„De nemcsak ezt kapta Ketel, hanem jóval többet, mivel Árpád vezér Pannónia meghódítása után hűséges szolgálatáért nagy földet adott neki a Duna mellett, ott, ahol a Vág folyó …
Múltidéző
-
-
Szenczi Molnár Albert 1574. augusztus 30-án látta meg a napvilágot Szencen, Kolozsvárott halt meg 1634. január 17-én. Szülővárosában méltón ápolják emlékét, köztéri szobránál minden évben koszorúznak, a magyar …
-
Sorozatunk folytatásában, amiben a Filmhíradók online oldalon található száz évvel ezelőtti filmhíradók között böngészünk, 1919 januárjához értünk. Az elmúlt hetek politikai történései után most könnyedebb témával foglalkozunk. Úgyis …
-
Szinte abszurd történet, bár igazában nincs okom kételkedni benne, mert nagyszüleim mesélték egykor, miszerint a rendkívül zavaros 1919 egyik zimankós január eleji napján egy komáromi lakos – bora …
-
Több évtizeddel ezelőtt láttam Munkácsy Mihály monumentális festményét, az Ecce Homót a debreceni Déri Múzeumban. A helyiségbe lépve legelőször a látogatók látványa tűnt fel, akik földbe gyökerezett lábbal, …
-
A magyar 2. hadsereg arcvonalán 1943. január 12-én – hetvenhat esztendeje – szabadult el a pokol, s a honvédek heteken keresztül kilátástalan küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel szemben. …
-
Komor téli reggelre ébredt Komárom és környékének a háború egyre súlyosbodó következményeitől sújtott lakossága 1945 egyik január eleji zimankós napján. A pékségek előtt már a hajnali órákban gyerekek, …
-
Talányos című előadásra hívta a VERITAS Történetkutató Intézet idei első estjének közönségét, amely a sűrű hóesés és a hideg szél ellenére is megtöltötte az intézet új székházának előadótermét. …
-
A doni katasztrófa körülményeinek és részleteinek tudatában, hajtsunk fejet azon katonáink előtt, akik kötelességük teljesítése közben haltak hősi halált vagy hadifogságba estek, és soha többé nem tértek haza …
-
Itt a farsang, kezdődik a lakodalmas időszak, legalábbis azoknak, akik az egykori szokások hívei, s ekkor tartják az esküvőt, melyhez számos néphagyomány kötődik. Egy ilyen régi szokás volt …

