Márton Áron Szakkollégiumi programok külhoni magyar hallgatók részére
A Balassi Intézet munkatársai már második alkalommal tartottak tájékoztatót a révkomáromi Selye János Egyetemen az EMMI és a Balassi Intézet által jelenleg kiírt pályázati...
Rendhagyó akadémiai közösségi ülés a Közép-európai Tanulmányok Karán
Minden közösségnek, így az intézményeknek is szüksége van időnként arra, hogy hátratekintsen a mögötte álló évekre, és kiértékelje saját teljesítményét. Ez volt a célja...
Visszapillantó: Szalagavató a Marianumban
Az egyházi év végén, november 19-én és 21-én ismét ünnepelni gyűlt össze a Marianum Egyházi Gimnázium, ekkor zajlott ugyanis végzős gimnazisták szalagavatója. Az...
Megalakult a felvidéki magyar egyházi iskolák szakmai fóruma
A szükség nagy úr, egyben nagy lehetőség is. A felvidéki magyar katolikus iskolák vezetőinek szakmai találkozóját december 4-én Ipolyságon a szükség ihlette és a...
Sikeres volt a XXIII. Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó Révkomáromban
Kiváló visszhangja van a nemrégiben Révkomáromban megrendezett – az Oláh György tanár úr (1940-2012) által 1991-ben elindított – XXIII. Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozónak, Keszegh...
A szilicei magyar óvodát is támogatta a Bethlen Gábor Alap
Hosszú évek próbálkozása után sikerült Szilice község önkormányzatának a helybéli óvoda lépcsőházának és az elöregedett nyílászáróknak cseréjére pályázati forrást nyernie. A Bethlen Gábor...
Zsibongás, jókedv, gazdag műsor: A szenci magyar iskolában is járt a Mikulás
A Szenczi Molnár Albert Alapiskolában december 4-e a vidám szórakozás, az ünnepvárás és a karácsonyi vásár jegyében telt. Már délelőtt megérkezett a Mikulás és...
„Sem gyűlölettel, sem erőszakkal” – Esterházy János-vetélkedő Alsóbodokon
„Sem gyűlölettel, sem erőszakkal" címmel szerveztek vetélkedőt gróf Esterházy János életéről az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Középiskolában december 4-én. A vetélkedő anyagát Kukor Ferenc,...
A. Szabó László levélben kérdezte meg az oktatási minisztert
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a tiltakozás és tüntetés ellenére pontosan két esztendővel ezelőtt, 2013. december 4-én fogadta el a közoktatási törvény módosítását, amely...
Adventváró – nyitott napok a Karvai Szakközépiskolában
A Karvai Szakközépiskola a november 30-tól december 4-ig tartó nyitott napok keretén belül virágkötészeti versenyt szervezett az alapiskolák felső tagozatos tanulói részére. A verseny,...
Megalakult a szakképzéssel foglalkozó intézmények és szakemberek hálózata
A magyar nyelvű duális szakképzés helyzete Szlovákiában címmel tartott szakmai konferencián november 27-én, Dunaszerdahelyen megalakult a szakképzéssel foglalkozó intézmények és szakemberek felvidéki hálózata.
A...
Matematika–Fizika Nap a Selye János Gimnáziumban
A Cornides István Matematika–Fizika Emlékversenyt a komáromi magyar tannyelvű gimnázium egykori és jelenlegi tanárai hívták életre. 2001-ben a Selye János Gimnáziumban a hetvenes...