A Hlas-SD kész bármiről tárgyalni a kormánykoalícióban, és visszautasítja az előrehozott választást – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok pártelnök, mert ezzel lemondanának minden választási ígéretükről.
„Úgy vélem, a Hlasban – ezt a párt elnökeként kijelenthetem – teljes mértékben visszautasítjuk az előrehozott választás lehetőségét, amit hétfőn vetett fel a kormányfő.
Ezzel lemondanánk az összes választási ígéretünk megvalósításáról”
– mondta keddi sajtótájékoztatóján.
Šutaj Eštok kijelentette, minden kormánypártnak tudatosítania kell a felelősségét abban, hogy meglegyen a parlamenti többség. „A Hlasban ezt tudatosítjuk. Mi két képviselőt zártunk ki, akik nem akartak tovább együttműködni a Hlas politikájának megvalósításában” – tette hozzá, azzal, hogy a párt kész tárgyalni a koalíciós partnerekkel arról, milyen hatással van ez a koalíciós szerződésre.
Šutaj Eštok szerint a Hlas mindent megtesz, hogy a koalíció visszatérjen fő feladatához, és az emberekért dolgozzon. „A kormánykoalíció minden egyes tagja köteles mindent megtenni azért, hogy garantáljuk az embereknek azt, amit a választás előtt mondtunk – hogy olyan stabil kormányuk lesz, amely elsősorban értük fog dolgozni, nem a posztokkal és a saját problémáival lesz elfoglalva, hanem energiái 99 százalékát az emberek megsegítésére fordítja” – mondta a Hlas elnöke.
A kormánypártok folytatják az egyeztetést.
Robert Fico kormányfő (Smer-SD) kijelentette, közeleg a Hlas és az SNS válságának végleges megoldása, ami vagy a kormányprogram további teljesítését jelenti majd, vagy előrehozott választást.
A kormánykoalíció 79 parlamenti képviselővel kezdte a ciklust. Tavaly Rudolf Huliak, Pavel Ľupták és Ivan Ševčík kilépett az SNS-frakcióból. A Hlas-SD idén három képviselőt veszített: Roman Malatinec csatlakozott az SNS-ből távozókhoz, Radomír Šalitrošt és Samuel Migaľt pedig kizárták a pártból.
Huliak képviselői csoportja már korábban bejelentette, hogy kész segíteni a kormánykoalíciót programja végrehajtásában, de a tárgyalások még zajlanak, és minden azok eredményétől függ. Több miniszter elképzelhetőnek nevezte a kormányátalakítást, mivel a parlamenti erőviszonyok is változtak.
(TASR)