Gyökeres változásokra van szükség Brüsszelben: el kell zavarni azokat a bürokratákat, akik hatalmi pozícióikat kizárólag arra használják, hogy nyomás alá helyezzék azokat az országokat, amelyek az Európa-politikájukat szuverén …
Kitekintő
-
-
A horvátországi Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott a szerbek felett aratott negyeddöntős sikerrel egy újabb hosszú, negatív sorozatot szakított meg.
-
Az Air China áprilistól heti háromra bővíti a Peking és Budapest közötti járatainak számát a jelenlegi kettőről, továbbá a China Southern Airlines-szal is egyeztetnek a két ország közötti …
-
Novák Katalin köztársasági elnök Svájcba utazik, ahol január 16. és 18. között részt vesz a davosi Világgazdasági Fórumon – közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága az MTI-vel. A fórumon …
-
A magyar kézilabda válogatott január 12-én kezdte meg Európa-bajnoki mérkőzéseit Münchenben, ahol először Montenegróval csapott össze. A küzdelmes mérkőzés során láthattunk szép megoldásokat és számos hibát is. A …
-
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a szlovákiai Magyar Szövetség párt vezetőivel tárgyalt, Robert Fico szlovák miniszterelnök jövő heti budapesti látogatása előkészítéseként – a politikus erről közösségi oldalán …
-
Kitekintő
Bátor, vagány játékkal, végül büntetőpárbajjal nyerve elődöntős a magyar vízilabda-válogatott
A horvátországi férfi vízilabda Európa-bajnokságon már az elődöntőbe jutásért szállt a továbbjutott nyolc csapat a medencébe. A fiatal magyar válogatott a továbbjutásért Szerbia ellen játszott rendkívül szoros mérkőzést. …
-
Stabil szuverén hitelképességi kilátással kezdik a 2024-es évet a közép- és kelet-európai gazdaságok – áll a Moody’s Investors Service Londonban ismertetett átfogó térségi helyzetértékelésében. A nemzetközi hitelminősítő tízoldalas …
-
Több tízezren tüntettek csütörtök délután Varsóban Donald Tusk kormánya ellen. A megmozdulást a tavaly decemberig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt kezdeményezte a demokrácia és a médiaszabadság védelmében …
-
Kitekintő
Szijjártó Péter: Magyarország a jövőben is elkötelezett a határátkelési pontok létesítésében Szlovákiával
Magyarország a jövőben is elkötelezett amellett, hogy minél több határátkelési pontot létesítsen Szlovákiával – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a magyarországi Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég …

