A Széchenyi István Polgári Társulás az idén 14. alkalommal rendezte meg (a Jókai Egyesülettel és a Csemadok komáromi helyi szervezetével közösen) a Magyar Kultúra Napját Révkomáromban.
Művelő
-
-
Ahogy az várható volt, nem született megállapodás a csütörtök délutáni gyeztetésen az oktatásügyi miniszter és a Szlovákiai Tanítók Kezdeményezése (ISU) között.
-
Az októberben fogadott adomány Tornagörgőtől egészen Tornaljáig került szétosztásra Gömörben.
-
Ifjabb Havasi Péter a kassai Teatrovás keretében mutatta be január 19-én, kedden műsorát, mely Márai Sándor: Kassai Őrjárat c. esszéjét szinte hangos könyvként eszköztelenül adta elő.
-
A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás Csallóközi Szervezete két rendezvényt tart a hétvégén, Iskolaváró címmel.
-
Molière Mizantróp c. szomorú vígjátékának bemutatója lesz Január 21-én a kassai Thália Színházban, ami az idei évadban klasszikusokat kíván bemutatni új köntösben.
-
Tovább folytatta adománygyűjtő útját a gömör-nógrádi régióban a Via Nova ICS.
-
Királyhelmecen a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 19-én színházi előadásra került sor. Zsúfolásig megtelt a Városi Művelődési Központ színházterme.
-
Egyre több iskola és pedagógus csatlakozik a Szlovákiai Tanítók Kezdeményezésének (ISU) sztrájkfelhívásához, kivéve a magyarokat.
-
Bemutatta a fiatalok problémáival foglalkozó választási programját az MKP listáján induló Via Nova.