Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Vagyunk, leszünk, emlékezünk

PrintFriendly and PDF

június 4.

Június negyedikén nemzetünk a magyarság számára a 20. század legtragikusabb történelmi eseményére, a trianoni békediktátum 100. évfordulójára emlékezik. Így teszünk mi is, itt a Felvidéken.

A Magyar Közösség Pártja kezdeményezésére, a civil szféra és a sajtó széles összefogásával egész napos műsorfolyam készül, melyben számot vetnek a mögöttünk hagyott évtizedekkel, de bizakodón, tehetségeinket bemutatva, előre is tekintünk.

A nemzeti összetartozás napján együtt az anyaországgal és a többi külhoni térséggel gyújtjuk meg az emlékezés gyertyáit, és énekeljük el nemzeti imánkat, a Himnuszt.

A programban neves hazai énekesek, színművészek mellett történészek foglalják össze nemzeti közösségünk elmúlt száz esztendejének legfontosabb eseményeit.
Elzarándokolhatunk a felvidéki emlékhelyekre, az Apponyi sírbolthoz, a határfolyóvá lett Ipolyhoz, az elárvult vármegyeházakba, és szétszaggatásunk ikonikussá vált helyszíneként Szelmencre is ellátogathatunk.  Elmesélik, hogy hatott Trianon történelmi egyházainkra, és több felvidéki család sorsán keresztül történelmünk egy-egy szeletét villantjuk fel.

A felvidéki magyarság „százéves mozija” a ma7.sk és a Felvidék.ma portálokon, valamint a Magyar Közösség Pártja, SZAKC, Pázmaneum és Via Nova elektronikus felületein tekinthető meg.

A műsorban elhangzik Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár üzenete.

A műsorfolyam szervezői a Magyar Közösség Pártja, a Rákóczi Szövetség, a Pro Media Alapítvány és a Ma7 médiacsalád, a Szövetség a Közös Célokért a Felvidek.ma-val, a Pázmaneum Társulás és a Via Nova Ifjúsági Csoport.

Emlékezzünk együtt!

Részletek

Dátum:
június 4.
Esemény Category:
Esemény Tags:
MEGOSZTÁS