként a Miklós név cseh és szlovák alakja.)
Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják. A hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit korán elvesztette, egy rokona nevelte fel és ismertette meg a kereszténységgel.
Megtérése után Miklós jótékony célokra szétosztogatta örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése (303-311) idején börtönbe vetették, majd szabadulása után részt vett a 325-ös niceai zsinaton.
Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonyságával, segítőkészségével vívta ki, amiért már életében szentnek tartották. 343. december 6-án hunyt el püspöki székhelyén, a sírja pedig zarándokhellyé vált. Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a szeldzsuk törökök, a püspök maradványait tisztelői az itáliai Bariba vitték, itt bazilikát emeltek a tiszteletére, ereklyéit Orbán pápa helyezte el a főoltáron.
Miklós kultusza nem sokkal halálát követően kezdődött, Konstantinápolyban már a 6. században templomot építtetett neki I. Justinianus császár. Tettei között tartják számon, hogy egy viharban megmentett egy vízbe esett tengerészt, ezért ő az utazók, a kereskedők, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok védőszentje.
A nevéhez fűződő leghíresebb, a Mikulás-kultuszt ihlető legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem volt pénze hozományra. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak és nyomorukban prostitúcióra kényszerülnek. Kilátástalan helyzetük híre Miklós fülébe is eljutott, ám a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Az éjszaka leple alatt három erszényt dobott be az ablakon, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak adják őket.
Miklós e tettéért a hajadonok és az aggszüzek védőszentje, a házasság és az anyaság oltalmazója is. Védőszentje továbbá Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának, azaz Pugliának, a zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a gyógyszerészeknek és a pálinkafőzőknek.
Szent Miklós ünnepe mintegy a karácsony vigíliája, bevezetése, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel
A középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják őt, a legnagyobb tisztelet a régi Oroszországban övezte. Magyarországon a bizánci kapcsolatok alapozták meg tiszteletét, mintegy hatvan községet neveztek el róla, többek között Kunszentmiklóst és Szigetszentmiklóst, de róla kapta a nevét például Liptószentmiklós is.
Szent Miklós „ökumenikus” szent, segített a zsidókon is, amikor a keresztények igaztalanul vádolták őket.
A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz, mint népszokás.
A különböző népek kultúrájában szinte mindenütt feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, csizmás, joviális alakja, személyéhez kapcsolódik a Mikulás-napi ajándékozás szokása.
A Mikulás, a Pingvinek és a Galamb adták át a csomagokat (Fotó: Bárány János)
Német nyelvterületen a Mikulásnak ijesztő külsejű kísérői is voltak, akik veréssel fenyegették a rossz gyermekeket: ilyen Németországban a gólyalábon közlekedő Knecht Ruprecht, Svájcban Schmutzli, Ausztriában pedig a nálunk is ismert krampuszok.
Az ajándékozás szokása nálunk a városi értelmiség révén terjedt el valószínűleg német-osztrák hatásra, falura ez csak később jutott el, jóllehet a magyar parasztságnál korábban is megjelentek a Miklós-napi alakoskodások.
A püspök legendája a különböző népeknél más és más változatban élt tovább, ennek megfelelően neve egyes helyeken Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, másutt meg Télapó, Karácsony apó.
Az Amerikában ismert Santa Claus a holland Sinterklaas alak torzult változata. A Télapó elnevezés a második világháború után szovjet-orosz hatásra terjedt el Közép- és Kelet-Európában: az orosz hagyomány szerint Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozza a fenyőfát és az ajándékokat, de ott Szilveszter napján.
Tájainkon főleg a Dunántúlon és a magyar nyelvterület északi részén volt ismert a Mikulás-járás
Miklós püspök megszemélyesítője az ünnep előestéjén kíséretével együtt betért a gyerekes házakba, és vizsgáztatta, imádkoztatta, majd tudásuk, viselkedésük szerint jutalmazta, vagy virgáccsal fenyíttette őket a kíséretében lévő ördöggel.
Miklós napján a legények, de a nős férfiak is bekormozott arccal, kifordított bundában, láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat. Innen származik Dunántúlon a játék láncos Miklós elnevezése.
A Miklós-napi tréfás gyóntatás feltehetően középkori diákhagyományra épült. A Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly mentén a lányokat a fonóban „gyóntatták”.
Mikulások a rimaszécsi óvodásokkal
Ipolyszécsénykén ennek a szereplői a következők voltak: a püspök, a nyakában krumpliból készült olvasóval, a kezében bekormozott fakereszttel; a két ministráns; a harangozó, kezében csengővel és rossz bögrével, benne parázzsal a füstöléshez; valamint két ördög. A püspök kártyából olvasta a „litániát”. Eztán kezdődött a „gyónás”. A „pap” különböző tréfás, pajzán kérdéseket tett fel a gyóntatott személynek.
Csilizradványon a férfiak harisnyával a fejükön, kenderkócból készült szakállal, maskarában kopogtak csörgősbottal a padlón, hogy elkergessék a betegségeket és a gondokat.
Egyes helyeken a lányos házakban megvizsgálták a fonalakat, és amelyik lány november első napjától kezdve nem tudott hetente fonott fonalat felmutatni, hamuval megtömött zacskókkal ütögették. A Budai-hegység néhány falujában a Mikulás ördögálarcot viselt, s kifejezetten ijesztő külseje volt. Bács-Kiskun megyében az asszonyok öltöztek be Mikulásnak: felvettek egy bundát, kibontották hajukat és tollseprűt erősítettek a kucsmájukra.
Falvainkban a Mikulás-napi ajándékozás szokása általában a 20. század első évtizedeiben, városi hatásra terjedt el
Az Ipoly menti falvakban az 1930-as években a gyerekek ablakba helyezett csizmáiba, cipőibe krumplit vagy cukorkát tettek. Az ajándékozás szokása napjainkig él, jelmezes Mikulás keresi fel azokat a házakat, ahol kisgyerekek vannak, néhol ördög vagy krampusz kíséretében.
A Mikulás szavaltatja, énekelteti, a magaviseletről kérdezi, majd megajándékozza a gyerekeket.
Az időjárással kapcsolatban a bukovinai magyarok úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a havazás, mert „Miklós megrázta a szakállát“. Baranyában hasonlóan vélekednek, de azt is vallják, hogy a Miklós-napi időjárás megmutatja, milyen idő várható karácsonyra.
(Forrás: Múlt-kor)
