A kedvezménytörvény hatálybalépésének huszadik évfordulója alkalmából Szabadkán, március 4-én megszervezett ünnepi tanácskozáson Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért tiszteletbeli elnöke a nemzetegyesítési gondolkodás történelmi vonatkozásait emelte ki. …
Szövetség a Közös Célokért
-
-
Kitekintő
Semjén: a magyarigazolvány volt az első közjogi kötelék a külhoni magyarság és a magyar állam között
A kedvezménytörvény, illetve a magyarigazolvány volt az első olyan intézkedés, amely közjogi értelemben vett köteléket hozott létre a külhoni magyarság és a magyar állam között – hangsúlyozta Semjén …
-
A budapesti HYCA Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság és partnerei, mint a felvidéki Szövetség a Közös Célokért és az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetsége február 17-20. között közösen szervezte …
-
Itt és Most
Sokszor többet és gyakrabban adnak azok, akiknek maguknak is mérlegelniük kell, hogy mire telik és mire nem
Menstruációs szegénység. Évtizedek óta létező jelenségről van szó, most azonban a világjárvány által okozott gazdasági válság ezt a fajta szegénységet is a felszínre hozta, ám még mindig tabu, …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás és a Nemesradnóti Református Egyházközség idén is csatlakozott a Házasság hete programhoz. 2022. február 13-án 11.00 órai kezdettel minden érdeklődőt szeretettel vártak …
-
Itt és Most
Intim higiéniás termékekkel megtöltött táskák rendelkezésre állnak, de hiányzik az átfogó megoldás
„Egy táska női szeretet” címszó alatt nagyobb mennyiségű betétadománnyal támogatja a gyűjtést a gömörhorkai Essity vállalat. A PRO LE–TI Polgári Társulás elnöke, Beke Beáta úgy véli, hogy a …
-
Debrecenben február 11-én került megrendezésre a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület által szervezett Borderless Dialogue (Open Café) nemzetközi projekt záróeseménye a Fandangó étteremben, ahová a régióból hívtak meg civil szervezeteket, …
-
Van-e recept arra, hogyan őrizzük meg a család egységét? címmel online előadást tart PaedDr. Strédl Terézia PhD. Előadónk a Felvidék egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb speciális pedagógusa, iskolapszichológusa. Az előadáson …
-
Magyarországon február 13. és 20. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A Felvidékről is többen csatlakoztak a …
-
Kitekintő
Jelentős nyereményekkel indul a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének második Nagy Családi Vetélkedője
Immár másodszor indul útjára a (H)azám!, a Kárpát-medence Nagy Családi Vetélkedője, február 26-án, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének a szervezésében.

