Nagypéntek keresztyén egyetemessége – Ave Crux, Spes Unica
Ma szerte a világon az élő, feltámadott Jézus Krisztus követői, legalább 2,5 milliárd ember a maga keresztyén felekezetében, nyelvén magasztalja az értünk via dolorózás, kereszthordozó, a Koponyák hegyének kereszthalálát elszenvedett Megváltót. A világkeresztyénségnek ezen a napon legalább fele, több, mit 1 milliárd hívő énekli, meditálja végig, éli át nagy lelki megrendüléssel a halhatatlan fájdalomhimnuszt, az Ó, Krisztus-fő te zúzott, Te véres szenvedő kezdetű nagypénteki egyetemes rekviemet.
Bach halhatatlan Máté passiójában megkomponált fájdalmasan győztes melódiája, Paul Gerhardt 1656-ban lélek- és hitmélységeket, spirituális magasságok átélésére lelkünket átrezonáltató verssorai bezengik az étert, és saját bensőnket. A töviskoronás Király, a Fájdalmak Embere, a Golgota keresztje és Bach Krisztus korálja, rekviemje nélkül nincs is igazi nagypéntek. Tegyünk jót magunkkal, s hallgassuk meg valamilyen feldolgozását, énekeljük a gyülekezetekben, lapozzuk fel énekeskönyvünkben, s ha lehet, olvassuk végig e halhatatlan sorokat akár többször is.
Nekem több mint fél évszázadnyi hívő életemnek, lelkészi szolgálatomnak csúcsélményét jelenti ez a koráll. Millió lélekhez hasonlóan énekelve, újra és újra felfedezem és átélem segítségével a krisztusi váltságmű legnagyobb és valójában megköszönhetetlen lényegét: a személyes életáldozatot, a felfoghatatlan nagy elégtételt, Jézus Urunk önkéntes kereszthalálának, az értünk haló Istennek megrendítő titkát. Ilyenkor eszembe jut a cseh templomocskának a bejárati kapuja fölött látható kereszt, amihez ezt vésték a hajdanvolt testvérek, mesterek, mindenki tanulságára nagypéntek lényegéről: AVE CRUX – SPES UNICA – Üdv néked, kereszt – egyetlen reményünk. Próbálva érzékeltetni a minden emberi értelmet meghaladó titkot, szent misztériumot: mert Jézus Krisztus szenvedése, halála érettünk, miattunk, helyettünk, javunkra történt. Így lett szenvedése, halála – életünk. Földi életünk védőpajzsa és reménye, miként a J. S. Bach koráll hívő költője, Paul Gerhardt fogalmaz, mi pedig énekeljük. Így valósul meg a legnagyobb átváltozás, minden eukarisztiánál lényegibben és életmentő, világüdvözítő, kozmikus változásokat egyszerre megvalósítóvá: amikor a szörnyű kínhalálban és annak ellenére is a keresztről Krisztus lelkének kegyelme sugárzik felénk.
Nem véletlen, hogy ez a nagy átváltoztató, megváltó, történelem- és világ-, meg emberformáló szenvedés milliószoros lenyomatban van jelen minden korban. Általa Isten, az Atya azonosult Fiában minden kor emberének szenvedésével, olyan együttérző módon és szolidárisan, amire csak a Fiú volt képes totális engedelmességben és hozzánk hajlásában, testében vállalva jövendő korok minden emberi szenvedését, és milliók kínhalálát. Hogy senki ne mondhassa gúnyosan, cinikusan, míg lesz emberiség a földön: Ja, kérem, neki könnyű volt, mert Isten Fia volt. Nem!
Neki éppúgy nehéz volt, mint minden embernek a maga keresztje, testi-lelki szenvedése, hiszen Ő egyszerre volt Isten Fia és Emberfia, aki Máriától való születésének útján magára vette emberlétünk minden lehetséges pokoljárását, terhét, nyomatékát, hogy tényleges és valóságos szabadulást tudjon nyújtani nekünk és az emberiségnek.
Ezt az emberléttel totálisan azonosuló Emberfiát, aki egyedül a bűnt nem vette fel testi létére, nem véletlenül magasztalják évszázadok, évezredek óta az Őt követő ember milliárdok, s kérik, hogy ennek a váltságműnek a feloldozó, szabadító, gyógyító, örök életre segítő titkát „véssem szívembe mélyen”. Ez az, ami nélkül csak olcsó játék az ünnep, csak vallási vagy népszokás nagypéntek, puszta külsőség, ami mellett szabadnapként kedvteléseink tévútján nagyon könnyen el lehet menni. De nem érdemes, mert ez sokba kerülhet. Pénzzel nem mérhetően sokba.
A nagypénteki és húsvéti Isten-titok emberszerető eseménysora mélységesen megérintette és megérinti a lelkileg többet váró-vágyó életeket. Beszédes, önagában is elgondolkodtató, hogy a nagypénteki váltságmű emberlétet kínból, halálból, megaláztatásból, cinizmusból, vallási és világi hatalmi játszmák poklaiból kiemelő, azon túltekintető, emberlétünket felrangosító energiáját, hatását Bach nyomán továbbzengték a zenében olyan kiemelkedő mesterek, mint Mendelssohn, Telemann, Liszt, és mások. Számomra felejthetetlen hitbeli és zenei csúcsélmény volt, amikor jó négy évtizeddel ezelőtt a londoni Szent Pál anglikán székesegyházban 500 fős zenekari és énekkari közreműködéssel, lenyűgöző anglikán zenekultúrával hallhattam e remekmű akkordjait szárnyalni a valóságos dallamkupolává változó templomhajóban. Mintha a zengő kórusmű nemcsak a szívünket emelte volna élő templommá, hanem szinte kiszállt a katedrálisból, Krisztus-magasztaló akkordjai ott zengtek tovább a nagypénteki London, Anglia, Európa, és az egész világ felett, planetáris ünneppé szentelve az emlékezés és a lelki hódolás óráit.
És ma? Tompa századokon átívelő szava, Pilinszky megrendültsége
Azt az erkölcsi erőt adó lelki következetességet, amit Megváltónk a keresztig töretlenül megvalósított, legyőzve saját teste törékenységét, környezete és a tömeg vérszomját, a korabeli vallási és világi hatalmaskodók cselszövését, jó kétszáz éve Tompa Mihály hanvai papköltőnk sajátos és korabeli összefüggésbe helyezte. Feltette a kérdést: vajon ezzel az áldozattal miként élnek az emberek?
Válasza a szószékről: „Rosszul gyakorolják, nehezen is tűrik az erkölcsi bátorság gyakorlását. Ellenségnek tartják, ki bizonyságot tészen az igazságról. Valamely tiszta, felemelkedett, bátor lelkű ember: visszatetszést és aggodalmat szül… ha valaki erkölcsi meztelenségünket, jellemünk gyengeségeit, szívünk foltjait tárja és mutatja fel: megháborodunk”. Micsoda korkép 200 éve – a máról!
Jó 50 éve a magyar keresztyénség közös szellemi kincsalkotója, Pilinszky János visszautalva Bach csodálatos művére, tökéletes jellemzést adott: „Bach evangéliumi művész volt. A lehető legmélyebbre ereszkedett alá mindazért, ami elveszett. A mélypontra… Művészete a mélypont ünnepélye” (1966). Egy évvel korábban a kereszt lényegéről: „Az ember nem szerezheti meg a kereszt tudományát (scientia crucis), csak amikor a kereszt teljes súlyával ránehezül”. Ekkor érzi az olykor „egyetlen kis didergő molekulára redukált ember” teljes egzisztenciális ráutaltságát a kereszthordozó, keresztjeinket relativizáló feltámadott Jézusra. Hozzátette Pilinszky azt is, ami sokak téveszméjét egyetlen mondattal helyre teszi: „A halott Jézus a kereszten: iszonyatos erejű tény. Iszonyatos erejű látszat. Szeretet, Igazság, Isten napfogyatkozása”. És mondjon ma bárki bármi ünneptelenítőt, rázzuk le magunkról az elmúlás szóporát, mert az a Bárány, aki a kereszten kivérzett, s harmadnapra feltámadott: ez „a bárány az, ki nem fél közülünk,/egyedül ő, a bárány,/kit megöltek./Végigkocog az üvegtengeren/…És megnyitja a könyvet”.
Két svájci lelki társunk is üzen
A keresztyén igehirdetés néhai nagy formátumú svájci professzora, Rudolf Bohren, a Szent Lélekben fogant lélekgyógyító igehirdetés emelkedetten egyszerű prédikátora magyarul is elérhető könyvében így fogalmaz: „Két gyilkos között haltál meg,/s magaddal vittél a halálodba/minden tisztátalan kezet és csaló szívet/- az én kezemet és szívemet is”. Szabadító nagypéntek ilyenként látása minket is gyógyít, megtisztít. Honfitársa és kortársa, a református lelkészből ötvösművésszé transzformálódott Josua Boesch gyönyörű acél- és aranyikonjaival lepte meg a világot az 1970-es években. Sorozata elé, aminek címe: A feltámadás útja, ezt írta: „Keresztutam a feltámadás útjává lehetett. Kitörés a magunkba fordulásból és a magányból Jézus által. Exodus a szolgaság és a halál világából az élet szabadságának világa felé”.
Bach korállja és nagypénteki himnuszunk sorai lüktessenek szívünkben, mint az igazi élet szívdobbanásai: „Ó, légy érette áldott, Jézus, Egyetlenem,/Hogy szörnyű kínhalálod/Nagy jót akar velem./Add, hogy hódolva híven/Tőled ne térjek el,/S ha hűlni kezd a szívem,/Benned pihenjek el”. Javunkat, üdvösségünket segítő nagypénteket mindenkinek!
(Hallgassuk meg IDE kattintva – az Ó Krisztusfő… magyarul; IDE kattintva pedig eredetiben németül.)
(Dr. Békefy Lajos)
