A. Szabó Lászlónak, Dunaszerdahely alpolgármesterének, a Magyar Közösség Pártja (MKP) oktatásügyi és kulturális alelnökének gondolatai az iskolaválasztás előtt:
„Az új esztendő beköszöntével az utóbbi években egyre gyakrabban találkozhatunk az anyanyelvi oktatás fontosságát fejtegető írásokkal, nyilatkozatokkal, ilyenkor van ugyanis az iskolai beiratkozások ideje. A rendszeres munkát, a teremtő erőfeszítést mindig többre értékeltem az egyszeri nekibuzdulásoknál (értsd: kampányoknál), de hadd tegyek ezúttal kivételt, és jómagam is csatlakozom az érvelők sorához.
Azzal kezdeném, hogy az iskolaválasztás jelentős mértékben befolyásolja a gyermek jövőjét, amit a szülők túlnyomó része át is érez, ám a hatéves nebulók törvényes képviselői nem minden esetben tudatosítják saját felelősségük súlyát. Mivel magyar sajtófelületen jelenik meg ez az írás is, tisztában vagyok vele, hogy elsősorban azokhoz jut el, akik számára viszonylag egyértelmű a döntés. Mégis fontos unos-untalan ismételgetni, hogy felbecsülhetetlen kulturális értéktől fosztjuk meg gyermekeinket, ha nem adjuk meg számukra az anyanyelvi művelődés lehetőségét. Cseppet sem mellékes, hogy a magyar kultúra elemeinek, nemzeti azonosságtudatunk számottevő részének elsajátítására csak a magyar tanítási nyelvű iskolában nyílik lehetőség. Ha viszont feladjuk őseink hagyatékát, ha nem örökítjük át a következő generációkra, elképzelhetetlen a hosszú távú megmaradásunk. A gyökértelenség ugyanis az élővilágban pusztuláshoz vezet.
Még ennél is súlyosabb érv a magyar iskola mellett, hogy az iskolaválasztás során legfőképp a gyermek érdekeit, igényeit és szükségleteit kellene figyelembe venni. Kétségtelen, hogy Szlovákiában fontos az államnyelv ismerete, de a gyermeknek a harmonikus fejlődéséhez természetes közegre van szüksége, amihez az is hozzátartozik, hogy azon a nyelven kommunikál pedagógusaival és pajtásaival, amelyhez érzelmi szálak kötik, amelyen megtanult gondolkodni. Amennyiben az iskolában nyelvet kell váltania, az elbizonytalaníthatja, akadályozhatja a feladatok megoldásában, és ez végső soron szorongáshoz vezethet. Mire a tanuló kellő szinten elsajátítja a tanítás nyelvét, jelentős mértékben lemarad a tananyaggal, így a szülő nem éri el eredeti célját, vagyis gyermeke mégsem fog jobban érvényesülni. Így aki eredetileg segíteni szeretne, végül súlyos gondokat okoz csemetéjének.
Ezért lenne fontos, hogy a szlovák gyerek szlovák iskolába, a magyar magyarba, az ukrán pedig ukránba járjon, ott tanulja meg az élethez szükséges alapokat. Egymás megismerésére, a másik kultúrájának befogadására később is nyílik kellő számú lehetőség. Mindez a vegyes házasságokban született gyermekekre is érvényes. Ezzel kapcsolatban a minap egy romániai forrásból érdekes információra leltem: a harminc ezres lélekszámú Hunyad megyei Lupény község alig 10 százaléka magyar nemzetiségű, a régióban a vegyes házasságból származó tanulók 24 százaléka mégis magyar iskolába jár. Arrafelé mintha már jobban megértették volna, hogy a jövő érdekében érdemes bölcs döntést hozni.
Végezetül pedig engedjenek meg egy felvetést, amely egy tanító néni szájából hangzott el, és kíméletlenül a lényegre tapint: vajon megkérdezi-e a szülő a gyermekét, hogy milyen nyelven szeretne tanulni? Nos, kedves édesanyák és édesapák, talán megérne egy próbát…
Ezek után pedig már csak arra lesz szükség, hogy a magyar iskolák pedagógusai még fokozottabb mértékben tudatosítsák és érezzék át a felelősségüket, hogy magas szakmai színvonalon oktassanak, biztosítva ezzel gyermekeinknek az esélyegyenlőséget mind szlovákiai, mind európai viszonylatban”.
A. Szabó László
