Dunaszerdahelyen 15. alkalommal emlékeztek a roma holokauszt áldozataira a nekik szentelt emlékmű előtt. A Halpiac téren mintegy félszázan gyűltek össze, hogy emlékezzenek a múlt tragédiáira, és egyben figyelmeztessenek, …
Régió
-
-
A dobsinai jégbarlang ezreket vonz itthonról és külföldről egyaránt, hiszen egyedülálló természeti jelenségről van szó. A hozzávezető tanösvényt még 1998-ban építették ki és 500 méter hosszú. Most pedig …
-
Nyugtató illó- és masszázsolaj, szörp, keksz, fűszerkeverék, szappan, valamint illatosító és tea is készül a levendulából. Igaz, a virágzásáról már lekéstünk, ám a fülledt nyári napok idején üdítően …
-
Minden évben a nemzeti összetartozás napjának jegyében zajlott a rendezvény. Az idei évben is a centenárium jegyében kívánták teljesíteni a kétszer 75 kilométeres távot, ám ezt a koronavírus …
-
Fiatal koromban elhatároztam, Szlovákia összes várát felkeresem. Ezt egy időben igyekeztem megvalósítani, de egyéb elfoglaltságaim ezt nem tették lehetővé. Máig nem vettem számba, mennyi maradt ki. Ezek közé …
-
Aki ezekben a napokban látogat el Selmecbányára, azt tapasztalja, hogy a város iránt nem csökkent az érdeklődés. Talán annyira sok turista nincs, mint az előző évek hasonló időszakában, …
-
Szlovákiában egyre súlyosabb a helyzet az afrikai sertéspestis terjedésével összefüggésben. Az első esetet egy éve vették nyilvántartásba. Azóta a fertőzés hat járásban terjedt el, legújabban már a Rimaszombati …
-
Félévnyi kihagyás (a teljes tavaszi idény kiesett) után ismét futballmérkőzést láthattak a gömöri és nógrádi focirajongók. A hétvégén a Szlovák Kupa első fordulójával útnak indult a 2020/2021-es labdarúgó …
-
A pacal szimbólum. A pacalhoz nem lehet semlegesen viszonyulni, csak imádni, vagy utálni lehet. Aztán aki esküszik, hogy soha nem fog pacalt enni, egyszer azon kapja magát, hogy …
-
Az ipolysági zsinagóga udvarán élővé vált a tavasszal megalakult virtuális Palóc Kistermelői Piactér. A július 25-én megrendezett I. Élő Kistermelői Palóc Piactéren több mint egy tucat kistermelő illetve …