„Amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős…“
Amikor Bohák Valériát ötletemmel fölhívtam, hogy írni szeretnék róla, csak annyit mondott: „Gyere, ezer éve nem láttalak, van mit mesélnem...“
„...aki új családjába magával hozta...
Az ajnácskőiek feledtették a hazai fiaskót
Lassan, de biztosan befejeződik a 2016/2017-es évad az alacsonyabb osztályú labdarúgó bajnokságokban. A gömör-nógrádi régióban a rimaszombatiak második idegenbeli mérkőzésüket nyerték egymás után, a...
Ingyenes antigén tesztelés a lévai kórházban
A mai naptól kezdve lehetőség van ingyenes antigén tesztelésre a lévai kórház területén kialakított mintavételi helyen. A tesztelés eredményéről bizonylatot is kapnak a jelentkezők.
Gerstner István-emléktábor Párkányban
A Pro Culture Parkan, Párkány város és a régió kultúrájával, helytörténetével, valamint művészeti életével foglalkozó civil szervezet gondozásában valósult meg az a művésztábor, mely...
A pozsonyi csalogányról a Reviczky Házban
Március 8-án a lévai Reviczky Társulás zenei szakosztálya szervezésében Dunajszky Géza A pozsonyi csalogány című, Házy Erzsébet Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő, színésznő életéről és munkásságáról szóló előadását hallgathatta meg a közönség.
Még nem múlt el az atrazinveszély
A közeljövő legfontosabb feladata a szennyeződés forrásának megtalálása. Egyre több csallóközi ember hiszi azonban azt, hogy erre nincs is meg az akarat, s valójában sosem derül fény arra, ki és mi sodorta veszélybe a régió lakosságának egészségét, mint ahogy azt sem lehet pontosan megállapítani, mióta is ittuk a szennyezett vizet.
A határ elválaszt, de a szívünk egy
Réte község a Mátyusföld települése, Szenc tőszomszédságában. Korábban nem volt testvértelepülése, pedig látnivalókban, kulturális emlékekben gazdag, a magyar kultúrát a Csemadok helyi alapszervezete, valamint a mellette működős RÉVISZ színjátszócsoport és az Immanuel – velünk az Isten ökumenikus énekkar magas színvonalon képviselik.
A rozsnyói Bányászmúzeum nyárra városnéző programokat szervez
Rozsnyó az idén ünnepli első írásos említésének 730. évfordulóját. Ebből az alkalomból a helyi Bányászmúzeum nyáron érdekes programokkal és workshopokkal várja a helyieket és...
Szentély kint és bent – február harmadikán nyílik a Munkácsy-díjas Mayer Éva kiállítása Kassán
Február 3-án nyílik Mayer Éva Munkácsy-díjas grafikus és festőművész kiállítása a kassai MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában (Erzsébet utca 42.)
A kiállított alkotások különleges nyomatok....
Országos viszonylatban is egyedinek számító erdei iskolát adtak át Léván
Mint Tolnai Csaba, Léva alpolgármestere a Felvidék.ma megkeresésére elmondta: a szlovák erdészet lévai szakemberei csatlakoztak a pályázathoz, s a munkálatok elvégzésével egy hiánypótló intézménnyel gazdagodott a város. Hozzátette: a lévai beruházás értéke megközelítette a 600 000 eurót. „Mindannyiunk külön örömére városunk híres szülötte, Kittenberger Kálmán Afrika-kutató születésének 140. évfordulója évében valósulhatott meg a fejlesztés” – emelte ki.
Július 20-22-e között valósul meg a Hajómalom Fesztivál Gútán
Idén már 6. alkalommal kerül megrendezésre a Hajómalom Fesztivál Gútán a vizimalom térségében. Rengeteg újdonsággal és meglepetéssel készülnek.
Színházi előadások, könyvbemutatók, koncertek a népzenétől a...
Újraavatták Esterházy János szobrát Királyhelmecen
Esterházy János szobrának az újraállítása és születésének 115. évfordulója alkalmából november 23-án ünnepi rendezvényt tartottak Királyhelmecen a Bodrogközi Magyar Közösség Házában (BMKH). Megemlékeztek a "malenkij robot" elhurcoltjairól, valamint az 56-os forradalom és szabadságharc hőseiről is.