Június 25-én tartotta alakuló közgyűlését a Szlovákiai Magyar Önkormányzati Társulás (SZMÖT), amelynek célja a szlovákiai magyar önkormányzatok összefogása, az érdekképviselet megerősítése, valamint a települések közötti szakmai együttműködés elősegítése. …
KP/SZE
-
-
Az Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) XI. Felvidéki Tehetségnapján 107 diák vehetett át országos elismerést, a Tehetségnagykövet Díjat pedig a Kuttyomfitty Társulat kapta. A tehetség, a kitartás és …
-
Jelentős érdeklődés övezi Nyitra megye járóbeteg-ellátó rendelők fejlesztését támogató pályázatát, a nőgyógyászati szakrendelések számára elkülönített keret azonban továbbra sem merült ki – hangzott el Orosz Örs és Andruskó …
-
Szlovákia több településén is hamis fizetési felszólítások jelentek meg, amelyek hivatalos önkormányzati iratnak próbálják feltüntetni magukat. A csalók ingatlanadó-tartozásra vagy más befizetési kötelezettségre hivatkozva kérnek pénzt a lakosoktól. …
-
A decemberben elfogadott büntető törvénykönyvi módosítás nyomán ismét a közbeszéd részévé vált a második világháború utáni jogrend és a Beneš-dekrétumok kérdése. Miközben a törvénymódosítás körül továbbra is élénk …
-
A komáromi AGEL Kórház F pavilonjának felújítása lehet a következő évek egyik legnagyobb egészségügyi beruházása a térségben. A Nyitra megyei képviselő-testület a jövő héten dönthet arról a támogatásról, …
-
Botrányba fulladt szerdán Pozsonyban az akcelerációs zónákról, vagyis a szélerőművek építésére kijelölt térségekről szóló nyilvános meghallgatás. A rendezvényre több száz elégedetlen ember érkezett, a 350 férőhelyes terembe azonban …
-
Június 24-én mutatták be a Jókai 200 Komárom című emlékkönyvet a komáromi városházán. A kötet Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából készült, és a 2025-ös komáromi emlékév gazdag …
-
A Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény módosításának előkészítéséről egyeztetett Horony Ákos kisebbségi kormánybiztos a kulturális minisztérium államtitkárával. A tárca további konzultációkat tervez, elsősorban a gorál nemzetiségi kisebbség pénzügyi …
-
A szlovákiai magyar közoktatás megóvásában és fejlesztésében érintett hét szakmai szervezet, intézmény és politikai párt 2025 tavaszán együttműködési platformot hozott létre Oktatáspolitikai Műhely néven. Fodor Attila, a műhely …

