Mottó: „…a csúcstalálkozónak csak akkor van értelme, ha érdemben lehet egyeztetni a fontos a kérdésekről” Daróczi Dávid, kormányszóvivő, Magyar Köztársaság
Van az úgy, hogy az élet alapvető gyötrelmeivel, szűnni nem akaró kihívásaival tisztában lévő, állandó reagálás kényszerben szenvedő, megfáradt halandó olykor önmaga számára sem indokolható módon, önszántából teszteli a napi harcban leamortizálódott idegrendszerét. Az effélék képesek vasárnap este is a világhálón utánakeresni a hétvégi politikai vitaműsoroknak és „hlava-nyehlava” kommentelni a politikai élet faktorainak aktuálportfólióját.
Egy ilyen következik most.
Szóval, a Markíza Testre szabva c. műsorában a szlovák-magyar kapcsolatok szerepeltek a napirenden. A műsorban, amely szerintem elsősorban Puškárová állítólag mesterségesen is erotikusra tunigolt hangjáról, illetve a vadócos hidrogénzuhatag alól sűrű intervallumban érkező még pusztítóbban erotikus szemmeregetésről szól, ezúttal Marek Maďarič és Bugár Béla beszélgettek barátságosnak mondható hangnemben. Sok mindenről lett cserélve eszme. Mindketten elmondták amit akartak, főképp olyan dolgokat, amikkel már előtte is tisztában voltunk.
Új elemként csupán Bugár felhívása úszott be a képbe, amikor először, másodszor majd harmadszor is arra hívott fel, hogy tárgyalni kellene. Méghozzá nem csak öt percig, kávé mellett. Komolyan, konstruktívan, (két)hetente. A körülményekből egyértelmű, hogy a felhívás a magyar kormánynak szólt. Merthogy ők nem hajlandók tárgyalni. Mint az ismeretes, legalábbis „ezekkel” és ilyen körülmények között nem.
Tárgyalni tehát kell. Abból nem lehet baj. Meg az olyan konstruktív. Olyan pacifista. Mindenki tárgyaljon mindenkivel és akkor a haza fényre derül. Merthogy úgy néz ki, most patthelyzet van. Mindenki vadul húzkodta a bábuit a sakktáblán (parasztok is támadtak szép számmal), mindenki királykodott, huszárkodott és végül beálltak a vonalak. Patt van, babáim. Tárgyalni kéne tán? De tényleg mindenkivel kell és lehet tárgyalni?
Izomagy, izom vs. agy
Igen, talán ez lesz az. A tárgyalás a megoldás. Azok után is, hogy az egyik fél úgy próbálja mímelni a sakkot (diplomáciai kapcsolattartás), hogy nem ismeri, megszegi annak szabályait? Akkor is lép, amikor nem ő van soron, amikor pedig a partner egy pillanatra elfordul (nem tárgyal), új bábukat rak fel (tovább rontja a helyzetet). Merthogy igazából ő szkanderezni szeretne. Természetileg ugyanis erre a játékra van kalibrálva. A rapid és erőteljes lenyomásra épülő játékra.
A PC-re épülő sakkban, ha valaki tényleg játszani akar, akkor betartja a szabályokat. Nem mellékesen pedig, jelét adja annak, hogy komolyan gondolja. Gesztust gyakorolni nem tilos. De minimum: nem szabályszerű kettéütni a sakktáblát, majd papírhajót hajtogatni belőle, közben egyfolytában azt deklarálni, hogy folytatni kéne a játékot.
Negotiare necesse est
Fico már régóta tárgyalni akar. Nem lehet nem észrevenni Fico, Kubiš hónapok óta rendszeresített és minden adandó alkalommal elismételt „meghívtuk Szlovákiába”, „tárgyaljunk már végre” paneleket.
Fico először 2006 júniusában tárgyalt. A szélsőséges Szlovák Nemzeti Párttal. Aztán tárgyalt az európai szocialistákkal is. Ők azt mondták, nem jól tette, hogy tárgyalt és meg is egyezett az előbbiekkel. Ezért felfüggesztették a SMER tagságát.
Fico már régóta és nagyon szeretne tárgyalni. Kb. azóta, hogy az MKP és magyarországi parlamenti pártok szlovák-magyar megbékélésre vonatkozó javaslata kapcsán 2007. szeptemberében a francia Le Monde-nek adott interjújában bemondta a tárgyalási alapot: „,,,az elképzelés nem megvalósítható, mert a szlovák társadalom nem hajlandó rá”. Magát a kezdeményezést pedig „provokációnak” minősítette. Pedig akkor még nagyon az elején voltunk. Akkor még a kollektív bűnösség elvén alapuló Beneš-dekrétumokat szentesítő, a szlovák jogrendszer formális részeként elismerő, a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt által kezdeményezett parlamenti határozat még csak tervezet formájában leledzett. Fico, bár nagyon szerette volna, ez utóbbit sem tárgyalta meg az érintettekkel. Megszavaztatta. Majd tárgyalni akart.
Pestről ezek után azt üzenték neki, hogy amíg a szlovák kormányban a szélsőségesek diktálják a tempót, csak „mérsékelt” a tárgyalási hajlandóságuk. Mert ilyen körülmények között, ilyen partnerekkel nincs miről.
Hónapokkal később Fico még mindig őszintén akart tárgyalni. Gesztust gyakorolni és megegyezni. A szlovák nemzetiek komlexusbizonyítványát, a „hibrid” tankönyveket kísérő politikai pengeváltást, a hosszas és kimerítő szőrszálhasogatást követően Čaplovič is, Zala is „elbizonytaladott”, majd legvégül Mikolaj rendült meg egy pillanatra az érintettekkel való tényleges tárgyalás, a tárgyalópartnerek által előadott észérvek és a sajtó nyomását követően. Fico pedig mint derült égből a villámcsapás, jött és megint tárgyalt: „Semmiféle tankönyvek nem lesznek visszavonva”. Fátylat rá.
Fico egy oroszlán elszántságával tárgyalt tovább. Dunaszerdahelyen a rendőrség brutálisan szétverte az egyébként tényleg nem galamblelkűnek ismert FTC-drukkereket. Felmerült a gyanú, hogy esetleg indokolatlanul. Merthogy egy jogállamban mindenkinek joga van hülyének lenni, sőt hülye nézeteket vallani. Anélkül, hogy ezért laposra vernék, karhatalmilag. Mindaddig amíg nem valósít meg bűncselekményt. Ilyen a demokrácia, de hát Churchill már megmondta. A magyar hatóságok is ismerik az említett elvet, ezért is bátorkodtak magyarázatot kérni arra, hogy a szlovák hatóságok miért nem tettek eleget ígéretüknek, miszerint rendelkezésre bocsátják a drukkerek támadását bizonyító felvételeket, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a rendőrök márpedig alapos indokkal ütöttek válogatás nélkül, főleg fejre (hogy meg ne sántuljon), viperával. Amit végül is bemutattak (egy fénykép), arról hamar kiderült, hogy szemfényvesztés. Ráadásul a primitívebb fajtából. Egyelőre tehát az a helyzet, hogy a rendőrség nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani brutális fellépését. Plusz: láthatóan sumákol is. Ez egy jogállamban elég komoly gond. Egy jogállamban. Fico ismét tárgyalt: mindenféle bizonyíték nélkül azt üzente a pesti uraknak, hogy az eset körülményeinek kivizsgálása – az álbizonyítékok látványos bukását követően – még rendkívül hosszú ideig fog tartani, egyébként pedig azt gondolja, hogy a rendőrök jogosan léptek fel. Neki legalább is ez a „határozott” érzése – bizonyítékok nélkül is. Fico tehát ismét konstruktívan tárgyalt partnerével.
Fico, látván, hogy a pesti ficsúroknak semmi sem elég, ami az ő jóindulatát és gesztusait illeti, újra csak megalázkodott, hogy végre már tárgyaljanak vele. A dunaszerdahelyi „sajnálatos eseményeket” követő hangzavar oldaláramlatain megszavaztatta a Szlovák Nemzeti Párt ún. „zászlóparagrafusát”. A belföldi focimeccsekről kitiltatta az „idegen államok jelenlegi és történelmi” jelképeit (az Európai Unióét is). Az egyáltalán nem zavarta, hogy a dunaszerdahelyi „hecc” rendőri beavatkozásának jogszerűségének bizonyítékainak hiánya és a „zászlójogszabály” gyors elfogadásának egymás mellé helyezésével bármely független külsős számára is ordító a gyanú: a rendőröket esetleg mégsem az (idáig bizonyíthatóan nem létező) szurkolói attak motiválhatta, hanem a szurkolók nemzeti hovatartozásának látványos demonstrálása, illetve az ellenfél heccelése. (amely pl. a Slovan és más szlovák csapatok esetében nem szokott gondot okozni, „Meg akarunk ölni titeket!”, „Magyarok a Duna mögé!”, „Üsd a magyarja fejét!”) Ez pedig, ellenkező bizonyításig, egy jogállam hivatalos szervei számára irtó ciki tud lenni. Fico gesztusainak, diplomáciai kifinomultságának, tárgyalószándékának nincs határa.
Jó, de miről?
Fico, tárgyalási technikái felvillantása után most már végre személyesen is tárgyalni szeretne. Fico (és Kubiš) arról szeretne tárgyalni, hogy Magyarországon a társadalom töredékét alkotó csőcselék az utcán szlovákellenes jelszavakat skandál, szlovák zászlót éget, hogy az utca szélsőségesei Királyhelmecre járnak koszorúzni. A SMER tárgyalni akar arról, hogy bár ezeket a jelenségeket Magyarországon a parlamenti politikai pártok és a felelős kormány többször is egyértelműen elítélték, de név szerint mondjuk Szili Katalin még nem. Konkrétan pedig pityipalkó sem.
Fico ezekre a tárgyalásokra – ha találna rá épeszű partnert – talán épp az európai politikai körökben szalonképtelennek, szélsőségeseknek vagy autoriter-antidemokratának tartott politikai számkivetett Szlovák Nemzeti Pártot vezérét és Mečiart vinné magával. Politikai hatalmának pilléreit. Politikai és mára már egyértelműen eszmei szövetségeseit is.
A magyar kormánnyal a magyarokat vérengző mongol hordának, eltávolítandó rákos daganatnak nevező, Szent István lebohócozó, uszító Ján Slota tárgyalna kormánypozícióban arról, hogy az európai struktúrákba szilárdan beágyazódott szocialista kormány még jobban ítélje el azt a fajta magyarországi utcai(!) szélsőséget, amelynek szlovákiai ekvivalense Szlovákiában a kormány részét képezi. Mégpedig olyan részét, amelyről egy ideig naivan azt feltételeztük, hogy Ficonak nehézséget okoz megfékezni. Pedig a fentiekből is egyértelmű, hogy Ficonak esze ágában sincs ilyet tenni.
Majd ha fagy, Fico úr
Fico persze nem szélsőséges, csak épp szinte mindent megszavaz, amit Slotáék az orra alá nyomnak. Elhatárolódni pedig nem akaródzik tőlük. Hogy is tehetné? Azoktól, akiket az ő kifejezett akarata emelt hatalomra? Fico nem hülye. Fico 2006 óta nagyon is pontosan tudja mit akar.
Mára csak kevesek számára kétséges: Fico Slotát akarja, azt az „eszmeiséget”, amit Slota képvisel. Közben álságos módon folyton folyvást tárgyalni is akar. Folyamatosan kész helyzetet teremt és provokálja partnerét. Úgy „akar” tárgyalni, hogy a valódi tárgyalást tudatosan(!) eleve lehetetlenné teszi. Azaz, végeredményében egyáltalán nem akar tárgyalni. A jogos elutasításban kifogást és önigazolást találni – ez a cél.
Ezzel a tudással pedig szalonképes demokratának nagyon nehéz Ficoék asztalához ülnie. Tudják ezt az Európai Parlamentben és általában az Európai Unióban is. Tudják ezt Magyarországon is. Remélhetőleg nincs ezzel másképp Bugár Béla sem.
Lancz Attila
