Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Ipoly Menti Találkozások

PrintFriendly and PDF

2016. 05. 28.,14:00 - 17:00

Idén május 25. és június 4. között szervezik meg az Ipoly Menti Találkozások közéleti-kulturális rendezvénysorozatot Ipolyságon.

A találkozó vendégei közt lesz többek között Hunčík Péter, Rastislav Ballek, Gágyor Péter és Molnár Imre is, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. A rendezvénysorozat keretén belül több kiállítást nyitnak meg, valamint a legkisebbeknek színházi előadásokkal kedveskednek. A zenei felvitelben a hazai előadók mellet törökországi, romániai kamrazenei előadókat is hallhatnak, valamint a budapesti Pódium Színház művészei által előadásra kerülő musicaldallamokat, filmzenéket és operetteket.

A rendezvény május 28-i programja:

14.00 Ipolyság Hunčík Péter szemével (a Határeset kapcsán) – N. Tóth Anikó és Žilka Tibor beszélget
15.30 A hetvenéves Gágyor Péterrel Sánta Szilárd beszélget
17.00 Találkozás Molnár Imrével, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójával – Tóth Tibor beszélget
18.30 A Szlovák Tanítók Kamarazenekarának koncertje
19.30 Az álom, mit nem láttak még ( Pódium Színház Budapest) – musicaldarabok, filmzenék, operettek

A teljes program a plakáton található.

Részletek

Dátum:
2016. 05. 28.
Időpont:
14:00 - 17:00
Esemény Category:

Helyszín

Menora Saag Centrum Artis
Bartók Béla tér (Nám. B. Bartóka)
Ipolyság, Szlovákia
MEGOSZTÁS