A társadalmat már a kezdetektől megosztotta, amikor arról volt szó, hogy nyitva tartsanak vagy sem az üzletek vasárnap. A Szlovák Kiskereskedők Kezdeményezése nem ért egyet azzal, hogy újra …
Itt és Most
-
-
Itt és Most
A Sme rodinának nem lesz, az SaS és a Hlas még nem döntötte el, hogy lesz-e saját államfőjelöltje
A Sme rodinának nem lesz saját államfőjelöltje – mondta a TASR-nek adott interjúban Boris Kollár házelnök, a mozgalom elnöke. Boris Kollár szerint arról korai beszélni, hogy melyik párt …
-
A lakosság 45 százaléka sikertörténetnek tartja az önálló Szlovákia létezését, 44 százaléka nem ért egyet ezzel – derült ki az NMS Market Research felméréséből, melyet november 18-a és …
-
Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő hozzálát összegyűjteni 76 parlamenti képviselő aláírását, hogy igazolja egy új kormánykoalíció parlamenti támogatottságát. Az aláírásokat még ezen a héten be szeretné mutatni Zuzana …
-
Sulík szerint a folytatáshoz megállapodásra van szükség a többi párttal is. „Világos elképzelésünk van a folytatásról, de megvárjuk a tárgyalásokat” – tette hozzá.
-
Hamran István országos rendőrfőkapitány megerősítené a rendőrségi állományt. Meglátása szerint több száz fővel, közel kétezerrel lehetne növelni a rendőrség létszámát. Javaslatát a héten szeretné előterjeszteni – jelentette be …
-
A Pénzügyi Igazgatóság idén január elsejétől egyszerűsítette a Vállalkozói és a Kereskedelmi nyilvántartásba bejegyzett adóalanyok regisztrációját és az adószám (DIČ) megszerzését. Az erről kiadott sajtóközleményben a Pénzügyi Igazgatóság …
-
Áprilisban tartja kongresszusát az SaS, a küldöttek megválasztják a párt elnökét a következő négy évre. Richard Sulík jelenlegi elnök indul az újraválasztásért. Ezt a pártelnök nyilatkozta a TASR …
-
Az egyéni vállalkozók (SZČO) által a Szociális Biztosítónak fizetendő társadalombiztosítási járulékot az idei évtől havi 12,94 euróval 200,72 euróra emelték. Az egyéni vállalkozók utoljára a tavaly decemberi minimális …
-
Eduard Heger (OĽaNO) ideiglenesen megbízott kormányfő mindent megtesz annak érdekében, hogy idén ne kerüljön sor előrehozott választásokra, közölte a közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 című vasárnapi műsorában. …

