Június 30-án fejeződik be a 2025/2026-os tanév, közölte az oktatási minisztérium a közösségi médiában. Május 8-a kapcsán az iskolák eldönthették, hogy munkanapot tartanak-e, vagy szabadságra küldték az alkalmazottakat. …
Oktatás
-
-
Május 7-én immár többedik alkalommal látta vendégül a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola a Katedra Polgári Társulás által megrendezett XXXI. Katedra Matematikaverseny döntőjébe jutott tanulókat, valamint a felkészítő pedagógusokat. …
-
A Lakiteleki Népfőiskola szervezésében április 28–29-én ismét megrendezték a Kárpát-medencei Hungarikum Vetélkedő döntőjét Lakiteleken. Ezúttal a 9. évfolyamosok mérették meg magukat. A vetélkedő célja, hogy a fiatalok megismerjék …
-
Egészségnapot szerveztek a losonci Pedagógiai Szakközépiskolában, amelynek elsődleges célja az volt, hogy felhívják a diákok figyelmét a helyes táplálkozásra, a mozgás fontosságára, valamint arra, hogy mindezekhez elengedhetetlen a …
-
Katedra Polgári Társulás május folyamán szervezi meg a Katedra-versenyek országos döntőjét a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. Az irodalom- és történelemverseny az idei évben ünnepli a 30. évfordulóját, a …
-
A tavaly szeptemberben megalakult ipolysági magyar iskolaközpont, a Pongrácz Lajos Alapiskola és Szondy György Gimnázium fontosnak tartja a szakmai és baráti kapcsolatokon alapuló testvérintézményi rendszer kialakítását. E célok …
-
Ünnepi hangulat töltötte meg Rimaszombatot, ahol a Csillagház adott otthont az Olvasni jó! irodalmi vetélkedő országos döntőjének, amelyet immár XX. alkalommal rendeztek meg, hogy ismételten bizonyítsák, az alkalom …
-
Újabb szakaszához érkezik a szlovákiai alapfokú oktatás átalakítása: 2026 szeptemberétől további iskolák kapcsolódhatnak be az új tanterv, vagyis a kurikuláris reform fokozatos bevezetésébe. Az oktatási tárca szerint a …
-
A Nemzeti Oktatási és Ifjúsági Intézet (NIVaM) előkészítette az alapiskolák harmadik osztályos tanulóinak kritériumorientált tesztelését (CRT3 2026). A kiválasztott iskolákban április 27-e és június 5-e között írják ezeket …
-
Nem várt fordulatként ismét napirendre került, hogy a nyári szünet az eddig tervezettnél akár négy nappal korábban kezdődjön Szlovákiában. Tomáš Drucker oktatási miniszter ugyanis elismerte: elképzelhető, hogy a …

