David Lindtner, a Pozsonyi (Bratislava) III. Járásbíróság volt elnöke október 24-ével maga kérvényezte felfüggesztését hivatásának gyakorlása alól. Zuzana Drobová, az igazságügyi tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint Lindter közölte Gál …
Itt és Most
-
-
Ha a rendőrség megállapítja, hogy a Martin Glváč (Smer-SD) parlamenti alelnök és Marian K. közötti kommunikáció valós, Glváč nem maradhat a posztján – jelentette ki Bugár Béla, a …
-
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke bevallása szerint nem tudja, hogy az MKP tulajdonképpen mit is akar a szlovákiai magyar pártok együttműködésével összefüggésben. Ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette ki. A …
-
Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési és építésügyi miniszter szerint nem igaz, hogy tárcája nem törődik az idegenforgalmi ágazattal, és ezt tényekkel tudja alátámasztani. Érsek ezzel Andrej Danko SNS-elnök bírálatára …
-
A Marian K. és a parlament alelnöke, Martin Glváč (Smer-SD) által váltott állítólagos üzenetek miatt kialakult helyzetre a Smer-SD vezetésének kell megoldást találnia, jelentette ki Erik Tomáš, a …
-
Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság bírája, a Vlasť listavezetője azt javasolja, hogy a politikusok a teljes vagyonukkal feleljenek a politikai döntéseikért. „Előterjesztjük a politikusok és az állami alkalmazottak …
-
Az Összefogás mozgalom ismételten elhatárolódik Bugár Béla és Ravasz Ábel tegnapi és a múltban is tett állításaitól, amelyek az Összefogás mozgalom finanszírozásával és Világi Oszkárral kapcsolatosak. A Híd …
-
Simon Zsolt, a parlamenten kívüli Magyar Fórum (MF) elnöke felszólította Bugár Bélát, a Most-Híd kormánypárt elnökét, hogy magyarázza meg Marian K. állítólagos üzenetét, mely szerint a vállalkozó előre …
-
Az nyilvánvaló, mint ahogyan az is, hogy ezek a leggazdagabbak a tudatlanok és felszínesek nélkül sohasem gazdagodtak volna meg. És most ezeken a szerencsétleneken a sor, hogy megmozdítsák …
-
A megváltozott politikai helyzetben, az új magyar párt hivatalos bejegyzése nyomán, az egységes érdekképviselet megteremtése érdekében szükségessé vált az együttműködés kiterjesztése