Sok embernek nem kell magyarázni, mi a politika. Vannak rá bölcsebbnél bölcsebb megfogalmazások. A piszkos jelzőt még eltűri a nyomdafesték, ezért a szlovák belpolitikáról elmélkedve hadd mondhassam ki: a mocskossága nyilvánvaló. Aki Európa eme szegletében politizál, számolnia kell azzal, hogy tiszta nem marad. Ha mégis az szeretne lenni, ne tán őszinte és erkölcsös, ma még a többiek kiközösítik.
Ez jutott eszembe a tegnap tapasztalt jobboldali balraátról, amelyet a szociáldemokrata Robert Fico kevély hetykeséggel vezényelt le a keddi kormánybukás után „erkölcsösen” talpon maradt három jobboldali pártvezérnek, név szerint: Mikuláš Dzurinda, Ján Figeľ és Bugár Béla pártelnököknek. A meggyötört, letört, raportra a „buzerplacra” kiterelt kiskatona megaláztatása kutyafüle volt ahhoz képest, amit ennek a három embernek – az ország, világ szeme láttára – tegnap át kellett élnie. Én bennem meg nem volt szánalom, hogy 461 nappal a „nagy együttműködő jobboldali kormánykoalíció” működése és egy nappal a bukása után velük együttérző legyek. De nem volt bennem megnyugvás sem amiatt, hogy a sors keze visszaütött, és megalázta a mi „lebo Bélánkat” is. Hogy saját bőrén érezte, mi az, ha valaki csökönyös szamárként ragaszkodik valamihez, ami a közössége érdekeivel ellentétes. Aki csak a saját érdekét nézi, a saját zsebét félti és egy centet sem képes álláspontjából engedni. Inkább vesszen minden, csak a nagy én, a nagy egóm lehessen az, aki a vitában győztes! Ugye, senkinek nem kell magyaráznom, miről is beszélek? Még mindenki emlékezetében elevenen él a Magyar Koalíció Pártjában végbement pártszakadás. A sok kudarc, amit közösségünk azóta is átél. Ugyanúgy emlékszik még mindenki a 2010-es választások előtti büszke bugári és „hidas” nyilatkozatokra: „mi soha nem fogunk együttműködni a Fico vezette Smer-SD párttal!” Miközben kígyót-békát kiabáltak saját anyapártjukra, az akkori elnökére, mert ekkora butaságot nem volt hajlandó kijelenteni. Mert tisztességes akart maradni a választások után is és tudta, hogy a politikában nincs az a szó, hogy soha! A „hidasoktól” kérdem, ma mennyivel más a helyzet, mint akkor volt? Mi a különbség egy ország és egy közösség érdekei között?
Természetesen, nincsenek illúzióim, hogy most Bugár Béla bűnbocsánatba kezd, mert rádöbbent akkori tettének erkölcstelenségeire. Sem a felől, hogy most bekopog az MKP irodájába, bocsánatot kér, és ő mondja ki: „Gyerekek fogjunk össze, mert másként itt elveszünk!” Hány hasonló pofon és megaláztatás kell még ahhoz, hogy ezt észrevegye? Az ő egója vajon mennyivel más, mint Sulík mostani csökönyössége? Vajon Bugár Béla képes az önkritikára?
Megtudjuk rövidesen, mert a parlamenti jóváhagyás után kezdetét veszi a 2012. március 10-re kiírandó előrehozott választások kampánya. A felvidéki magyarság számára újra jön a három lehetőség: együtt, külön-külön, vagy szövetségbe álljon-e össze, hogy érdekei védelmében parlamenti képviseletet szerezzen. Kell-e ennek fontosságát hangsúlyozni? Ha Richard Sulík félti a gyermekeit az eladósodástól, vajon nekünk nincs jogunk gyermekeink jövőjét félteni? Óvni a magyarságukat, a nyelvüket, iskoláinkat, kultúránkat, mind azt az értéket, amit apáink, anyáink féltőn ránk hagytak. Mit adunk az utókornak, ha mindent önös érdekeink miatt veszni hagyunk? Mit fog az utókor mondani rólunk, Bugár Béláról és a többiekről? Képesek leszünk-e végre kritikusan nézni tetteinkre? Mert, ha nem, az utókor teszi meg helyettünk, ők fognak kemény ítéletet mondani felettünk.
Ha Bugár és társai tegnap képesek voltak egy balraátra, legyenek képesek holnap egy jobbraátra, vagy még inkább egy hátraarcra, pontosabban a parlamenti választások előtt visszafordulni közösségünk érdekei, a felvidéki magyarság összefogása felé. Ez a legkevesebb, amit az utókor elvár tőlünk, de főleg tőlük!
Felvidek.ma, Dunajszky Géza
