A 21 éves Marko Zsivkovics két és fél éves szerződést kötött a dunaszerdahelyi sárga-kékekkel. A szerb jobbhátvéd legutóbb a litván Seduva csapatában szerepelt.
Archívum – sport
-
-
Az elmúlt héten változások történtek a somorjai csapat játékoskeretében.
-
70 éve várok erre a pillanatra, mondta egy szépkorú bácsi a DAC stadionban.
-
Nagyon úgy néz ki, hogy az MBK Rieker odaér a hőn áhított harmadik helyre az alapszakaszban: a komáromi együttes három fordulóval a rájátszás előtt az elmúlt hetekben több …
-
Két felvidéki labdarúgóval erősítette meg keretét a Rába parti alakulat Lénárt Tamás és Szabó Lukács személyében.
-
Gól nélküli döntetlennel zárta második felkészülési mérkőzését a Törökországban edzőtáborozó DAC. Tomiszlav Marics, a sárga-kékek vezetőedzője az első edzőmérkőzéshez képest alaposan felforgatta a kezdő tizenegyet a bosnyák Zseleznyicsar …
-
Archívum - sport
Kosárlabda: Semmi új a nap alatt, az MBK Rieker ismét nagyon simán verte a SPU Nyitrát
Nincs szerencséje a nyitraiaknak az MBK Rieker Komárommal, tavaly decemberben huszonkilenc pontos verésbe szaladtak bele Komáromban, januárban Nyitrán harmincegy, most pedig még több, negyvennégy pont volt a különbség …
-
Ipolyságon február 10-én megrendezték a szlovák olimpikonok baráti találkozóját. A jeles eseményre kilenc olimpiai sportoló látogatott a kisvárosba. Az olimpikonok a nap folyamán megismerkedtek Szokolyi Alajos örökségével, melyet …
-
A macedón bajnokság második helyezettjével játszott edzőmeccset a téli felkészülését törökországi edzőtárban töltő DAC. A sárga-kékek a Shkëndija csapatát 3-2-re verték úgy, hogy már három góllal is vezettek.
-
A nyírségi fővárosban folytatja pályafutását a csallóközi Harsányi Zoltán, aki immár felvidéki válogatottnak is mondhatja magát.