A Párkányi Speciális Alapiskola 1962-ben alakult. Akkor még Kisegítő Iskola néven működött, 2000-től pedig Speciális Alapiskola lett a hivatalos elnevezése. Az intézményt nemcsak helyi, hanem környékbeli diákok is …
Dániel Erzsébet
-
-
A pozsonyi Comenius Egyetem három újabb nemzetközi rangsorban is a legjobb szlovákiai egyetem. Erről Eva Kopecká, az egyetem szóvivője tájékoztatta a TASR-t. Emlékeztetett a Comenius Egyetem előrelépésére is …
-
Huszonöt év után megújult külsővel várja a látogatókat az Európa-udvar egyik jellegzetes látványossága. A szökőkút, amely hosszú éveken át Komárom egyik legkedveltebb közösségi terének meghatározó eleme volt, teljes …
-
Az Európai Unió újabb egy évvel, 2027. július 31-ig meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedések hatályát, válaszul Moszkva folytatódó, az ukrajnai helyzetet destabilizáló lépéseire – közölte …
-
Nyitra megye felújítja a III/1474-es úton, a Lándori-főcsatorna felett, Vágfüzes község közelében, a Komáromi járásban található hidat. Tájékoztatása szerint ez a második átkelő, amelyet a megye ezen a …
-
Az iskolai tanítás hivatalosan június 30-án, kedden ér véget valamennyi iskolában, egyes intézmények azonban már pénteken vagy hétfőn, június 29-én átadják a bizonyítványokat diákjaiknak. A Szlovák Köztársaság Oktatási, …
-
Itt és Most
Magyar Péter munkacsoport létrehozásáról állapodott meg Robert Ficóval a Beneš-dekrétumok ügyében
Magyar Péter magyar miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy Robert Fico szlovák kormányfővel megállapodott egy munkacsoport létrehozásáról, amely a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos vitás kérdésekkel foglalkozna. Emellett kétoldalú találkozókra is sor kerülhet. …
-
Nagyszombat megye folytatja azokat a beruházásokat, amelyek célja a lakosok mindennapi életének javítása. A megyei képviselő-testület tagjai júniusi ülésükön újabb lépéseket hagytak jóvá a kerékpárutak építése, az utak …
-
Szlovákia legnagyobb részén pénteken első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki a magas hőmérséklet miatt. Déltől estig maradnak érvényben. Erről honlapján tájékoztatott a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Másodfokú figyelmeztetés …
-
A Magyar Szövetség Füleki Helyi Szervezete 2026. június 25-én tartotta taggyűlését. A legfontosabb napirendi pont a polgármester- és képviselőjelöltek megválasztása volt a közelgő önkormányzati választásokra. A tagság a …

