Címke: Házasság hete
Családi délután Dunaszerdahelyen a Házasság hetében
Februárban a Házasság hetét ünnepeljük Kárpát-medence-szerte, ahogyan a Felvidéken is. Ehhez a programsorozathoz kapcsolódott második alkalommal a családi délután, melynek a dunaszerdahelyi plébánia adott...
A házasság hete tizenharmadszor Magyarországon
Herjeczki Kornél elmondta: a mozgalom célja, hogy meghozza a kedvet a házasságkötéshez, és segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
A házasság hetére is összpontosít a Református Újság
A napokban jelent meg a Református Újság gyülekezeti tájékoztató 2019-es évi márciusi lapszáma. A tartalomból válogattunk.
Böjte Csaba gondolatai a házasságról
A Pátria Rádió katolikus egyházi műsora március 3-án, vasárnap 7.05 kezdettel jelentkezik új műsorával.
Egy délután a családokkal a házasság hete jegyében
Dunaszerdahelyen először került sor arra a családi programra, amelyet a házasság hete rendezvénysorozat alkalmából szerveztek február 23-án.
A rendezvényt a Szövetség a Közös Célokért társulás...
Minden élet kincs – Isteni ajándék a házasság lehetősége
A Köldökzsinór programot 2018-ban a Felvidéken az érintettek mindössze 10%-a vette igénybe, ezen az arányon kíván változtatni a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás.
Rimaszombatban...
A házasság hete a közmédiában
A programsorozat ideje alatt a közmédia is érdekes beszélgetésekkel, tematikus műsorokkal, illetve filmekkel várja az érdeklődőket.
Randevú egy életen át – kezdetét vette a házasság hete
Már tizenkettedik alkalommal szervezik meg a házasság hetét Magyarországon. A mozgalomhoz programokkal bárki csatlakozhat. A Felvidéken is több rendezvényt szerveznek, hogy ráirányítsák a figyelmet...
Nyolc jubiláló házaspárt köszöntöttek Lekenyén
Az immár hetedik alkalommal megrendezett családi délután keretében kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek is megtalálták a szórakozásukat. A rendezvény a „2018 a külhoni magyar családok éve” tematikus év, és a házasság hete nemzetközi programsorozatának szellemében valósult meg.
A magyar családok jövője a Kárpát-medencében
A konferenciára a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének a meghívására érkeztek a családok az Országházba. Előadást tartott Fűrész Tünde, Potápi Árpád János, Balogh Lívia, Menyhárt József és Szabó Ödön. A hallgatóság kérdéseire a házasság hete arcai, Zámbori Soma és Fazekas Rita válaszoltak.
A szerelem teljesen személyfüggő, ettől szép
Ilyentájt közel két évtizede minden évben egy héten át a házasság és a család fontosságára irányul a figyelem világszerte. Bandor Évával és Olasz Istvánnal szerelemről, szeretetről, házasságról beszélgettünk.
„Éltető sodrásban” – Házasság hete Ipolykeszin
A napokban számos programmal irányítják rá a figyelmet a házasság és a család fontosságára. Mint ahogy korábban írtuk, a Felvidéken is többen csatlakoznak a nemzetközi kezdeményezéshez.