A Pro Minoritate Alapítvány könyvbemutatója iránt a Duna Palotában főként szakmai érdeklődés mutatkozott, s talán a magyar nemzeti kisebbségek ügyében elkötelezett politikusok, történészek, jogvédők sem számítottak szenzációkra, csupán arra, hogy megismerik a cseh tudományos világ nézeteit a kérdésről. Nos, ennél jóval többet kaptak az előadóktól.
Csáky Pál európai parlamenti képviselő elmondta, hogy 2011-ben találkozott Prágában Tóth Endre professzor személyében a könyv egyik szerzőjével, a Prágai Közgazdasági Egyetem kancellárjával. A cseh nyelvű munka elolvasása után azonnal elhatározta, hogy lefordíttatja magyarra, mert a szerzők olyan levéltárakban kutathattak, amelyekben eddig napvilágot nem látott információkhoz jutottak.
Esterházy Jánosról sok szó esik a könyvben, ugyanis amikor a mártírpolitikus lánya, Esterházy Aliz édesapja hamvainak kiadatása ügyében Karel Schwarzenberg akkori külügyminiszterhez fordult, az megbízott mérvadó cseh történészeket: járjanak utána, vállalható-e Esterházy János személye. A kutatás igenlő választ hozott és eredménye az újratemetés volt.
Csáky Pál ezután bemutatta Tóth Endrét, aki magyar szülők gyermekeként nőtt fel Prágában, ahol – mint tudományos rangja is bizonyítja – nem érte hátrány magyar származása miatt.
Csáky Pál, Tóth Endre, Gál Kinga és Németh Zsolt (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Tóth Endre pályája mérföldkövének érzi ezt a könyvet, mert korábban csupán diplomáciatörténészként foglalkozott Edvard Beneš tevékenységével. Sajnos, kiváló diplomata volt – jegyezte meg a professzor, aki csak akkor döbbent rá, hogy a korábbi Csehszlovákiában milyen nagy magyar népesség élt, amikor Schwarzenbergtől a megbízást kapták kollégáival.
Fő feladatuk volt arra válaszolni, hogy a két világháború között Magyarország ügynöke volt-e Esterházy János.
A könyvben rámutatnak arra a különbségre is, ami a német és a magyar kisebbség történelme és helyzete között fennáll: a németnek nem volt „anyaországuk”, a magyaroknak volt. A két kisebbség között nem is jött létre különösebb kapcsolat vagy közös akció.
1935-ben nagy változások mentek végbe a csehszlovák belpolitikában. Masaryk lemondott az elnöki posztról, utódként Benešsel szemben nagy jobboldali támogatottságot élvezett az agrárpárt elnöke: Rudolf Beran. A politikusok ekkor „rájönnek”, hogy él az országban egy több százezres magyar nemzeti közösség.
Beneš – noha nem volt vallásos és a nemességet utálta – mégis a mélyen katolikus gróf Esterházy Jánossal és pártjával lépett kapcsolatba, támogatását kérve.
Fotó: Szinek János/Felvidék.ma
Esterházy és Szüllő Géza az új helyzetben gyakran konzultáltak Budapesten, de a döntés rajtuk, a felvidéki és csehszlovákiai helyzetet jobban ismerő politikusokon múlt. A magyar képviselők Beneš elnökségét támogatták, amit az külön meg is köszönt a választás után Esterházynak, aki bármikor felkereshette az elnököt.
Csáky Pál ezen a ponton megkérdezte a történészt, hogy ha ilyen jó volt a kapcsolat, akkor 1945-ben miért nem segített Beneš Esterházy Jánoson?
Tóth Endre válaszában arra mutatott rá, hogy 1938-ra Beneš elfordult mind a német, mind a magyar nemzetiségtől, a müncheni egyezmény után lemondott és Londonban alakított emigráns kormányt. Sosem tudta felfogni, hogy a nemzetiségek mivel elégedetlenek, hiszen a csehszlovák demokráciában minden joguk megvolt. Valóban, de ezek egyéni jogok voltak, kisebbségekről egyetlen törvényben sem esett szó.
Ami Esterházy János sorsát illeti, Tóth Endre szerint nem biztos, hogy 1945-ben értesült róla, hiszen a kompetenciák zavarosak voltak,
Beneš a magyarokkal való foglalkozást hangsúlyosan a szlovákokra bízta, és Gustáv Husák volt az, aki elfogatta Esterházy Jánost.
A prágai professzor szerint lehet, hogy később segített volna, hiszen Esterházy Lujza már majdnem bejutott Benešhez fivére érdekében, de akkor bekövetkezett a kommunista fordulat.
Végül Tóth Endre a könyvvel kapcsolatos gondolatait úgy összegezte, hogy
felnőtt, és színre lépett egy fiatal cseh történész nemzedék, amely egyre kritikusabban nézi Benešt is, és a németek kitelepítését is. Morálisan bírálják, de elismerik, hogy nélküle nem lett volna Csehszlovákia.
Fotó: Szinek János/Felvidék.ma
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke örömét fejezte ki, hogy Csehországban ilyen értékes magyar értelmiség működik, és gratulált Csáky Pálnak, akinek ez a huszadik kötete, amit írt vagy szerkesztett. Szívesen látnánk egy Beneš-monográfiát – tette hozzá.
A történelemmel való szembenézés az egymás mellett élő nemzetek közti megbékélés első lépése. Így kezdődött magyar-szerb viszonylatban, ez a könyv a cseh-német, szlovák-magyar kapcsolat tisztázásában jelentős.
Jó lenne, ha a könyv alcímében: „Nemzetállamból több nemzetiségű állam?” már nem lenne kérdőjel.
A könyvről elhangzottak alapján a Felvidékkel kapcsolatban megjegyezte, hogy Esterházy János pártegyesítő tudott lenni, az itt megjelent Duray Miklós is az volt egy bizonyos történelmi helyzetben, vajon most lesz-e, aki egyesíti a felvidéki magyarságot?
Arról is szólt, hogy a nemzetközi politika nem belpolitika, fontos tanulni az „anyaországi szerep” gyakorlatából: milyen különbség volt a könyv által tárgyalt időkben a német és a magyar anyaország között. Kulcs a szót értés: többségi nemzet, kisebbségi nemzet és anyaország trialógusa. Sajnos az európai normaalkotás nincs előrébb, mint a népszövetségi időkben, születtek dokumentumok, de sokkal több olyan képviselőre van szükség a nemzetközi fórumokon, aki elkötelezett a kisebbségi ügyek iránt.
Duray Miklós, a SZAKC elnöke (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Gál Kinga európai parlamenti képviselő csatlakozott Németh Zsolt utolsó mondatához: úgy látja, hogy európai szinten 15 év után ott tartanak, mint amikor 2004-ben elkezdték a munkát. Reménykedtek, hogy intézményesíteni lehet a kisebbségi kérdést, és nem válik politikai játszmák függvényévé.
Jelenleg valós problémákat utasítanak vissza azzal, hogy „tagállami hatáskörbe tartoznak”, ugyanakkor a működő kettős mérce napirendre tűz olyan magyarországi vélt jogsérelmeket, amelyek valóban tagállami hatáskörbe tartoznának – ha egyáltalán elkövették volna azokat.
Európai parlamenti frakciókon átnyúló kisebbségi munkacsoportjuk 35 ülésén minden harmadikon szerepelt magyar kérdés, ami Csáky Pál érdeme. A Minority Safepack kezdeményezéssel megtették az út nagyobb részét, de jelenleg nem kívánnak foglalkozni vele magasabb fórumok. Csak remélni tudja, hogy a következő EU-ban napirendre kerül, és nem lesznek többségben azok a képviselők, akik szándékosan összemosnák a frissen betelepülő migránsok kérdését az őshonos kisebbségekével.
