Jövőre lesz nyolcvan esztendeje, hogy bebizonyosodott: a Nagy Háborút lezáró békeszerződések nem örökkévalóak. 1938. november 2-án az első bécsi döntés eredményeként újból magyarrá válhatott a Felvidék és Kárpátalja …
Múltidéző
-
-
Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1942 karácsonyán és szilveszterén nem csak a magyar királyi 2. honvéd hadsereg, hanem az egész magyar közvélemény szentül hitte, hogy a Donnál harcoló fiai épségben …
-
A karácsonyi asztalnál gyermekkoromban nagy volt a csend. Ha valaki mégis megszólalt, halkan, szinte suttogva beszélt, ami számomra kissé misztikussá varázsolta a szenteste hangulatát. A vacsora után anyukám …
-
A 90 éves németbéli Szalay, született Hobot Margit még ma is szívesen mendikál, megteheti, hiszen családjában megmaradt ez a szép szokás. Szentestén még ma is eljárnak egymáshoz énekelni, …
-
Mátyusföld hagyományos táncainak és szokásainak kutatását ezúttal is Martoson folytattuk, ahol adatközlőnk az akkor (1975. július 16-án) 62 éves Tóth Julianna volt, de a beszélgetésen jelen volt Nagy …
-
Könyvbemutatóval egybekötött tartalmas előadás zárta a Rovás idei gazdag rendezvénysorozatát. B. Kovács István néprajzkutató, gömörológus december 21-én a Magyar Jelenlét Házában mutatott rá arra, hogy a magyar hősepikáról vallott …
-
Mátyusföld hagyományos táncainak és szokásainak kutatását 1975. július 16-án ezúttal is Martoson folytattuk, ahol adatközlőnk az akkor 62 éves Tóth Julianna volt, de a beszélgetésen jelen volt Juli …
-
A Cserhát-hegység északi lábánál fekvő települést, Somoskő várának tartozékaként Újfalu néven 1455-ben említik először az okiratok. Az 1800-as években Somos Újfalu a község neve, 1906-tól, amikor körjegyzőséget kap, …
-
Miután asztalunkra elhelyeztük az adventi koszorút, fokozatosan meggyújtjuk a rajta elhelyezett négy gyertyát, mely a békét, a hitet, a szeretetet és a reményt jelképezi, készülünk a karácsonyra. Az üzletekben és a vásárokon az emberek …
-
A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától vízkeresztig tart. Ez idő alatt számos népszokás tarkítja a mindennapokat, köztük december 13-án Luca napja, amely dologtiltó ünnep, időjósló nap is volt. …