A Szlovák Köztársaság Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériuma, a magyarországi Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Program Közös Szakmai Titkársága, Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program címmel nyitó konferenciát …
Archívum
-
-
(+Videó) A HírTV közkedvelt Sziluett című műsorában Csermely Péter műsorvezető-szerkesztő vendége Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere volt, aki úgy érzi, bár már négyszer győzött a polgármester-választásokon, olyan sok támogatója …
-
Úgy tűnik, hogy megakadt a szlovák ingatlanárak eddigi meredek emelkedése: a harmadik negyedév során 0,44 százalékos csökkenésre került sor, így a négyzetméterenkénti átlagár 1532 euróra mérséklődött. A szlovák …
-
A Savaria Szimfonikus Zenekar 2008. november 27-én 19.30 órakor a Pozsonyi Zenei Fesztivál keretében, a Szlovák Filharmonikusok hangversenytermében ad hangversenyt. Műsoron Csajkovszkij két műve, a D-dúr hegedűverseny és …
-
Tegnap rendes évzáró taggyűlését tartotta a komáromi Kultúrpalotában a Jókai Közművelődési Egyesület.
-
A Pravda értesülései szerint Ján Kubiš külügyminiszter jó eséllyel pályázhat a NATO főtitkári posztjára. A napilapnak ezt két, magas beosztású diplomata erősítette meg. Kubišon kívül állítólag szóba került …
-
Az idei év első felében évközi összehasonlításban 14 százalékkal nőtt a Szlovákiába látogató külföldiek száma. Összesen közel 820 ezren látogattak el hozzánk. A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) adataiból …
-
A kormány még a komáromi kihelyezett ülésén döntött úgy, hogy 70 millió koronás dotációt hagy jóvá a komáromi régiónak. Bastrnák Tibor polgármester a dotáció bejelentését követően elégedettségének adott …
-
Az Európai Unió és Svájc december 12-én a szárazföldi határokon, 2009. március 29-én pedig a repülőtereken is megszünteti a határellenőrzést.
-
Szinte hajszálra ugyanakkor, amikor a szlovák kormánykoalíció éppen ki akarja módolni a történelmi magyar helységnevek használatának kiiktatását a nyilvánosságból, és „hátrébb sorolni” e neveket a magyar nyelvű tankönyvekben, …