A trianoni békediktátum aláírásának 106. évfordulója és a felvidéki magyar családok kitelepítésének 79. évfordulója alkalmából rendezték meg Perbetén a III. Összetartozás Fesztivált. A Perbetei Református Egyházközség és a Csemadok helyi alapszervezete által szervezett megemlékezés a református templomban kezdődött, majd a templomkertben a kitelepítettek emlékművének leleplezésével és megkoszorúzásával folytatódott.
A meghívó gróf Apponyi Albert gondolatát idézte: „Két szárnya van a magyar nemzetnek, mellyel a magasba emelkedik. Az egyik igenis a szabadság kultusza, a szabadelvű eszmék követése, de a másik a nemzeti öntudat és a nemzeti érzések felébredése.” Ez a kettősség – a történelmi emlékezés és a jövő iránti felelősség – végig meghatározta a perbetei megemlékezés hangulatát.
(Fotó: Felvidék.ma)
A templomi alkalomra igei szolgálattal, énekkel és előadással készültek a résztvevők. Közreműködött a Székesfehérvári Oktató Kórház Szent György Kórusa, valamint az Őrzők együttes, amely később a kitelepített felvidéki magyar családok emlékét idéző, Kitaszítottak című műsorból adott elő részleteket. A templomi program részeként hangzott el Somogyi Alfréd, a SZAKC elnöke, lelkész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának oktatója Hiányoztok! című előadása is.
Somogyi Alfréd megrendítő történetekkel idézte fel a hontalanság éveit, a Beneš-dekrétumok következményeit, a lakosságcserét, a deportálásokat és a reszlovakizáció lelki rombolását.
Előadásában rámutatott: amikor a Beneš-dekrétumokról beszélünk, nem valamennyi elnöki rendeletre, hanem arra a tizenhárom dokumentumra gondolunk, amely a német és magyar kisebbséget kollektív jogfosztottsággal, háborús bűnösséggel és embertelen megkülönböztetéssel sújtotta.
Külön szólt a kitelepített református közösségek sorsáról. Felidézte, hogy a Magyarországi Református Egyház igyekezett felelősen kezelni az áttelepített felvidéki magyarok helyzetét, és lehetőség szerint olyan településekre irányítani őket, ahol református közösséghez csatlakozhattak. A történelmi adatok kapcsán úgy fogalmazott: ha nem történt volna meg a kitelepítés és a deportálás, ma százezrekkel többen lennének a felvidéki magyarok. Előadását címére visszautalva zárta: „Hiányoztok – nem kicsit, nagyon.”
(Fotó: Felvidék.ma)
A megemlékezés a templomkertben folytatódott, ahol leleplezték a kitelepítettek emlékművét. Perbete a trianoni évforduló mellett saját közösségének egyik legfájóbb történelmi sebére, a deportált és kitelepített perbetei családokra is emlékezett. A műsorban szerepet kaptak a helyi iskolások és óvodások: az Egyesített Alapiskola tanulói, valamint a Napraforgó Református Óvoda gyermekei is előadással járultak hozzá az alkalomhoz, illetve közreműködött az Árvalányhaj Népdalkör.
Gubík László, a Magyar Szövetség országos elnöke beszédében arra kereste a választ, mit jelent június 4-e a mai felvidéki magyar közösség számára.
Mint mondta, ezt a napot nem lehet egyszerűen ünnepnek nevezni, de nem elegendő pusztán gyászolni vagy emlékezni sem. Szerinte a legpontosabb válasz az, hogy a közösség ilyenkor jövőt épít.
„Akkor járunk el helyesen, ha azt mondjuk, hogy nem emlékezünk, nem gyászolunk, nem ünnepelünk, hanem jövőt építünk” – fogalmazott. Hangsúlyozta: amikor a gyermekek műsorát látjuk, éppen azt a jövőt építjük, amelyet 106 évvel ezelőtt meg akartak vonni a magyar nemzettől, és amelyet 79 évvel ezelőtt a kitelepítésekkel is megpróbáltak megtörni.
(Fotó: Felvidék.ma)
Gubík László beszédének központi képe a kereszt hordozása volt. Apor Vilmos vértanú püspök jelmondatát idézve – „A kereszt az erőset szelíddé, a szelídet pedig erőssé teszi” – arról beszélt, hogy minden nemzetnek megvan a maga keresztje, a magyar nemzeté pedig Trianon. Ezt a keresztet szerinte nem összeroskadva, hanem derűvel és méltósággal kell viselni. Felidézte azokat, akik az elmúlt több mint száz évben a legnehezebb időkben is emelték ezt a keresztet: református lelkipásztorokat, Esterházy Jánost, a Csehországba deportált és Magyarországra kitelepített perbetei családokat, valamint Duray Miklóst.
(Fotó: Felvidék.ma)
A Magyar Szövetség elnöke a jelenre is kitért. Úgy fogalmazott,
a 21. században is vannak helyzetek, amelyek Trianon és az azt követő jogfosztások örökségéhez kapcsolódnak. Példaként említette azokat az ügyeket, amelyekben felvidéki magyar civil aktivisták, történészek és értékőrzők kerültek eljárás alá történelmi véleményük miatt. Beszéde végén arra kérte a közösséget, hogy ne csupán emlékezzen, hanem segítsen megemelni a keresztet, és vigye azt Perbetén, Komáromban és Felvidék-szerte.
Visegrádi József, a Bánhidai Baráti Kör Egyesület elnöke személyes hangon szólt a jelenlévőkhöz. Elmondta, Perbetéhez egykori lelki kapcsolat és küldetéstudat köti. Beszédében az összefogás fontosságát hangsúlyozta, és arra kérte a közösséget, hogy felekezeti és egyéb különbségeken túl is próbáljon egy irányba haladni. Mint fogalmazott, nem csupán emlékoszlopot avatnak, hanem kapcsolatot is építenek.
(Fotó: Felvidék.ma)
Az emlékmű leleplezésekor Erdélyi Zoltán református lelkipásztor szólt a jelenlévőkhöz, és értelmezte a fából készült alkotás jelképrendszerét is. Elmondta, hogy az emlékmű egy közel kétszáz éves tölgyből készült, amely valaha mély gyökerekkel kapaszkodott az anyaföldbe. Mint fogalmazott, ez önmagában is üzenet: a történelem viharaiban megtépázott emberi élet is képes megmaradni, ha erősek a gyökerei.
A lelkipásztor rámutatott, hogy a faragványon megjelenő Duna egyszerre idézi fel a sorsokat elválasztó határt és az összekapcsolódás lehetőségét. Az egyik oldalon az üres lábnyom, a kiutasító kéz és a parancsot jelképező irat a kitelepítések idejét idézi, amikor emberek otthonáról és jövőjéről rideg rendeletek döntöttek. A másik oldalon a batyuját vivő család látható, fölötte a kereszttel, amely Erdélyi Zoltán szerint azt hirdeti: házat, földet, vagyont el lehet venni, de a hitet nem.
(Fotó: Felvidék.ma)
Hangsúlyozta, hogy
az emlékmű nem a gyűlölet emlékműve, nem a múlt sérelmeit akarja őrizni, hanem a hűségét: azokét, akik a legnehezebb időkben is megmaradtak magyarnak, kereszténynek és embernek. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az emlékmű létrejöttéhez, külön kiemelve a Magyarországról érkező támogatást is.
Mint fogalmazott, az együttműködés azt üzeni, hogy „a Duna nemcsak elválaszthat, hanem össze is köthet”.
Erdélyi Zoltán zárásként azt kívánta, hogy az emlékmű figyelmeztesse a közösséget a múlt fájdalmaira, erősítse a jelen feladataiban, és adjon reménységet a jövőre nézve. „Hogy gyermekeink és unokáink ne csak azt lássák benne, mit veszítettünk, hanem azt is, hogyan maradhattunk meg minden körülmény, minden nehézség ellenére embernek, magyarnak, kereszténynek” – fogalmazott.
(Fotó: Felvidék.ma)
Az emlékmű értelmezését követően került sor a koszorúzásra, amelyen református és katolikus gyülekezetek, önkormányzatok, civil szervezetek, oktatási intézmények és közösségek képviselői hajtottak fejet a kitelepítettek emléke előtt.
A perbetei III. Összetartozás Fesztivál egyszerre volt főhajtás, történelmi számvetés és közösségi hitvallás. A nap üzenete világos volt: a múlt sebeit nem lehet elhallgatni, de a válasz nem lehet a bénító gyász. A válasz a jövő építése, a hit, az anyanyelv, az iskola, a család és a közösség megtartása. Perbetén ezt a választ most emlékmű, gyermekhang, ima, ének és közös jelenlét mondta ki.
(Fotó: Felvidék.ma)
SZE/HB/Felvidék.ma
