Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Magyar népi ének tanfolyam Füleken

július 7 @ 15:58

A Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia immár második éve szervez Népzenei Műhelyt. A hat helyszínen folyó programsorozatra az egész Kárpát-medencéből lehet jelentkezni.

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia 2018-ban indította útjára a Népzenei Műhely elnevezésű programsorozatát, amelynek célja a magyar vokális és hangszeres népzene rendszeres oktatásának bebiztosítása. Hat helyszínen (Rozsnyó, Fülek, Ipolyság, Szőgyén, Martos, Somorja) 50 fiatal vesz részt a hangszeres magyar népzene alapjainak elsajátításában, mi több, négy helyszínen már a növendékek zenekari formációba való tömörülése is megtörtént. A rendszeresen folyó tevékenységet intenzív képzést biztosító zenész mesterkurzusok teszik teljesebbé.Ugyancsak a Népzenei Műhely keretén belül valósul meg az énekegyüttesekben tevékenykedő fiatalok számára szervezett népiének-tanfolyam is.2019. február 16-án, Füleken rendezik a soron következő szakmai találkozót, melynek lektora Korpás Éva népdalénekes és előadóművész. A tanfolyam vendége Holecz Istvánné Kanyó Margit rimóci hagyományőrző énekes. A szervezők 2019. február 13-ig várják a népdalénekléssel rendszeresen foglakozó 8-15 év közötti fiatalok jelentkezését.

A program ingyenes, a szervezők az egész Kárpát-medencéből várnak résztvevőket, s a szállásmegoldásban is segítenek. Információ: varga68.norbert@gmail.com

 

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
július 7, 2025
Időpont:
15:58
Esemény kategória:
Esemény címkék: