Szabó Edit: Ajándék-pillanatok c. könyvét ma, február 26-án mutatják be Bátorkeszin. A könyvhöz az előszót Duray Miklós írta, melyet alább teszünk közzé:
Szabó Jozefik Edit nem elsőkötetes író. Nem is író, polgármester. Egy késő avarkori-honfoglaláskori felvidéki magyar település, Bátorkeszi polgármestere, aki a választott hivatalának székében ülve, majd az onnani leköszönése után, íróhoz méltó választékossággal beszél tapasztalatairól, de íróként leginkább az ezerháromszáz éves múltra visszatekintő település polgármesterének mindennapjait kitöltő gondokat veszi sorra közvetlenül és áttételesen is. Íróként nem vallja be, hogy ő az a polgármester, aki könyveinek főhőse, de nem tudja titkolni bennfentességét, tehát elárulja magát, így egyszerre azonosulunk vele, és válunk együttgondolkodóvá a főhőssel és a történetek elbeszélőjével, Szabó J. Edittel.
Könyve a 2010-ben megjelent Miért… c. kötetének nem időrendi, talán csak ügyrendi folytatása. Mostani könyvében az egyes szám, harmadik személyben fellépő főhős ugyanaz a személy, annak a megnevezetlen településnek a polgármestere, akiről annyit biztosan tudhatunk, hogy nő, magyar, és a szöveg olvasása közben fény derül ismeretségi, munkatársi, baráti kapcsolati körére. Vitathatatlan, hogy Olga, a közeli Duna-parti kisközség polgármestere az egyik szövetségese, szellemi társa.
A település, amelyet a főhős, polgármesterként harmadik személyben jelenít meg, ősi magyar, de az államigazgatás, amelytől az önkormányzatok, függetlenségük ellenére mégis függő viszonyban vannak, szlovák. Neheztel erre az államigazgatásra a polgármester, nem csak azért, mert korlátozza, sőt akadályozza is a település lakóit nemzeti létük kibontakoztatásában, de azért is, mert az állam nem a polgáraival szolidáris, hanem folytatója annak a korábbi államnak, amelyik üldözte, sőt halomra gyilkoltatta a felvidéki magyarokat. Akik emiatt sokszor a viszály forrásaként élik meg magyarságukat, ami egyik legfőbb oka annak, hogy feladják eredeti nemzeti azonosságukat és félelemből, kényelemből vagy más megfontolásból elindulnak a tudatváltás útján. Erről tanúskodnak a falu – korábban mezőváros – népességi adatai. A nem megnevezett településen, amelyről a korábbi kötetben leírt adatok alapján könnyen kideríthető, hogy Bátorkeszi, az 1910-es népszámláláskor még szinte 100%-ban magyarok laktak, száz év múltán a nem magyarok aránya már elérte csaknem a 20%-ot és az utolsó tíz évben a magyarok lélekszáma háromszázzal megcsappant, miközben a többieké növekedett.
Nem véletlen, hogy az egyik visszatérő kérdés mindkét könyvében a magyar nyelv használata a polgármesteri hivatalban, a helyi önkormányzat testületében és a falugyűléseken, ugyanis ha csak egyetlen egy ember tiltakozik a magyar nyelven folytatandó tárgyalás ellen, mindent szlovák nyelven kell lefolytatni. Az ilyen államigazgatási szempontokat valamikor fasisztának nevezték, de időközben ezt a szocialista majd a demokratikus nemzetállam alapjaként kezdték értelmezni.
A könyv főhőse, aki általában egyes szám harmadik személyben jelenik meg, csupán a párbeszédekben szólal meg első személyben, esetenként krónikaszerű pontossággal dokumentálja a polgármesteri és a közéleti munkával együtt járó tevékenységet, a valós időben megtörtént eseményeket, az önkormányzat testületi ülését, a település területén építendő gázvezeték ügyét, a háztartási szemét elhordását. De mindezt olyan életszerűen, tényirodalmi módon, hétköznapi szavakkal, felsorolásként mondja el, hogy az olvasó szinte maga elé képzeli a helyszínt és beleéli magát az eseményekbe, akár egy rejtett kamerával készített filmben. Eközben hallja a történetnek harmadik személyben töprengő hősét, amint rágódik, eszi magát, tele van bizonytalansággal, noha ennek soha sem adja tanújelét, pedig végig kell hallgatnia az önkormányzati testületi ülésen az ellene felszólalók sziszegését és el kell tűrnie a faluszerte gáncsoskodók alattomosságát. Az arcát nézegeti a fürdőszoba tükrében, a végigbeszélt nap után otthon a hallgatás burkába zárkózik, magába roskadtan ül a fotelban és azon töpreng, hogy elmenjen-e az orvoshoz, mert nyomást érez a mellkasában a szíve tájékán, vagy éppen a család vacsorájának főzésére összpontosít, esetleg a csúsztatott palacsinta tésztáját keveri gondolatban és a vasárnapi ebéden töri a fejét.
Fontos vonulata a főhős közszereplői tevékenységének a felvidéki magyar polgármesterek, önkormányzati- és parlamenti képviselők összefogásában való részvétele, a területi önkormányzatiság létrehozására, hogy az államigazgatás egy része is a magyarok kezébe kerüljön, amiről egy sajátos képet villant fel, ahogyan elmondja orvosának a nagy eseményt, amit az nagy lelkesedéssel hallgat. Az orvos, akinek felesége cseh, családja részben Prágában él, és aki okán lepörög egyes szám harmadik személyben egy eszmefuttatás a nemzetiségileg vegyes házasságokról, amiben nem tragédiát lát a főhős, csak az emberi kapcsolatok természetes, érzelmi körülmények közepette történő átalakulását, de rettentő fájdalmat érez azok sokasága miatt, akik így vesznek el a nemzet soraiból.
Az eseménysor főhőse, aki 1990 őszétől polgármesterként volt közösségi közszereplő, pontosan érzékelte azt a hangulatváltozást, ami az 1989. november végi rendszerváltozástól, a nagy lelkesedéstől fokozatosan alakult ki annak lecsengéséig. Erről hangulatképekben számol be – a nyilvánosságtól való fokozódó félelemről, a magyar közösségért való nyílt feladatvállalástól való eltávolodásról, a felvidéki magyar politikai közélet fásultságáról és civakodásáról, az államhatalom részéről megnyilvánuló nyílt vagy lappangó megfélemlítésről, a magyarellenességről. Egy pillanatfelvételt rögzít a rendszerváltozás negyedik évének hangulatáról is a közelgő önkormányzati választások kapcsán – bezzeg négy évvel ezelőtt senki sem akart köztisztséget vállalni, de most már étvágyat kaptak az ügyeskedők és szorgalmasan rugdossák azokat, akik ezt a feladatot akkor, közösségükért, tapasztalat nélkül vállalták.
Az események sorát és a töprengéseket végigszövi az érzelem. Az egyes szám harmadik személyben megjelenő főhős versek iránti szerelmetes vonzódása, a falu közössége iránti elkötelezettsége, odaadása a magyarságért és mindez egy csodálatos, lelkileg kibontakozó, de testileg be nem teljesülő szerelem vagy inkább rajongás keretei között. Ez az érzelmi életvonal azonban nem írói fogásként jelenik meg a naplószerű történetben, hanem minden cselekvésének indítékaként, mintegy igazolva, hogy a közösségéért őszintén csak az cselekedhet, akiben az értelem érzelemmel párosul.
Duray Miklós, Felvidék.ma
Megjelent a könyv előszavaként. {iarelatednews articleid=”59486″}
