Az augusztus 20-ai államünnep alkalmából két személyiség vett át kitüntetést Pozsonyban, a magyar nagykövetség épületében, további hárman holnap, augusztus 19-én, a kassai konzulátuson vehetik át a magyar államalapítás alkalmából odaítélt kitüntetést.
Az ünnepi átadó családias keretek között, a magyar himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd a laudációk felolvasásával folytatódott. Mindkét közösségi ember, fiatal kora ellenére, évtizedek óta dolgozik a magyar közösségért.
Elsőként Kocur László cserkész, újságíró, szerkesztő vette át a díjat. A méltatásban ismertették szakmai életútját: „közismert médiaszakember, újságíró, szerkesztő, a szlovákiai magyar médiavilág sokoldalú és meghatározó szereplője. Dolgozott többek között a Szlovák Rádió, az Echo TV, a Magyar Hírlap és az Új Szó munkatársaként, utóbbinál főszerkesztőként is. Jelenleg a ma7.sk hírportál és a Magyar7 hetilap munkatársa, ahol írásaiban továbbra is hitelesen, szenvedéllyel és felelősséggel képviseli közösségünk ügyét.” Kaczának, ahogy sokan ismerik, szívügye a cserkészet.
„Ám ami talán mindennél jobban jellemzi őt, az a cserkészethez való hűsége. 1990-ben tette le cserkészfogadalmát, és azóta megszakítás nélkül tevékenykedik a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségben.
Őrsvezető, segédtiszt, parancsnok, vezetőképző, szervező – sokféle szerepben bizonyított, mindig önkéntesen, lelkiismeretesen, magas színvonalon. Évekig betöltötte az SZMCS sajtószóvivő tisztségét, majd 2007. november 20-án megalapította az SZMCS Kommunikációs Munkacsoportját, melyet 2012-ig vezetőként irányított és melynek a mai napig aktív tagjaként tevékenykedik. 2024 decemberétől a Mária Rádió Mirjam és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség kéthetente jelentkező, „Cserkészhangon” című rádió- és podcastműsorának társszerkesztője. 2011–2015 között a Szövetségi Cserkésztanács elnöke. Életútját a szolgálat, az elkötelezettség és a közösség iránti alázat jellemzi. A vezetőképzés és a vízitúrázás egyik úttörője, akinek munkáját generációk sora élvezte. A 2011-es nagytábor parancsnokaként példamutató vezetőként irányította a közösséget.”
Kocur László nemcsak értékeket képvisel, hanem értéket teremt.
A legnehezebb helyzetekben is a közösségért dolgozik, nyugodt bölcsességgel, elhivatottsággal. Munkája, életútja, embersége méltán emeli őt a kitüntetettek sorába. Tevékenységéért hétfőn a nagykövetségen a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vette át.
A díj átvétele után köszönetet mondott és visszaemlékezett azokra az évekre, amely a cserkészethez irányították, és természetesen az ott eltöltött időre is.
Strešňák Gábor a Szenci Városi Múzeum és a Möggyes vezetője is elismerésben részesült. 2010-ben a Szenci Városi Múzeum vezetője lett. Emellett címertannal, családtörténeti kutatásokkal, Somorja és Szenc környékének történelmével, a magyar nemesség újkori történetével, illetve az állambiztonság tevékenységével foglalkozik. A kultúrával a Csemadok és a néptánc közvetítésével kezdett el foglalkozni, gimnazistaként szeretett bele a néptáncba, 1993-ban a pozsonyi székhelyű Ifjú Szivek táncosa lett. 1996-ban átlépett a Szőttesbe, ahol feleségével aktív táncosok napjainkban is. Gyermekeit is a kultúra szeretetére tanította, akik szintén a Szőttesben táncolnak, táncoltak.
„Szülővárosában, Szencen feleségével közösen gyermektánccsoportot alapított, ezzel is tovább örökítve a magyar népi kultúrát. A Möggyes Gyermek Néptáncegyüttes 2009 óta működik a Szenczi Molnár Albert Alapiskola köreként, illetve a Csemadok Szenci Alapszervezete mellett.
Jelenleg két korcsoportban dolgozik, tagjainak száma eléri a 60 főt. Elsősorban a felvidéki régiók táncait tanítják meg a gyerekeknek. A nagyobb táncosok a Szőttesben is táncolnak. Az általuk alapított együttes az idén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját” – hangzott el a méltatásban.
Strešňák Gábor számos olyan témát karol fel, amelyekkel a magyarságot és a Csemadok munkáját segíti. A városi múzeumban Szenczi Molnár Albertnek is emléket állítottak, a Szenczi Molnár Albert Napok keretében szakmai konferenciákat szervez, a konferenciák előadásait könyvben is megjelenteti. Történészként kutatja – egyebek mellett – az Esterházy és a Kisfaludy család múltját, Szencnek és környékének történetét, Szenczi Molnár Albertet és korát, a Collegium Oeconomicum történetét. Ezen túlmenően az értékmentés is fontos számára, a Csemadok Szenci Alapszervezetével közösen felkarolták a világháborús emlékmű felújítását. Az egykori uradalmi fogadó kapujának a megmentése is neki köszönhető, annak a fogadónak, melyben a közhiedelem szerint Mária Terézia is megszállt.
Több regionális monográfia, tanulmány és kiadvány szerzője, társszerzője, melyek szorosan kapcsolódnak a magyarság szerepéhez is a szenci régióban.
Strešňák Gábor értékmegőrző és értékteremtő tevékenysége nagyban segíti a helyi magyarság kultúrájának, nyelvének fennmaradását és megőrzését a jelen és a jövő nemzedékek számára. Mindennek elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült, melyet Magyarország Pozsonyi Nagykövete, dr. Balogh Csaba adott át.
Strešňák Gábor beszédében köszönetet mondott feleségének, Dagmarnak, akivel együtt vezetik a Möggyes Néptánccsoportot, és a családjának, valamint Füzék Györgynek, a Szőttes vezetőjének is.
Szívből gratulálunk a kitüntetetteknek!
Neszméri Tünde/Felvidék.ma