Augusztus 15-én, csütörtökön ünnepli a katolikus kereszténység Szűz Mária Mennybemenetelét, azaz Nagyboldogasszony napját. Az egyházi alkalomra Felvidéken zarándoklattal, ünnepi szentmisékkel készülnek.
Archívum – hitélet
-
-
A Csemadok Köbölkúti Alapszervezetétől kedves meghívó jött, mellyel augusztus 10-ére Szent Korona Ünnepségre invitált a rendezőség a köbölkúti római katolikus templomba.
-
Augusztus 19-e és 25-e között a zselízi gyülekezet ismét megszervezi a napközis gyülekezeti táborát, ezúttal Vár a vár! címmel.
-
Csicsó az Alsó-Csallóközben, Nagymegyertől délre, Komáromtól nyugatra fekszik a Duna bal partjának közelében. Református temploma 1788-ban épült klasszicista stílusban, tornyát 1796-ban építették.
-
Idén immár 13. alkalommal szervezi meg a Háló Egyesület nyári táborát, melynek helyszíne ezúttal a Balaton északkeleti csücskében fekvő Balatonkenese.
-
Hatvanegy gyermek, tíz felnőtt vezető és a két házigazda lelkipásztor. A hat nap témája Jézus példázatai, szemléltető eszközök segítségével. Sok ének és közösségi játék.
-
Egy hónapja szentelték szerpappá (diakónussá) a perbetei Nagy Pétert. Amellett, hogy eddig hitoktatóként szolgálta a fiatalságot, ezentúl a komáromi egyházközösségben diakónusként is munkálkodni fog.
-
Az Országos Református Lelkészegyesület (ORLE) 1907-ben alakult a Magyar Nemzeti Múzeumban. Több mint 500 lelkész alapította. Egyfajta lelkészszakszervezetnek nevezhetnénk,
-
Ismét van lehetőség részt venni egy szentföldi kiránduláson. Olyan utakon járhatnak, ahol az Úr Jézus is megfordult.
-
A Pátria rádióban augusztus 4-én a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája a tizenkét tanítvány elhívása.