A Magyar Szövetség a négy évvel ezelőtti 54 helyett 37 képviselőt juttatott be a megyei közgyűlésekbe, és az önkormányzati választásokon is kevesebb polgármesteri tisztséget szerzett. Gubík László pártelnök …
Itt és Most
-
-
46,56 százalékos volt a részvétel az október szombati megyei választásokon, összesen 2 085 145-en szavaztak – jelentette be Eduard Burda, az Állami Választási Bizottság elnöke. A Statisztikai Hivatal …
-
Köszönetet mondtak a pártok képviselői az összevont választáson résztvevő választóknak a TA3 hírtelevízió vasárnapi politikai műsorában. Többségük elégedett az eredményével. Richard Raši (Hlas-SD) házelnök kiemelte, hogy magas, nagyjából …
-
Szombaton, október 24-én tartották Szlovákiában a megyei választásokat. A Magyar Szövetség a négy évvel ezelőtti eredményéhez képest visszaesett a megyei önkormányzatokban: míg 2022-ben 54 képviselői mandátumot szerzett, ezúttal …
-
Mind a nyolc megyében újraválasztották a hivatalban lévő elnököt a szombati választáson. A magyar közösség szempontjából különösen fontos Nagyszombati és Nyitrai megyében azonban eltérő eredmények születtek: Berényi József …
-
Peter Pellegirni államfő bízik a megválasztott önkormányzati vezetőkkel és képviselőkkel való sikeres együttműködésben. A közösségi hálón gratulált minden megválasztott jelöltnek. „Az állampolgároknak köszönöm a részvételt az önkormányzati és …
-
Hájos Zoltán Dunaszerdahelyen, Fenes Iván Bősön, Orosz Csaba pedig Somorján őrizte meg polgármesteri tisztségét az október 24-i önkormányzati választáson. Nagymegyeren Csémi László győzte le a hivatalban lévő Sooky …
-
Semmilyen komoly politikai következtetést nem lehet levonni a szombati (október 24.) összevont választás eredményeiből – véli Robert Fico kormányfő. Szerinte a választás nem rajzolta át Szlováia politikai térképét, …
-
Köszönöm a Magyar Szövetség jelöltjeire leadott szavazatokat, gratulálok minden mandátumhoz jutott képviselőnek az egész országban, és jó szolgálatot kívánok nekik! – olvasható Gubík László közösségi oldalán közölt gyors …
-
A szombati szlovákiai összevont önkormányzati és megyei választások késő esti részeredményei szerint mind a nyolc megyében a hivatalban lévő megyeelnök vezet. Nagyszombat megyében Jozef Viskupič áll az első …

