Nem szokványos túraútvonalra invitáljuk mindazokat, akiket nem tántorít el a téli időjárás, sőt, kifejezetten szeretik a téli túrákat. A Nógrád megyei Karancsberénytől a Kalonda/Ipolytarnóc határátkelőhelyig tartó távot végig a trianoni határsávban teszik majd …
Régió
-
-
Mint Bali Henrietta régész, az intézmény vezetője a Felvidék.ma megkeresésére elmondta, hogy a földvár mintegy ötezer éve, a korai bronzkor időszakától létezett. „Alaposabb feltárásos munkálatokra eddig nem került …
-
Szencen új rendelőintézet megépítését tervezik, már ki is dolgozták a szükséges építési tanulmányokat. Az új létesítmény a város tulajdonában levő területen, a már meglevő poliklinika és földalatti garázs …
-
A Kassa-vidéki járásban levő jászói prépostság látogatottság szempontjából rekordévet tudhat maga mögött. Összességében 3537-en voltak kíváncsiak a premontrei kanonokrendi prépostság épületére. Erről Jozef Vaško, a prépostság munkatársa számolt …
-
A koronavírus-járvány egyik legnagyobb áldozata a kiszámíthatóság lett. A folyamatos óvintézkedések miatt szinte minden szektorban a bizonytalanság és az óvatosság uralkodott el. Természetesen nem képezett kivételt ez alól …
-
A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ közvetlen környezete újul meg tavaszra – a munkálatok már kora ősztől zajlanak. Új kültéri ülőalkalmatosságokat, padokat alakítanak ki, a térkövek cseréjére …
-
Régió
A komáromi kórház dolgozói közel 232 ezer koronavírus elleni védőoltást adtak be a tavalyi évben
Az AGEL csoporthoz tartozó komáromi kórház a 2022-es év egyik prioritásaként határozta meg a koronavírus elleni védőoltás biztosítását az érdeklődők részére – tájékoztatta portálunkat Martina Pavlíková, az egészségügyi …
-
Eddig nem ismert barlangot fedeztek fel Mátraverebély-Szentkúton, a Novohrad-Nógrád Geopark geológusai a nemzeti kegyhelyen található bazilika közelében. Egy elhagyott kőbányában találtak rá. Rejtekhely a bazilika közelében Egy legalább …
-
Sokszor fedezünk fel régi-új dolgokat életünkben, mintha most találtunk volna rá, Közben úgy érezzük, felfedeztük egy „szép kis csodát”, mely azonban régóta itt volt a közelünkben. Mégis a …
-
Szlovákiában első alkalommal került a keletkezett hulladék kevesebb mint fele a hulladéklerakókra. Ennek ellenére nem lehetünk elégedettek, hiszen bőven van még tennivaló az észszerű hulladékgazdálkodás elérése terén, olvasható …

