Komáromban a Csemadok Területi Választmánya szervezésében január 8-án 17 órakor az 1994-es komáromi nagygyűlést felidézve tartanak megemlékezést a Csemadok székház homlokzatán elhelyezett emléktáblánál.
Archívum – régió
-
-
A Via Nova a lévai járásban is igen aktív tevékenységet fejtett ki tavaly. Közel 40 rendezvénnyel és aktivitással igyekeztek kivenni részüket a járás magyar kultúrájának fellendítéséhez, ápolásához. Ezt …
-
Ahogy az óév végén összegezzük az elmúlt esztendő történéseit és eredményeit, úgy az új év elején meghatározzuk céljainkat, és mindig egy kicsit több optimizmussal tekintünk a jövőbe.
-
Léva magyarsága különösen nehéz helyzetben van, hiszen aránya mára 10% alá csökkent. Ilyen helyzetben már a magyar helységnévtábla sincs kint, még annyi magyar felirat sem látható, mint másutt, …
-
Akinek egyéb program, baráti társaság híján nem volt szilveszteri programja az vagy otthonában maradt a televízió előtt, vagy kimehetett a városok, községek által szervezett óévbúcsúztatókra.
-
Bőséges kínálat várta az érdeklődőket a losonci piaccsarnokban és az előtte lévő kis téren a gyűjtők ez évi utolsó börzéjén, melyen a a szlovákiai gyűjtök mellett hagyományosan, a …
-
Hétfőn, december 30-án kora délelőtt hatalmas szirénázás közepette a losonci poltári és nagykürtösi járás 6 tűzoltókocsija és 30 tűzoltója száguldott a füleki várhoz,
-
Makrancon, a Szent Család Vasárnapján ünnepélyes boráldó szentmise volt december 29-én. Hála és köszönet mindenkinek a szíves megjelenésért, a kedves hagyományápolásért, az értékőrzésért, az értékteremtésért és mindennemű határbontásért.
-
Az év vége felé járva a Via Nova Ifjúsági Csoport gömöri szervezetei is évzáró ünnepség keretében elemezték az elmúlt évet, és értékelték annak sikereit, kudarcait.
-
Marek Maďarič kulturális miniszter nem elégedett a krasznahorkai vár felújítási munkálataival. Bár mindig megindokolták, hogy miért halasztották el többször is a felújítás első szakaszának befejezését, Maďarič megítélése szerint …