A hazatérés napjára, a Csehszlovákiától történt visszacsatolás 90. évfordulójára emlékeztek Somoskőújfalun vasárnap, február 16-án. A település, Somoskővel együtt csaknem négy évig volt Csehszlovákia része a trianoni döntés után.
A Nógrád megyei Somoskőt és Somoskőújfalut a trianoni diktátum Csehszlovákiához csatolta, majd a határmegállapítási bizottság javaslata alapján, a népszövetségi döntés alapján 1924. február 15-én visszacsatolták Magyarországhoz.
A képviselő hangsúlyozta: Trianon, nemzetünk egyik legsúlyosabb sorscsapása átrajzolta a történelmi Nógrád vármegye térképét is.
Csehszlovák fennhatóság alá került például Gács, ahol 1767-ben Magyarország első posztó-manufaktúráját alapították, a járási székhely Losonc, és az első világháború győztes országai Csehszlovákiába száműztek két, színtiszta magyar közösséget, Somoskőújfalut és Somoskőt is – tette hozzá.
Becsó Zsolt úgy fogalmazott: az akkori európai politikusok nem tudták megtörni akaraterőnket, eltökéltségünket abban, hogy nem békülünk meg semmiféle, a nemzeti önrendelkezésünket gyengítő, a közös jövőnket, identitásunkat veszélyeztető döntéssel sem akkor, sem most.
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés Csehszlovákiának ítélte Somoskőújfalut, Somoskő várát, valamint a községet. Krepuska Géza orvosprofesszor és Liptay B. Jenő, a Rimamurányi Vasmű Rt. akkori igazgatója határkiigazítási kérelmére, és Auer Pál jogi szakértőként való közbenjárására, többéves tárgyalássorozat eredményeként a Népszövetségi Tanács 24. Ülésszaka 1924. február 15-i hatállyal visszacsatolta Magyarországhoz a községeket és a környékbeli bányákat.
Becsó Zsolt beszédében arra is kitért, hogy Somoskőújfalut ezután egy másik katasztrófa is elérte: 1977-ben „hozzácsapták” a megyeszékhelyhez, hogy növeljék a szocialista város lélekszámát.
A lakosok 2004-ben helyi népszavazással döntöttek az elválás mellett, és Somoskőújfalu 2006 októberétől lett ismét önálló község.
Tóth László független polgármester arról emlékezett meg az ünnepségen, hogy a II. világháború után nem volt szabad beszélni a trianoni döntés következményéről, de ezt a méltatlan hallgatást megtörte Angyal János, aki a Somoskői Váralja Egyesület elnökeként 1999-ben kezdeményezte, hogy a hazatérés 75. évfordulóját határnyitással egybekötött megemlékezéssel ünnepeljék a várnál.
Három évvel később az egyesület a Somosi Kultúráért Egyesülettel együtt elhatározta, hogy február 15-ét a hazatérés napjává nyilvánítják, és minden évben közösen ünneplik; Somoskőújfalu önkormányzata 2006-os megalakulását követően csatlakozott – tette hozzá.
A polgármester arról is beszélt, hogy a több mint 3 millió határon kívül rekedt magyarból nagyon kevesen tértek haza, és ennek az ünnepségnek azokról is kell szólnia, akik rájuk kényszerített hazájukban élnek.
A megemlékezésen részt vettek a Krepuska és a Liptay családok tagjai is. Krepuska Géza egyik unokája, Fritsch Ottó a leszármazottak nevében azt mondta, kedves kötelességüknek érzik, hogy elzarándokoljanak, és részt vegyenek ezeken az ünnepségeken, és nagyon büszkék arra, hogy nagyapjuk segített a visszacsatolásban – tájékoztatott az MTI.
Az alkalomból a Magyar Posta Somoskő/Somoskőújfalu 90 éve visszatért – a hazatérés napja: 1924. február 15. – MP Somoskőújfalu, 2014. február 14.” címmel alkalmi bélyegzést végez 2014. február 14. és 21. között Somoskőújfalun.
Az archív videófelvételek ITT>>> tekinthetők meg, az anyagért (is) köszönet a Krepuska családnak! A rövidfilm alatt elhangzó zenerészlet a Kárpátia zenekar Rongyos Gárda című száma, melyet a Regnum Marianum dolgozott át klasszikus hangszerelésre.
Magyar orvos műtéte változtatta meg Trianont
Méltatlanul elfeledett epizódja Magyarország 20. századi történetének egy roppant különleges módon végbemenő területi gyarapodás.
Ma már nem is sejtenénk, hogy Salgótarján egy része és a közeli Somoskőújfalu a trianoni békeszerződés értelmében északi szomszédunkhoz tartozott. Ám Csehszlovákia mindössze négy évig tudhatta magáénak „Somosova” környékét. Magyarország még egészen az 1920. június 4-én aláírt döntés sokkhatása alatt volt, amikor három és fél évvel később egy egészen aprócska szépségtapasz került az ország megsebzett testére. Kilencven évvel ezelőtt került sor Magyarország utolsó máig érvényben lévő területi növekedésére – ekkor „tért haza” ugyanis a Népszövetség döntése értelmében két magyar falucska, Somoskő és Somoskőújfalu Nógrád-vármegyében, amihez mesébe illő módon egy sikeres műtét vezetett el. De ugyanezen döntéssel sikerült négy év csehszlovák uralom után a macskakövet is Magyarország számára megmenteni.
A „Palóc Olümposzon”
A trianoni békeszerződés 27. cikke írta hosszasan körül Magyarország új határait. Annak ellenére, hogy a békeszerződést törvénybe foglalták, az elkövetkezendő években több népszavazásos határkiigazításra került sor, zömmel hazánk javára. Ezek döntő többsége – tizenegy falu és Sopron környéke – az Ausztriának juttatott terület kárára történt 1923 márciusáig bezárólag; ám a magyar diplomáciának sikerült egy erősebb hatalom ellen határkiigazítást kieszközölnie, mégpedig a győztes fölényben lévő fiatal köztársaság, Csehszlovákia ellenében.
A trinanoni békeszerződés sok színmagyar településhez hasonlóan Somoskőt és Somoskőújfalut is Csehszlovákiához csatolta – ám a történet itt nem ért véget. Tudni kell hozzá, hogy a tájat adó Karancs-hegység (szlovákul: Mučínska vrchovina) vulkanikus kőzetének köszönhetően meghatározó volt a környéken a szén- és a bazaltbányászat. Már a 19. századtól sok befektetni vágyó budapesti vásárolt birtokot a Mikszáth által „Palóc Olümposz” névre keresztelt hegyen, köztük volt Prof. Dr. Krepuska Géza egyetemi tanár is. A Szent Rókus Kórház fül-orr-gégész professzora 1905-ben vett magának egy 2107 holdas birtokot Somoskő és Somoskőújfalu határában, ahol kőzet- és ásványgyűjtő hobbijának is élhetett.
A pesti kutatóorvos birtoka virágzott a rajta lévő bazaltbányával együtt, amikor 1920. egy júniusi reggelén arra ébredt, hogy birtoka már egy másik ország területéhez tartozik. Bár a békeszerződés „kőbe véste”, hogy a győztes államok „új lakosai” vagyonukban nem szenvedhetnek kárt, a bányák államosítása mindenesetre a feje felett lógott. Krepuska nemcsak korabeli lokálpatriótaként érezte a saját bőrén is Trianont, de Nógrád-vármegyéhez kötötték ott töltött gyerekkorának emlékei is. Az érthetően elkeseredett kutatóorvos el is panaszkodta bánatát a környezetében mindenkinek, kollégáknak, ápolóknak, sőt a pácienseknek is. Ekkor szólt bele a történetbe a véletlen.
Az angol beteg meggyógyul
A békeszerződés 29. cikke a részletes határkijelölést úgynevezett nemzetközi „határrendező bizottságok” feladatául tűzte ki. A magyar-csehszlovák határ esetén a bizottságban a két érintett ország delegáltjain kívül az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Japán képviselője foglalt helyet. A magyar-csehszlovák határrendező bizottság, bár Brnoban alakult meg, székhelyét folyamatosan váltogatta a csehszlovák és a magyar oldalon, ugyanis munkájának a helyszíni szemle szerves része volt.
A határrendező bizottság egyik angol tisztje éppen Budapesten volt, amikor súlyosan megbetegedett, és Magyarország akkori legjobb fül-orr-gégészéhez, Dr. Krepuska Gézához ajánlották be. Miután Krepuska a tiszt (a legenda szerint gyógyíthatatlan fül-, vagy gége-) betegségét sikeresen megoperálta és kikezelte, rábeszélte, hogy az antant-bizottság tagjai szálljanak ki a helyszínre és nézzék meg a két falut.
Velük ment a Rimamurányi Vasmű igazgatója, Lipthay B. Jenő és dr. Aurel Pál jogász is. A Somoskőújfaluban sétáló antant tiszteknek javasolták, hogy próbáljanak meg szóba elegyedni bárkivel az utcán – szlovákul. Miután az 1910-es népszámlálás a majd’ kétezer fős faluban mindössze tizenöt szlovák anyanyelvűt talált, ez nem sikerült. A bizottság tagjai előtt állítólag ekkor vált világossá, hogy ez egy színmagyar falu.
A Budapestre visszatérő bizottság tárgyalásokat kezdeményezett a helyzet tisztázására, ami egy hosszas procedúra kezdetét jelentette. A határkijelölő bizottság szavazattöbbséggel hozta meg döntéseit, így – lévén, hogy hat képviselőből állt – szavazategyelőség is előfordulhatott. Bizakodóan tekintett a magyar fél a francia miniszterelnökről elnevezett Millerand-levélre is, ami a határrendezésnél különböző előnyöket helyezett kilátásba a magyar fél részére.
A magyar határmegállapító bizottság a tárgyalások során etnikai-néprajzi és gazdasági érveket sorakoztatott fel Somoskőújfalu és Somoskő, valamint a Krepuska-birtokon fekvő bazaltbánya Magyarországhoz tartozása mellett. Tánczos Gábor altábornagy, aki a magyar érdekeket képviselte, azzal érvelt, hogy az irányadó vélelem szerint Magyarország városai és különösen Budapest kövezésére a badacsonyi bazalt nem, csupán a somoskői bányában kitermelt kő alkalmas, de természetesen felhívták a figyelmet a térség színmagyar voltára is.
A diplomácia porondján
A bizottság 1922. márciusi ülésén az angol mellett csak a japán (és természetesen a magyar) delegált óhajtotta Somoskő és Somoskőújfalu visszatérését, ami szavazategyenlőséget eredményezett. A bizottság így felterjesztette a kérdést a Nagykövetek Tanácsához, amely kitért a döntés elől és a vita eldöntését a két országra bízta.
A magyar követeléseket a csehszlovák fél annak ellenére nem fogadta el, hogy az csak Somoskőre korlátozódott ekkor. A kérdés így ismét a Nagykövetek Tanácsához került, amely innen még feljebb dobta az ügyet, a Népszövetség elé. Ehhez a magyar fél kifejezetten ragaszkodott is, a Nagykövetek Tanácsa ugyanis nem a vesztes országok javát szolgáló döntéseiről volt híres.
A világszervezet 1923. április 23-án hozta meg a várva-várt döntést, amelynek értelmében visszakerült Magyarországhoz Somoskő és Somoskőújfalu, a környék bazalt és szénbányáinak egy részével együtt. Magyarország megkapta emellett a kitermelési jogot arra a bazaltra vonatkozóan, amely Somoskő határának Csehszlovákiához ítélt részén található – ilyen bánya volt Krepuska professzor birtokán is. A bányák bonyolult tulajdonjogi viszonya ellenére a magyar fél járt jól: a magyar tulajdonosoknak joguk volt fejleszteni, bővíteni bányáikat, sőt vasútvonalat is építtettek, amelyen vám- és illetékmentesen hozhatták be a bazaltot.
Ilyen volt például a határtól 9 kilométerre fekvő Macskalyuk-Somoskői kőfejtő is. A „klasszikus” kocka alakú bazaltköveket bizonyára mindenki ismeri – a 19-20. század fordulóján, az aszfaltozás korszaka előtt ezzel kövezték le a magyar, sőt bécsi utakat is. Ezeknek az ismertebb neve a macskakő, amely a különös sorsú macskalyuki kőfejtőről kapta a nevét. A salamoni döntés következtében a palócföldi bazaltbányák egészen a második világháború végéig elláthatták Magyarország városait, utait.
A Népszövetség megoldást talált a vasútvonalakra oly éhes csehszlovák delegáció igényeinek kielégítésére is: a somoskői vasútállomást közös magyar-csehszlovák használatba rendelték, ahol a csehszlovák vonatokat szerelhették és parkoltathatták. Mind a bánya, mind a vasútállomás magyar, illetve csehszlovák személyzete külön, évente megújított fényképes igazolvánnyal léphette át a határt nap mint nap.
A bányák és a vasútállomás használatának „elcseréléséhez” a világszervezet döntése mellett a két kormány együttműködése és beleegyezése is kellett. A komprommisszumos döntés részeként az állomásfőnök magyar, míg a bányaigazgatók csehszlovák állampolgárok voltak.
Trianon rugalmas határai?
A trianoni határok Népszövetségi Tanács általi módosítása 1924. február 15-én lépett hatályba: aznap írták alá a két állam kijelölt illetékesei a helyszínen az átadási iratokat. A kormányzó és a kormány képviseletében jelen lévő dr. Sztranyavszky Sándor Nógrád- és Hont-vármegyei főispánt és a bevonuló zenész-bandériumokat üdvrivalgás fogadta.
Krepuska professzor elégedetten vendégelte meg a városba érkező félszáz prominens személyt. A somosi Krepuska-kastélyban vacsorázók ekkor örömükben egymillió koronás adományt bocsátottak a falu templomorgonájának felújítására. Magyarország így 1924-ben néhány bazaltbánya használati jogával, 15 km²-nyi területtel és kétezer-ötszáz lélekkel gyarapodott, akiknek 97%-a volt magyar anyanyelvű.
Hosszas huzavona után mégiscsak bebizonyosodott, hogy a trianoni határok nem kőbe vésettek, amit nemcsak a nyugat-magyarországi visszacsatolások, hanem a Salgótarján környéki határrevízió sikeressége is megmutatott. De bármilyen örömöt is okozott a döntés, a húszas évek komor hangulatán ez mit sem változtatott. Talán ezért is merült feledésbe a nógrádi határrevízió, egészen a kilencvenes évekig.
Szlovák vár – magyar falu
A kompromisszum tehát azt jelentette, hogy Somoskő és Somoskőújfalu esetében az etnikai és a gazdasági érveket a magyar, míg a közlekedési és a katonai szempontokat továbbra is a csehszlovák fél javára érvényesítették. Ebből következően a környékbeli magaslatok – így a híres somoskői vár – maradtak a csehszlovák államnál.
Bár a várat a Rákóczi-szabadságharc utáni várrombolások során felgyújtották, viszonylag ép maradt. Annak ellenére, hogy alig 50 méter választja el a legközelebbi háztól, 1924 óta szögesdrót várta az arra sétálókat – csak egy 20 kilométeres kerülővel lehetett a faluból a legközelebbi határátkelőn át a várba felsétálni. Az első bécsi döntés után a vár ismét Somoskő része lett, de 1947-ben, a „második Trianon” után megint a határon túlra került. Ekkorra szűnt meg végleg a Krepuska-bánya államközi jellege is.
Somoskő és Somoskőújfalu 1977-ben Salgótarjánhoz került. 1999-ben jelképes napon, a visszatérés 75. évfordulóján nyitotta meg a februári hidegben a szlovák és a magyar fél a somoskői várnál a határátkelőt, miközben a Somoskői Váralja Egyesület elsőként emlékezett meg az addig elfeledett eseményről. Így közel hét évtized után a közeli utcák lakói bár útlevéllel a kezükben, de már kerülő nélkül látogathatták a magaslatot.
Salgótarján és a 2006-tól ismét önálló Somoskőújfalu már több mint egy évtizede ünnepli február 15-ét. Az európai integrációs folyamat pedig megoldani látszik a somoskői vár problémáját is. Mióta Magyarország és Szlovákia csatlakozott az Európai Unióhoz, majd a Schengeni Egyezményhez, a határt ma már csak egy tábla jelzi.
A faluban ma népszerű túraútvonal vezet – immár megálló nélkül – a várhoz és parkosított dombjához, ahol magyarul köszönnek az utazóra a jegyszedőpult mögül. A közeli Sátorosbánya (szlovákul: Šiatorská Bukovinka) – ahova a vár ma jogilag tartozik – pedig uniós forrásokból igyekszik a turizmus számára vonzóbbá tenni a 13. századi erődítményt. Somoskújfalun 1924. február 15-re emlékezve emelték a „Hazatérés Emlékművét”, míg Krepuska Gézának ugyanott általános iskola viseli a nevét, Somoskőn pedig emlékművel tisztelegnek a fül-orr-gégész tudós előtt.
múlt-kor.hu nyomán Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43076″}
