Klincsek László, a párkányi régió köztiszteletben álló helyi politikusa, felvidéki magyar közösségünk egyik erős oszlopa 65 évesen meghalt. Tagja volt az MKP országos vezetésének és a kőhídgyarmati helyi önkormányzatnak is.
Klincsek László 1948. augusztus 19-én, Kőhídgyarmaton született, 2013. május 1-jén halt meg, hosszabb ideje tartó betegség után.
Szorosan kötődött szülőfalujához, akkor is, amikor 1981-1999 között Párkányban lakott családjával, ezután visszaköltözött Kőhídgyarmatra.
Mezőgazdasági szakemberként dolgozott előbb Párkányban, majd Kéménden.
A bársonyos forradalom után a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomba kapcsolódott be, majd az MKP-ban is tevékeny regionális vezető volt. Feleségével, Szurdi Ilonával három gyermeket neveltek fel, három unoka szépítette meg élete utolsó éveit.
Temetésén, május 4-én a kőhídgyarmati temetőben Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke gyászbeszédében így búcsúzott Klincsek Lászlótól:
Kedves gyászoló család, tisztelt gyülekezet!
„Eddig is volt, ezután is lesz születés és meghalás. Amint nem kérdezték meg tőlünk akarunk e világra születni, részt venni itt a küzdelmekben és szenvedésekben, hanem a világon találtuk magunkat, mikor öntudatra ébredtünk – úgy azt sem kérdik, akarunk-e innen elmenni, hanem jön a halál és kiszakít a földi világból…..Az emberiség vándorsereg, mely most örvendezve, majd sírva halad az úton, melynek bizonyos vége a temető. Az évezredes múlt sötét homályában vész el a sereg kezdő sora, és nincs ember, aki elképzelni tudná, hogy a messze jövendőben mikor következnek az utolsó sorok. Mint a folyam vize folytonosan ömlik a tengerbe, a folyam ki mégsem apad – folytonosan érkeznek a halál birodalmába vándorok, s az emberiség mégsem fogyatkozik meg, mert új nemzedék lép az elköltözők nyomába.”
Néhai Soós Károly búcsi református lelkész gondolatai voltak ezek a születésről és az elmúlásról. Igen, az elmúlásról, mert végső búcsút venni gyűltünk össze itt az elmúlás szomorú háza előtt, ahol Klincsek László, a szerető férj, gondviselő családapa, büszke nagyapa, rokon, barát, ismerős, harcostárs fekszik a ravatalon.
Mint derült égből a villámcsapás ért bennünket a váratlan, szomorú hír, Laci barátunk nincs többé. Két héttel ezelőtt az MKP ebedi járási konferenciáján találkoztunk, beszélgettünk a szünetben sok mindenről, de arról, hogy itt hagysz bennünket, nem volt szó. A jövőről társalogtunk, arról, hogy túl vagy a jól sikerült ortopéd műtéteden, s rövidesen aláveted magad a másik sebészeti beavatkozásnak is, hogy hogyan látod a közügyek állását, s még jó tanácsokkal is elláttál bizonyos dolgok kapcsán.
S most itt fekszel élettelenül, szívünk, lelkünk tele fájdalommal, keserűséggel és bánattal. Távozásod mindnyájunkat megrendített. Halálod elsősorban legközelebbi hozzátartozóidat sújtja, hisz számodra mindig és mindenben ők voltak a legfontosabbak. A családod iránti gondviselő szeretet, törődés, felelősség volt életed legfontosabb vezérfonala. Szerető szavaid, gondviselő, bölcs tanácsaid termőtalajba hullottak és rügyébe fakadva nemes gyümölccsé érlelődtek.
A család fájdalmán kívül a mi gyászunk is rendkívüli, a miénk, akik munkatársaid, barátaid, egyben harcostársaid voltunk.
Elsősorban a Magyar Közösség Pártja nevében szólok hozzád utoljára, búcsúztatlak, kedves Laci barátom. Majd 20 éve ismerlek, s benned egy közvetlen, barátságos családcentrikus, közösségi keresztény magyar embert veszítettünk el, amilyenből kevés volt és ma is kevés van. Egyszerű munkásemberként ismertelek meg Párkányban, aki a 89-es rendszerváltás után úgy érezte, hogy foglalkoznia kell majd a politikával, mert ha nem teszi, a politika fog vele foglalkozni. Igazi mozgalmi ember voltál. A 90-es évek elején Párkányban az MKDM alapító tagja voltál, a körzetben szervezted a mozgalom vidéki sejtjeinek létrehozását. Én is Neked és barátaidnak köszönhetem, hogy beléptem a politikába. Éveken keresztül az MKDM párkányi és érsekújvári járási szervezete vezető tisztségviselője, járási titkára és a mozgalom országos választmányának tagja voltál. Az 1998-as pártegyesítés után még elkötelezettebbé váltál, s a munkát az MKP-ban folytattad. A párkányi helyi szervezet és a járási szervezet elnökségi tagja voltál, a párt Országos Tanácsának tagjaként dolgoztál, valamint az érsekújvári járás titkári posztját is betöltötted.
A párt sikerei a Te sikereid is voltak. Rendkívüli helyismereted, sokágú kapcsolatrendszered, megnyerő kommunikációd könnyítette az MKP érsekújvári járásban végzett munkáját. Ha kellett taggyűlést szerveztél, jegyzőkönyvet írtál, plakátot ragasztottál, szórólapokat terjesztettél, lakossági fórumot, kampányrendezvényt szerveztél, s szívesen beálltál az MKDM, vagy MKP focicsapatába, ha időd engedte. A labdarúgás volt a kedvenc sportod, melyről a gyarmatiak sokat mesélhetnének. Amikor Párkányból visszaköltöztél szülőfaludba, Kőhídgyarmatra, itthon a helyi közösség gyarapodása érdekében kamatoztattad tudásodat és tapasztalatodat. Az MKP helyi szervezetének élére álltál, s több éven keresztül a község képviselő testületében dolgoztál szülőfalud felvirágoztatásán. Közben szervezted a pártot, elkötelezett magyar hazafiként szorgoskodtál, nemcsak a járás, de az egész felvidéki magyarság megmaradása, felemelkedése érdekében. Joggal lehettél büszke, hogy a Te hosszú éveken keresztül végzett kemény munkád eredményeként is volt időszak, amikor a térségnek 2 magyar parlamenti képviselője volt. Köszönjük Neked kedves László, mindent köszönünk, amit az MKP-ért, szülőföldedért, szűkebb régiódért, a felvidéki magyarságért, becsületes igaz magyar emberként tettél.
Tisztelt gyászoló család!
Engedjék meg, hogy e fájdalomtól és szomorúságtól teli percekben mély együttérzésemet fejezzem ki mindnyájuknak a férj, az édesapa, nagyapa, a rokon, barát, munkatárs, ismerős és harcostárs elvesztése felett a Magyar Közösség Pártja országos és járási szervezete, valamint a magam nevében. Olyan kiváló embertől búcsúzunk, akit szerettek az emberek és aki szerette az embereket, aki eredményesen tevékenykedett szülőfaluja és nemzeti közössége javára. Egy hely még sokáig üres marad mindenütt, ahol közelségét éreztük. Búcsúzunk, sajnos már nem a megszokott meleg, férfias kézszorítással, baráti öleléssel, nem is forró szavakkal – búcsúzunk némán, csendben, szívszorongva.
Búcsúzunk Tőled, hogy békében nyugodj szép, annyira szeretett szülőfölded méhében, hisz „Bölcsőd az, majdan sírod is, mely ápol, s eltakar!” Nyugodj békében!
Felvidék.ma
