A külpolitikának hagyományosan kiemelkedő a szerepe a nemzetközi kapcsolatrendszerbe mélyebben beágyazódott kis országok külső fejlődési feltételeinek, mozgásterének alakításában.
Gazdag történelmi példatár szemlélteti, hogy erőforrásaik, hatalmi potenciáljuk korlátai, illetve különféle kényszerhelyzetek következtében nagyon sok kis ország folytatott passzív, sodródó külpolitikát. Defenzív jellegű külpolitika a nagyhatalmakkal szembeni konfliktusok kerülésére kényszerülő kis országokban hosszabb távon nem járható út. A nemzetközi összefonódások elmélyülése, a versenyképesség felértékelődése nyomán az aktív jellegű külpolitika kis országok esetében megkerülhetetlen felemelkedési, pozíciójavítási sikerfeltétel lett.
Az európai integrációs folyamat a hagyományos diplomácia több sávját tehermentesíti, illetőleg alakítja át a védelmi, tárgyalási, képviseleti és információszerzési funkciók ellátásában. Megnövekedett súlyt kapnak viszont az országkép alakításával, a partneri vonzerő növelésével, a külső erőtér és érdekviszonyok, valamint a kapcsolattartási színterek változásaival összefüggő, nagyfokú felismerőkészséget és kreativitást igénylő különféle feladatok.
Nemzetközi kapcsolatokat alakító külpolitikát, feladatvállalást a kiterjedt erőforrásokkal, érdekérvényesítési potenciállal, információszerzési lehetőséggel rendelkező nagyhatalmak folytathatnak. A nagyhatalmi szerepfelfogás, külpolitikai gyakorlat másolása kis országok számára nehezen követhető, sőt káros. Számukra az ésszerű magatartás az általuk nem változtatható nemzetközi folyamatokhoz kifelé alkalmazkodó, befelé viszont a külső feltételeket tudatosító, érvényesítő tevékenység. Nagyhatalmak gyakorta jelenítenek meg belpolitikai érdekeket külpolitikai magatartásukban. Kis országok külpolitikájában belpolitikai szempontok érvényesítése többnyire bumeránghatású. Egy kis ország felléphet ugyan „erkölcsi nagyhatalomként”, az eltávolodás a reálpolitikai érdekektől viszont rendszerint szűkíti a mozgásteret. Nemzetközi realitásokból adódóan gyakorta nincs lehetőség értékvezérelt külpolitikára.
Magyarország geostratégiai helyzete, fejlődéstörténeti sajátosságai, potenciálja következtében a külpolitika mindig is különlegesen nehéz kihívások előtt állt. Időszakonként kiemelkedő külpolitikai teljesítmények mellett történelmi tévútjaink gyakorta gyökereztek a nemzetközi folyamatok, erőviszonyok félreismerésében, a cselekvési lehetőségek korlátainak figyelmen kívül hagyásában. A mai magyar „politikai osztály” és a magyar társadalom sajnálatos módon több szomszédos országnál jóval kevésbé érzékeli a külkapcsolatok jelentőségét.
A rendszerváltoztatással kialakított antalli külpolitikai doktrína – visszatérés az euroatlanti közösségbe, megfelelő viszony a szomszédos országokkal és az összmagyarság érdekeinek képviselete – középtávú időszakban széles körű egyetértésen, támogatottságon alapult. Az elmúlt évtizedben sajnálatos módon elszaporodtak a kis országok racionális külpolitikai magatartásától s az antalli külpolitika hármas egységétől eltávolodó gyakorlat jelei. Pártok és kormányok egyre nagyobb mértékben igyekeztek a külpolitikát belpolitikai célok, aktuálpolitikai törekvések szolgálatába állítani, belpolitikai pozícióik erősítésére felhasználni. Az euroatlanti integrálódásban elért sikerek mellett a korábbi konszenzuson nyugvó antalli külpolitikai célegységen súlyos csorbát ejtett a 2004 decemberi népszavazás is. Ennek közvetett következménye a „jószomszédi viszony” alakulásában is tükröződött. A konszenzus- és koncepciódeficit magyar mértéke kirívó a közép-európai térségben.
A nemzetközi gazdasági-politikai fejlődésnek és erőtérnek az elmúlt másfél évtizedben érzékelhető változásaira a magyar külpolitika nem dolgozott ki stratégiai válaszokat. Elmaradt Magyarország nemzetközi és európai helyének kijelölése, a nemzeti érdek tisztázása és érvényesítése mind az euroatlanti közösségen belüli, mind a közösségen kívüli partnerországokkal szemben. A nemzetközi diplomáciai eseménynaptár követése és a rutin jellegű feladatok ellátása nem elégséges a magyar külpolitika „sodródó” jellegére utaló bírálatok cáfolatára. Az ország nemzetközi hitelességének, gazdasági teljesítményeinek, regionális pozícióinak az utóbbi években bekövetkezett nagymértékű gyengülése, illetve a nemzetközi környezet változásainak felgyorsulása megkerülhetetlen és sürgető feladattá teszi a magyar külpolitika stratégiai célrendszerének, eszköztárának, végrehajtási mechanizmusainak újrafogalmazását.
Az elmúlt évszázadból gazdagon örökölt csatlósmentalitást feledő, kreatív, jövőorientált magyar külpolitika a partneri súlypontok kialakításakor kiinduló pontnak tekinti az uniós tagságból fakadó illetékességi meghatározottságokat. Az aktivizálódás a döntési folyamatokban, álláspontok kialakításában, eseti koalíciók kötése, persze, magyar érdekeket is érvényesíthet. Történelmi-geostratégiai és gazdasági érdekek alapján Magyarország stratégiai partneri viszonyt Németországgal, Olaszországgal és Ausztriával alakíthat ki. A távolabbi nyugat-európai országok számára Magyarország partneri értéke korlátozott, a közös uniós tagság viszont átlagon felüli ütemű bővítést ígér a gazdasági együttműködésben. A még meglevő gazdasági versenyelőnyök, regionális stabilitási követelmények és nemzetpolitikai érdekek a közép-európai térség külpolitikai súlypontozását ajánlják. Földrajzi helyzete, történelmileg kialakult terepismerete alapján Magyarország legfontosabb külkapcsolati hozománya az unió számára éppen a balkáni országok európai integrálódásának elősegítésében rejlik.
Az unión kívüli országok közül az Egyesült Államok szerepe kiváltképpen a magyar biztonsági, pénzpiaci és műszaki-fejlesztési kapcsolatok szempontjából fontos. Az elkövetkező évtizedek egyik legsúlyosabb nemzetközi kihívása az energiaellátás biztonságához kötődik. Ebből fakadó reálpolitikai követelmény az Oroszországhoz, valamint Ukrajnához fűződő kapcsolatok fejlesztése, a múlt örökségéből adódó potenciál érdekközösség alapú mozgósítása. A külgazdaság-érzékeny Magyarországnak fel kell készülnie a világgazdasági erőterek átrajzolódására, Ázsia gyors ütemű felzárkózására s a világgazdasági folyamatokat jövőben meghatározó szerepére. A magyar behozatalnak már ma is csaknem egyötöde Ázsiából, főleg Kínából származik. E kapcsolatok kiegyensúlyozott fejlesztése igényli a jelenlegi kulturális és külpolitikai távolság csökkentését. Potenciális kapcsolatfejlesztési előnyt kínál – gazdasági és mozgósítható rokonszenvi adottságok alapján – Törökország és a közép-ázsiai övezet.
A külpolitika új színtereinek kiaknázásában is számottevő kapcsolatfejlesztési tartalékok rejlenek. Az államközi kapcsolatok mellett nő a nemzetközi és regionális szervezetekhez, transznacionális vállalatokhoz és vállalati koalíciókhoz, tartományi és helyi önkormányzatokhoz, szakmai-érdekképviseleti szervezetekhez fűződő kapcsolatok jelentősége. Felértékelődik a „kisdiplomácia” eszköztára, a kultúrintézetek, a sportkapcsolatok, a kamarák kapcsolatfejlesztési potenciálja, a külpolitika szakmai megalapozottsága. A külpolitikára így sokrétű és egyre növekvő koordináló, szintetizáló funkció, karmesteri szerep hárul.
A követelményrendszer változásának tükröztetése a külügyi szervezeti rendszeren és személyi állományban nehezen kerülhető el. Nemzetközi tapasztalat, hogy a kis országok a nemzeti elit külügyi pályára vonzásával igyekeznek alkuerejüket növelni, mozgásterüket tágítani. Kis országok diplomatája számára a történelemformáló szerep és presztízs csekély, ez a munka csak néhány diplomáciai kulcsponton vonzó. A középszerűség elkerülése különleges kiválasztási, felkészítési, ösztönzési módszereket és vezetési kultúrát igényel. Ugyanakkor az ellentétes erők, érdekek közötti elkerülhetetlen egyensúlyozás nem csupán felkészültséget, hanem személyiséget, diplomáciai művészetet követel.
Sikeres külpolitikához a nemzeti érdekek és nemzetközi erőviszonyok felismerésén nyugvó, torz ideológiákat, legendákat feledő egészséges nemzettudat szükséges. A sikeres külpolitika feltétele a jó oktatáspolitika, tömegtájékoztatás, társadalmi nevelés is. A magyar külpolitika nem gondolkodhat és tevékenykedhet párt- és belpolitikai racionalitások, érdekek mentén, csakis az ország és a nemzet érdekei alapján. Ma látványos a nemzeti érdekek háttérbe szorulása a partikuláris párt-, egyéni vagy csoportérdekekkel szemben. A külpolitika lehetne az első olyan terület, ahol kialakítható mintaadó egyetértés. Ezt követeli az ország, a nemzet és a jövőépítés érdeke.
A Nemzeti Kör tagjai: Dobos László, felvidéki író; Jávor Béla ügyvéd, író; Kádár Béla akadémikus, egyetemi tanár; Klinghammer István akadémikus, egyetemi tanár; O’sváth György, az Európai Kutató- és Dokumentációs Központ elnöke, nagykövet; Réti László ügyvéd; Sótonyi Péter akadémikus, egyetemi tanár; Solymosi Frigyes akadémikus, egyetemi tanár; Szakály Sándor történész, egyetemi tanár; Tringer László egyetemi tanár.
Forrás: Népszabadság, Felvidék Ma
