Az elmúlt hónapban megkezdődött a Nagykürtösi járásban is a másodosztályú utak mentén fekvő településeken a helységnévtáblák cseréje, mégpedig a Belügyminisztérium 2018 februárjában hozott rendelete alapján. Míg eddig a …
Bodzsár Gyula
-
-
2019. március 5-én került sor Magyarország nyitrai tiszteletbeli konzulátusának megnyitójára. A város központjában a Kalmár utcában (Kupecká) levő konzulátust Vargha Tamás, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának államtitkára, Pavol Sýkorčin, a Szlovák Köztársaság …
-
Talán harminc éve indult el a tájház mozgalmunk, igaz sokkal döcögésebben, mint Magyarországon. Vagy 20 éven keresztül jártam Magyarország különböző tájait, és alig volt település, ahol legalább egy …
-
A szlovákiai Raiffeisen Bank idén négy kategóriában hirdetett versenypályázatot városi projektekre. A sikeres elbírálást követően a versenybe került pályázatokra interneten lehet szavazni. Azok a pályázatok, amelyek Szlovákia 43 …
-
Eddig 12 jelölt jelezte indulási szándékát az új alkotmánybíró-választáson. Ezt Róbert Madej (Smer-SD), az alkotmányjogi bizottság elnöke erősítette meg a TASR hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a 11 jelölthöz, akikről …
-
Szájer József, a Fidesz EP-képviselője „A globalista utópizmus áfiuma és az ellene való orvosság” címmel tartott előadást hétfőn Budapesten, amelyben elmondta: célja, hogy párhuzamot vonjon a magyarság 17. …
-
Michal Kučerát, Szlovákia negyedik jelöltjét sem találták megfelelőnek a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bírósága bírói posztjára. Ezt Zuzana Drobová, az igazságügyi tárca szóvivője közölte a TASR hírügynökséggel hétfőn. …
-
Az elnökválasztás fejleményei kapcsán jutott eszembe, hogy talán érdemes volna a közösségi médiumok által terjesztett féligazságok, hazugságok terjesztése mellett feltenni a kérdést, hogy az agyondicsőített demokráciában vajon milyen …
-
Farsang utolsó hétvégéjén hívta a Thain János Múzeum mellett működő Szőgyéni Tájház a Süssünk, süssünk valamit soron következő hagyományőrző rendezvényére mindazokat, akik a szőgyéni gyűjtés nyomán készült farsangi …
-
Zenés produkciókról esik szó a Színházi Lábjegyzet-sorozat hetvenedik részében. A Komáromi Jókai Színház néhány művésze nyilatkozik az elmúlt évek zenés darabjaival kapcsolatos érzéseiről, tapasztalatairól, s szóba jön néhány …

